Az égbolt vezethette a Nazca-vonalak alkotóit

2008. november 17. 10:54

Nazca városa Limától, a perui fővárostól mintegy 435 km-re délre fekszik. A kisvárostól északra elterülő fennsíkon találhatók az úgynevezett Nazca-vonalak. A „Pampa de Nasca“-nak nevezett fennsíkot több kilométer hosszúságban vonalak, rajzok ezrei – óriási kiterjedésű felületek, gigantikus állat-, növény- és geometrikus ábrázolások – borítják. A vonalak által határolt formákat azonban csak a levegőből lehet felismerni.

A tudósok a Nazca-kultúra korszakára (i.e. 200- i.sz. 650) datálják a rajzokat, a meghatározás a radiokarbon (C-14) vizsgálatokon, illetve a geoglifáknak a Nazca–kultúra kerámiaedényein található festett ábrázolásokkal való összevetésén alapul. A geoglifákat 1926-ban Mejía Xesspe perui régész fedezte fel, aki a vonalakat vallási és kultikus utaknak tartotta. Azóta a rajzok készítésének okaival kapcsolatban számos elképzelés és spekuláció született. A tudományos megközelítések jelentős része szerint csillagászati és naptári szempontok állhattak létrehozásuk hátterében.



Paul Kosok amerikai történész és régész a Nazca körüli területet „a világ legnagyobb csillagászati könyvének“ nevezte. Maria Reiche drezdai matematikus és földrajztudós volt az első, aki behatóan foglalkozott a Kosok által javasolt csillagászati értelmezéssel. 1946-ban látott hozzá a Nazca-rajzok dokumentálásához, mivel meg volt győződve a geoglifák csillagászati jelentőségéről, ezért szisztematikus mérésekkel és számításokkal törekedett a Kosok-féle elmélet alátámasztására. A vizsgálatok közben számos olyan vonalat talált, melyek a napfordulóval, csillagképekkel, valamint lenyugvó csillagokkal hozhatók összefüggésbe. Sajnos 40 évig tartó kutatásainak eredményeit csak naplójában jegyzte le és nem tette közzé.

Gerald Hawkins 1969-ben végzett csillagászati elemzése során teljesen eltérő álláspontra helyezkedett: az ábrázolások és a vonalak elkészítésénél a csillagászati háttér nem igazolható az egyezések csekély száma miatt. Ezt követően sokáig elvetették az asztronómiai elméletet, jóllehet Hawkins kutatásai során nem végzett pontos méréseket és számításokat. Vele ellentétben Anthony Aveni az 1980-as évek elején már megbízható adatsorral dolgozott, és arra a következtetésre jutott, hogy az ábrák elkészítésében a csillagászat bizonyosan szerepet játszott. A Nazca-vonalak természetesen továbbra is foglalkoztatták a tudósokat, és az amatör kutatókat, akik számos elméletet állítottak fel.

A nemzetközi kutatáshoz 1994-ben csatlakozott a Bernd Teichert vezette drezdai kutatócsoport (Hochschule für Technik und Wirtschaft Dresden), mely Maria Reiche évtizedekig tartó kutatásainak folytatását tűzte ki célul. A program egyik alapját a csillagászati- és naptárelmélet vizsgálata jelenti. Ennek keretében kiszámították a Nazca-kor csillag-, bolygó-, nap- és holdállásait, elemezték, hogy a vonalak és a különböző felületek milyen mértékben köthetők asztronómiai eseményekhez, illetve megvizsgálták a geoglifák ismert csillagképekkel való együttállását. A drezdai Nazca-kutatások kiindulási pontját Maria Reiche megfigyelései és jegyzetei adták, az összetett számítások elvégzésére külön szoftvert fejlesztettek ki.

Az eredmények számos esetben mutatták ki, hogy a vonalak kialakításánál figyelembe vették a különböző csillagászati eseményeket és a csillagképeket. Nagyon valószínű azonban, hogy a pampa titkait nem lehet csupán egyetlen elmélettel megmagyarázni. A drezdai kutatások eddigi eredményei sikerrel kecsegtetnek, és megerősítik azon elképzeléseket, melyek szerint egyes vonalak és égitestek között csakugyan összefüggés állhatott fenn. Ezt azonban még statisztikailag is bizonyítani kell, amelyhez szükség van a vonalak és geoglifák pontos felmérésére. Ennek érdekében a GPS-mérések és a légifotók kiértékelése mellett a nagy felbontású műholdképeket is fel kívánják használni.