Kegyetlenül végeztek a Konvent ellenségeivel

2009. április 30. 09:53 INRAP

Az első gödörbe kilenc vagy tíz embert temettek el, a legfelülre egy hasra fektetett holttestet dobtak. Néhány tárgy – ing- és nadrággombok, csizma és lábszárvédők csatja, bicska, rózsafüzér – is előkerült mellékletként. A másik, az előzőhöz közel fekvő a gödörbe egy tucat embert hantoltak el, de csak kilencet temettek el tisztességesen, a testek össze-vissza helyzete a sietségről árulkodik.

Az itt eltemetetteket - egy gyermek és két tizenéves kivételével – mind felnőtt korban érte a halál, közöttük számos nő volt. A kivégzésre, kínzásra utaló jelek egyértelműek: a combcsontokon töréseket, zúzódások nyomait lehet megfigyelni, több esetben összetörték, széthasították az állkapcsot, átdöfték a lapockát. Lőfegyver okozta roncsolást egyszer sikerült kimutatni, úgy tűnik, hogy a mészárlást késekkel hajtották végre.



Az Atlanti-óceán partján fekvő Vendée a francia forradalommal szembeni ellenállás fő gócpontja volt. Máshol is fellázadtak a revolúció ellen, de ezen a területen vívták a legsikeresebb harcokat. 1793 márciusa és decembere között Vendée-ban kegyetlen háború pusztított: a felkelés 1793. március 12-én Saint-Florent-le-Veil településen kezdődött, amikor a helyiek megtagadták, hogy fiaikat erőszakkal a hadseregbe sorozzák. Bonchamps márki a lázadók élére állt, a templom tornyára pedig kitűzték a Bourbonok fehér zászlaját. Az összefogás egyre szélesedett, csatlakoztak hozzájuk a Bretagne-ban és Mayenne-ben harcoló gerillák, az ún. Chouan-ok. 1793 júniusában a vendée-iek Saumur elfoglalásával elérték legnagyobb hadi sikerüket.

A köztársaságiak azonban 1793. október 17-én Cholet-nál győzelmet arattak. A vendée-iak a vereség másnapján indították meg az ún. virée de Galerne-t. Az északnyugati szelet jelentő a breton gwalarn-ból származó galerne szó a vendée-i emberek számára a Loire menti északi részekre utalt. A célja az volt, hogy a királypárti erők átkelve a Loire-on Granville-ban egyesüljenek az Angliából érkező csapatokkal, igaz ez utóbbiak jelenléte inkább csak a remény szintjén létezett. A Vendée-i hadsereg jelentős részét Angers-ban toborozták, kiegészülve néhány ezer Le Mans-ival és bretonnal.


Henri de La Rochejaquelein

A táborban azonban vérhasjárvány ütötte fel a fejét, és a lázban sokan meghaltak, a katonák jelentősen legyengültek. A katolikus királypárti hadsereget mindössze 21 éves Henri de La Rochejaquelein irányította. Az elképzelés végül kudarcba fulladt, mivel december 23-án Savenay-nál a Jean-Baptiste Kléber által vezetett csapatoktól súlyos vereséget szenvedtek, gyakorlatilag megsemmisültek. Ennek a hadjáratnak az egyik fontos eseménye a Le Mans-nál lezajlott csata volt.

1793. december 10-én a királypárti katolikus hadsereg megszállta Le Mans városát. A köztársasági csapatok december 12-én és 13-án foglalták vissza a települést, 20-30 ezer katona csapott össze 30-60 ezer királypártival, utóbbiaknál a fegyveresek létszáma 10-20 ezerre tehető. A túlerő miatt a royalista hadsereg nagy része erőltetetett menetben Laval felé nyomult. A harcok után a megtorlás a foglyokat, a katonaszökevényeket, a betegeket, a sebesültek, az öregeket, az asszonyokat és a gyerekeket érte Le Mans-ban és a környékén. Az összecsapások mintegy 2-5000 ember életét követelték, a köztársaságiak vesztesége úgy 100 főre tehető. A harcok kegyetlenségét jól illusztrálja Westermann később, a Közjóléti Bizottsághoz írt levele, amelyben arról számolt be, hogy a gyermekeket lovakkal tiportatta el, az asszonyokat pedig lemészároltatta.

Az utóbbi időben a régészek előszeretettel fordulnak a nagy francia forradalom korához köthető emlékek felé. 2005-ben feltárták a Grande Armée azon táborát, amelyet az Anglia elleni támadás előkészítése során létesítettek 1803-1805 között. A Le Mans-ban megtalált tömegsírok minden bizonnyal a királypártiak tetemeit őrzik, de nem lehet kizárni, hogy köztársasági katonákat is velük temettek el; erre a kérdésre a ruházat vizsgálata fog választ adni.