Kitüntették a felvidéki magyarság mártír politikusát

2009. március 24. 08:18 MTI

Gróf Esterházy János 1901. március 14-én született Nyitraújlakon (Velké Záluzie) a galántai Esterházy családból. Édesapja Esterházy János, édesanyja Elzbieta Tarnowska lengyel grófnő volt. Apját korán elvesztette, anyja két testvérével együtt özvegyen nevelte. A család 5000 holdnyi birtokának kilenctizedét veszítette el a trianoni békével Csehszlovákiához csatolt országrészben a földreform miatt. János 1924-ben kötött házasságot gróf Serényi Líviával, két gyermekük született, János és Alice.

Az 1920-as évek közepén kezdte közéleti pályafutását, a magyarok visszaszorítását is magában foglaló "csehszlovakizmus" ellenzőjeként lépve fel. 1932-ben választották a csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga, majd az Országos Keresztényszociális Párt elnökévé. Önrendelkezési jogot, nemzeti, vallási és kulturális téren a fejlődés biztosítását, Szlovákia és Kárpátalja számára autonómiát követelt. 1935-ben bekerült a prágai parlamentbe, 1936-ban az Egyesült Magyar Párt alelnöke lett. Tomás Garrigue Masaryk elnök lemondása után a magyar pártok az ő javaslatára támogatták Edvard Benest a németbarát jelölttel szemben, elősegítve államelnökké választását. Benes miniszterséget ajánlott neki, de ő csak úgy vállalta volna el, ha orvosolják a magyarság sérelmeit.

A Felvidék magyarlakta déli részét Magyarországhoz visszacsatoló 1938-as első bécsi döntés után bejelentette, hogy Szlovákiában marad, és jogszerű bánásmódot kért a magyar kormánytól a Magyarországhoz került szlovákok számára. Síkraszállt a Szlovákiában maradt 70 ezer magyar mellett, Londonba szöktette Rudolf Viest tábornokot, a későbbi csehszlovák emigráns kormány hadügyminiszterét, és egyedül ő nem szavazta meg a pozsonyi parlamentben 1942-ben a zsidók deportálásáról rendelkező törvényt.

Segítette a lengyel és más menekülteket, az üldözött zsidókat, szót emelt Magyarország hitleri megszállása ellen. 1943-ban Szlovákia rágalmazásának vádjával megfosztották parlamenti mandátumától, és félévi börtönbüntetésre ítélték. 1944-ben Magyarországon a nyilas hatalomátvétel után bebörtönözték. 1945 tavaszán Gustáv Husáknál tiltakozott a magyarellenes intézkedések miatt. Husák parancsot adott letartóztatására, Esterházyt átadták a KGB-nek. A Szovjetunióba hurcolták, koholt vádak alapján 10 évre ítélték, majd szibériai táborokba vitték, ahol súlyos tűdőbajt szerzett.

1947 szeptemberében a csehszlovák népbíróság hamis vádak alapján, mint hazaárulót, fasisztát és kollaboránst távollétében, tanúk meghallgatása és bizonyítási eljárás nélkül halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte. A vádak szerint az általa vezetett szlovákiai magyarság bomlasztotta fel a csehszlovák államot, személyében a magyarságot marasztalták el. 1949-ben a szovjet hatóságok az ítélet végrehajtására átadták a csehszlovák szerveknek, családja és barátai közbenjárására azonban a köztársasági elnök halálos ítéletét felfüggesztette, majd kegyelemből életfogytiglanra változtatta.

Családja szétszóródott, csak Mária húga tarthatta vele a kapcsolatot rendszertelenül. 1956-ban a morvaországi Mírov börtönébe szállították, ott halt meg 1957. március 8-án. Holttestét elhamvasztották, a hamvakat nem adták át a családnak. Lánya, Alice közbenjárására Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter kutatta fel 2007-ben eltemetésének helyét: urnája a prágai Motol köztemető közös sírjában található.

1993-ban Göncz Árpád akkori köztársasági elnök kérésére az orosz legfelsőbb bíróság Esterházy ítéletét semmisnek mondta ki, s rehabilitálta őt. Ez azonban Csehországban és Szlovákiában mind a mai napig nem történt meg, hivatalosan továbbra is háborús bűnös