Koncepciós perek az 1956-os forradalom után
2008. november 6. 08:54 Nőt Bálint
1956. november 4-ét követően a Kádár János vezette kormány, a párt, valamint a szovjet vezetés együttműködésével megkezdte Magyarországon a "rend" helyreállítását. A következőkben az ismertebb Nagy Imre-per helyett dr. Szilágyi József büntetőeljárásán keresztül mutatjuk be, milyen jogszabályokkal segítették elő a politikai-ideológia rend helyreállítását.
A koncepciós jellegű pereket megalapozó jogszabályok
Az 1956-1963 között lezajlott politikai pereket nem lehetett volna lefolytatni az akkor hatályos büntető anyagi és eljárásjogi szabályok kiegészítése nélkül. A kor „törvényalkotója”, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az egyszerűség kedvéért kivette ezt a terhet az Országgyűlés hatásköréből és törvényerejű rendeleteket alkotott. A koncepciós jellegű pereket a következő rendeletek segítették:
1. Az 1956. évi 22. törvényerejű rendelet az egyes bűncselekmények tekintetében a büntetőeljárás egyszerűsítéséről. A megalkotott szabály alapján vádirat nélkül volt bíróság elé állítható, akit szándékos emberölés, rablás, lőfegyver jogtalan használatával elkövetett bűntett miatt értek tetten. A rendelet a gyakorlatban nem került alkalmazásra.
2. Az 1956. évi 28. és 32. törvényerejű rendelet vezette be a rögtönítélő bíráskodást. A rögtönítélő bíráskodás hatálya kiterjedt a gyilkosságra, a szándékos emberölésre, a gyújtogatásra, a rablásra, a fosztogatásra, a 100 főt meghaladó állandó dolgozóval rendelkező közérdekű üzemek vagy a közösség életszükségleteinek ellátására szolgáló üzemek szándékos megrongálásával elkövetett bűntettekre, illetve e bűntettek kísérleteire, továbbá lőfegyver, lőszer, robbanóanyag, robbanószer engedély nélküli birtoklására. Valamennyi felsorolt bűncselekményre a bíróság akár halálbüntetést is kiszabhatott. A rögtönítélő bíróságok fennállásuk alatt 70 halálos ítéletet hoztak.
3. A 6/1956. kormányrendelet tartalmazta a rögtönbíráskodás részletes szabályait. Az eljárás leghosszabb időtartama háromszor huszonnégy óra lehetett, az eljárás a szóbeliségre és a nyilvánosság teljes kizárására épült. A tárgyaláson az ügyész szóban terjesztette elő a vádat, a bíróság ítélete ellen fellebbezésnek nem volt helye. Az elítéltet kegyelemre az eljáró bíróság ajánlhatta, ám amennyiben úgy látta, az elítélt nem jogosult a kegyelemre, a büntetést az ítélet kihirdetését követő két órán belül végre is hajtatta.
4. Az 1957. évi 4. törvényerejű rendelet foglalta magában a gyorsított büntetőeljárás szabályait. A rendelet következtében a megyei bíróságokon és a fővárosi bíróságon létrejöttek az úgynevezett külön tanácsok. Hatáskörükbe az államrend elleni szervezkedés, a lázítás, a hűtlenség, a betöréses lopás és a közlekedés szándékos veszélyeztetése tartozott.
5. Az 1957. évi 25. törvényerejű rendelet alapján állították fel a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát. A Tanács egy hivatásos bíróból és négy ülnökből állt. A kor sajátossága, hogy a népbírákat a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Intéző Bizottsága választotta. Az 1957. április 6-án megtartott szavazáson a Népbírósági Tanács tagja lett Bíró Mihály cipész, Rudas Ernő asztalos (később Csepelen párttitkár), Massi Lajos hentes, Lakatos Péterné a Budapesti Pártbizottság függetlenített agitációs és propaganda előadója. A legfőbb ügyész itt emelhetett vádat, valamint a Legfelsőbb Bíróság elnöke első fokon bármilyen ügyet ide utalhatott, illetve vádirat nélkül bárkit a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa elé állíthatott. Alkalmazhatók voltak a gyorsított eljárás szabályai, a Népbírósági Tanács előtt bármilyen első fokon eljáró bíróság által hozott ítéletet megfellebbezhettek, és a vádlott javára bejelentett fellebbezés esetén is fennállt a lehetőség, hogy a bíróság a vádlottra súlyosabb, akár halálos ítéletet szab ki.
6. Az 1957. évi 34. törvényerejű rendelet hozta létre a megyei népbíróságokat és a fővárosi népbíróságot. Budapesten kívül Győrben, Pécsen, Miskolcon és Szegeden működött népbírósági tanács. A népbírósági tanács egy hivatásos bíróból és két népbíróból állt. A népbírósági tanácsok halálbüntetést, életfogytig, illetve öttől tizenöt évig terjedő börtönbüntetést szabhattak ki. A megyei népbírósági tanácsok 1958 tavaszára befejezték tevékenységüket.
Az MSZMP és az Igazságügyi Minisztérium először 1959-ben tárgyalt a népbírósági tanácsokról szóló jogszabályok hatályon kívül helyezéséről. Erre 1961-ben került sor a Nezvál Ferenc igazságügyi-miniszter által javasolt módon, azzal, ha a helyzet úgy hozza, azonnal hatályba léptethetők lesznek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
