Szabadság, egyenlőség és terror
2009. március 20. 10:59
Középpontban az államosítás
A rendszer kezdettől elsődleges feladatának tekintette az államosítást: március 26-án elrendelték a húsznál több munkást foglalkoztató ipari-, bánya- és közlekedési üzemek kártalanítás nélküli köztulajdonba vételét. A gyakorlatban viszont ennél számos esetben sokkal kisebb üzemeket is szocializáltak, a többit pedig szövetkezetekbe tömörítették volna. A közép- és nagybirtokok „a proletárállam" tulajdonába mentek át, míg a kis-és törpebirtokok magántulajdonban maradnak. A jogszabály a köztulajdonba vett földek szétosztását kifejezetten megtiltotta, és úgy intézkedett, hogy a szocializált birtokokat szövetkezeti kezelésre „a mezőgazdasági proletárságnak kell átadni". A földosztás elmaradása következtében a falusi lakosság közömbössé vagy éppen ellenségessé vált a rendszer iránt.
A szövetkezetek (valójában állami gazdaságok) létrehozása csak az uradalmakon élő gazdasági cselédség azon része számára volt elfogadható, amely nem kívánt önálló gazdává válni. Az agrárszegénység, valamint a kisebb-nagyobb birtokkal már rendelkező parasztság azonban teljes joggal csalódottnak érezte magát, mert egyáltalán nem jutott földhöz, illetve nem gyarapíthatta gazdaságát. Az ellenérzést hadikommunista jellegű intézkedések is erősítették. 1919. április 26-án rendelet jelent meg az egész terményfelesleg kötelező beszolgáltatásáról, és megkezdődtek a katonai erőszakkal végrehajtott rekvirálások.
A kereskedelmet megbénította az iparcikkek hiánya, valamint a pénz körüli zűrzavar. A megbízhatónak ítélt, régi kibocsátású ún. „kék pénz" eltűnt a forgalomból. 1918 őszétől Budapesten nyomtak 25 és 200 koronás bankjegyeket, eleve ideiglenes szükségpénz gyanánt. A rossz minőségű papírból készült bankók hátoldala nyomás nélkül maradt, ez volt a „fehér pénz", amely semmiféle vásárlóértékkel nem rendelkezett. A kormányzat mégis ezt kívánta a parasztságra is ráerőltetni, a bérből és fizetésből élők ugyanis eleve ebben kapták javadalmazásukat. A bortermelő vidékeken még tovább keserítette a közhangulatot a szesztilalom fenntartása. A hordókat lepecsételték, ezért nemcsak a borok értékesítésére, hanem még kezelésére sem volt mód. Az életkörülményeket javító legjelentősebb változásokért ily módon nem a kormányzatnak, hanem a természetnek járt köszönet: március-áprilistól nem kellett fűteni, s fél éven át nem hiányzott a meleg ruha sem.
A radikálisabb művelődéspolitika legfontosabb eleme az oktatásügy reformja volt. A már kész tervek alapján megkezdték a nyolcosztályos, kötelező és ingyenes általános iskolai oktatás bevezetését, valamint a középiskolák egységesítését. Új tankönyvek elkészítésére adtak megbízatást. Szovjet módon választották el az egyházakat az államtól. Elkobozták az egyházak földbirtokait és pénztőkéjét, államosították az egyházi iskolákat, és megszüntették az iskolai vallásoktatást. A júniusban elfogadott „alkotmány" kimondta, hogy a Tanácsköztársaság „elválasztja teljesen az egyházakat az államtól, az iskolát az egyházaktól [...] Vallását mindenki szabadon gyakorolhatja." Ez utóbbi passzus érvényét korlátozta a vallásellenes ateista propaganda. A templomok azonban nyitva maradtak, a vallási szertartások zavartalanul lebonyolódtak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
