Római légiósok a konzervatórium udvarán

2009. április 17. 12:46

Strasbourg szívében, a Zenei Konzervatórium egyik melléképületének udvarán egy római kori légiós tábor maradványaira bukkantak a régészek. Az ásatás 2008 márciustól szeptemberig tartott, a régészek 400 négyzetmétert tártak fel, és volt, ahol 6 méter mélységig kellett leásniuk. A régészeti leletek jelentősége abban mérhető, hogy fontos információkkal szolgálnak a római légióstábor mindennapi életével kapcsolatban. Az antik rétegeken kívül a város középkori múltjának izgalmas részletei is a kutatók elé tárultak.

A Legio VIII. Augusta tábora, amelyet i. sz. 90 körül helyezték át Mirabeau-ból Strasbourg-ba, egészen az elzászi római uralom végéig funkcionált. Ez a mintegy 20 hektárt kitevő tábor nem volt ismeretlen a kutatók előtt, a feltételezések szerint 6 hektáron Tiberius császár (i.sz. 14-37) idejében is laktak. Már az első rómaiak megtelepedtek a város mai területén, egy földteraszon, amelyet öntözőcsatornák szeltek át. Egyikük közelében derékszögű árkok jelezték, hogy az első épületeket földből és fából alakították ki. A hordalékos talajon időnként új árkokat ástak, a derékszögben elrendezett építményeket mindig könnyű anyagból alakították ki. Az épület katonai jellegére egyrészt a mérete utalt, másrészt pedig az objektum a feltételezések szerint a Tiberius császár idejében létrehozott tábor területére esett. Az árkokban talált leletek, a konzerválódott tűzhelyek azonban a Claudius császár korában (41-54) történő munkálatokról tanúskodnak.

Valószínűleg ezeket a korai építményeket iszap-, agyag- és kavicsréteg borította el, a terep rendezése után kerülhetett sor a Legio VIII Augusta táborának felépítésére. A régészeknek sikerült megtalálni egy ókori utcát, amelyet 4 méter szélességben alakítottak ki. Ez volt az első, az ún. via sagularis-szal (az az utca, amely a sánc mellett tanyázó csapatokat a tábor belsejében tartózkodóktól elválasztotta) párhuzamosan létrehozott utca: maradványait mintegy 30 méteren tudták feltárni. Az utca egy monumentális kapuba torkollott, a régészek több mint 220 négyzetméteren mintegy 15 részt különítettek el, ugyanakkor számos épületrészlet kilóg a jelenlegi udvar határán.

Egyes helyiségekben tűzhelyeket emeltek, a padlót vagy habarcs vagy terrazzo borította. Az építésre az 1. század végén kerülhetett sor, de az egyértelmű időpont és a konkrét funkció meghatározása még várat magára. Azonban feltételezhető, hogy a részlegek kapcsolatba hozhatók a lovassággal, mivel a fémből készült felszerelést megfelelően kellett tárolni és javítani. Egyes vélekedések a műhelyek jelenlétét sem tartják kizártnak.

Úgy tűnik, hogy a római kori építkezéseket csak a 11. században kezdték átalakítani. Két félig földbemélyített ház alapjai még a római kor tájolását követte. A középkori telekbeosztás is – igaz nagy vonalakban a római hagyományokat vette figyelembe. A két házon és számos árkon kívül maradványok között főként a mindennapi életre jellemző leletekre bukkantak a régészek: három árnyékszékre, két kútra, kerámiára, kályhaszemekre, tetőcserepekre. A nagyobb mennyiségű állatcsont a marhafogyasztásra utalt. A helyzet később sem változott. A kőből és téglából emelt pincét, a két árnyékszéket és az egyik falat mindig a római szerint tájolták, jóllehet ezek az épületeket a 15. század végén, vagy a 16. század elején hozták létre.

A pincét még sokáig használhatták, több felújítás után, amelyek közül az utolsó 1850 körül fejeződött be 1872-ben területét elegyengették: a németek ugyanis itt alakították ki Strasbourg városának építési hivatalát.