Koncepciós perek az 1956-os forradalom után
2008. november 6. 08:54 Nőt Bálint
A tárgyalás
Az első tárgyalást dr. Radó Zoltán vezette, aki a tárgyalás Szilágyival foglalkozó részébe nem sokat szólt bele. Szilágyi beszédét csak öt-hat alkalommal szakította meg, akkor is csak kérdést tett fel, ami inkább a lényegre szorítkozást akarta elősegíteni, mintsem a vádlott megzavarását.
Vallomásának első felében a Műszaki Egyetemen történteket ismertette. Elmondása szerint október 22-én este valóban ott volt a Műszaki Egyetemen, ahol miután észrevette, hogy a két kar hallgatói gyűlést tartanak ő is csatlakozott hozzájuk. A hallgatói felszólalásokból egyértelműen kiderült, hogy október 23-ára tüntetést akarnak szervezni. Ezek után kért szót Szilágyi, ismertette a Lengyelországban lezajlott eseményeket. Szerinte Magyarországon is célszerű lenne a lengyel mintát követni. Ott a pártvezetésből eltávolították azokat, akik a lengyel helyzet kialakulásában részt vettek és Gomulka vezetésével új hatalmi centrum jött létre. Ezt a korábbi vezetés nem hagyta annyiban és szovjet fegyveresek segítségével beavatkozott a békés átmenetbe. Itt egyértelműen párhuzamot vont a lengyel és a magyar viszonyok között, azzal a különbséggel, hogy Magyarországon a helyzet Nagy Imre hatalomra kerülésével változhat meg. Aznap este órái után még egyszer felszólalt a gyűlésen. Ekkor kijelentette, a hallgatók által írt 14 pont Nagy Imréhez történő eljuttatása nem sokat ér, miután amíg Nagy Imre nincs hatalmon, addig nem tud mit tenni. Ehhez pedig tüntetés kell, így annak megtartásának szükségességét megerősítette.
Az elnök kérdésére, miszerint a diákok tüntetési szándékáról mikor értesítette Kopácsi Sándort, azt mondta, hogy másnap délelőtt, miután beszélt Nagy Imrével – aki ellenezte a tüntetést, kereste fel Kopácsit, és kérte „a provokatív elemeknek a közbelépése meg ne zavarja a tüntetést. Ő ezt ígérte is.” Titkári posztjával kapcsolatban kijelentette, hogy ezen tisztség betöltése során követekkel és az Írószövetség tagjaival találkozott, de ezek a találkozások pusztán formaiak voltak, a tárgyalás érdemi részét Nagy Imrével folytatták le. 1956. október 27-e és november 4-e között forradalmi küldöttséggel csak egy alkalommal találkozott. A küldöttséget egy „Angyal” nevű ember vezette, de ebben az esetben sem lépte túl a formalitásokat. Az 1956 nyarán a Petőfi-körben tervezett felszólalásában is a rákosista és a sztálinista út elhagyását kívánta javasolni, amihez felhasználta Nagy Imre „Harcban a lenini eszmékért” című munkáját. De a felszólalás tisztázatlan okok miatt elmaradt.
A kihallgatás második felében a kérdező szerepét a legfőbb ügyész képviseletében eljáró ügyész töltötte be, aki az utcai harcokkal, illetve a Nagy Imre-csoporttal kapcsolatban tett fel kérdéseket. Az utcai harcok kitöréséért és a polgári áldozatokért egyértelműen az ÁVH-t és az itt állomásozó, majd később behívott szovjet csapatokat tette felelőssé. Visszautasította a Nagy Imre csoportra vonatkozó ügyészi állításokat és kijelentette, a Nagy Imre csoportot nem lehet zártan kezelni, ahhoz bárki csatlakozhatott. A tárgyalás ezen pontján szólalt fel a részére kirendelt ügyvéd dr. Zalán Kornél, aki, hogy egészen más irányba terelje a tárgyalás menetét, röviden ismertette Szilágyi életét, utalva kommunista múltjára. Ami sikerült, mert ezután a vádlottnak először védője, majd Nagy Imre tett fel kérdéseket.
Szalma József rendőr alezredes osztályvezető jelentéséből (Jelentés 1958. március 28. Budapest [Belügyminisztérium II/B. osztály]) kiderül, hogyan jutott el Domokos elvtárs, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Szalai József a legfőbb ügyész I. helyettesével és Jáhner - Bakos miniszterelnök-helyettesekkel arra az álláspontra, hogy Szilágyi ügyét a többi vádlottól elkülönítetten kell tárgyalni.
„(...) a Legfőbb Ügyész indítványozza a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsánál Szilágyi József vádlott ügyének elkülönítését. Az indítvány rövid indokolása az lesz, hogy az ügyben szereplő valamennyi vádlott ügyében szükségessé vált a bizonyítás kiegészítése, kivéve Szilágyi József vádlottat, akinek ügyében a kérdések tisztázottak. (...)” Az idézett rész „az lesz” szókapcsolatából kiderül, hogy a legfőbb ügyész egyértelműen el fogja fogadni az álláspontot és megteszi a szükséges javaslatot.
„(...) Ennek alapján a Népbírósági Tanács zárt ülésen hozott végzéssel helyt ad a Legfőbb Ügyész indítványának és Szilágyi József ügyét elkülöníti.(...)” A „helyt ad” kifejezés egy még meg nem valósult, de már egy előre lejátszott eljárást jelöl.
A Legfelsőbb Bíróság elnöke kijelentette, amennyiben az ügyészség az indítványt április 1-ig előterjeszti vállalja az ügy április 15-éig történő lezárását. A tanácselnöki posztra - dr. Radó Zoltán betegsége miatt - dr. Vida Ferenc, dr. Mecsér József, dr. Borbély László neve merült fel. A legfőbb ügyész 007092/1957. szám alatt benyújtott indítványa alapján a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa kitűzte a tárgyalás időpontját 1958. április 16-ára, 9 órára. Dr. Vida Ferenc a tanács vezetője egyúttal megidézte a terheltet és védőjét.
A második tárgyalást már dr. Vida Ferenc vezette, aki a felső vezetés igényeit kielégítve nem hagyta érvényesülni Szilágyi Józsefet. A második tárgyalás alapvetően két részre bontható, egyrészt Zalán Kornél védőbeszédére, másrészt Szilágyinak az „utolsó szó jogán” elmondott felszólalására.
Zalán Kornél védőbeszédében a védelmet a következő pontokra építette: egyrészt a kecskeméti találkozón nem valósult meg a népi demokratikus államrend elleni szervezkedés, másrészt a Műszaki Egyetemen már a Szilágyi előtt felszólaló szegedi küldöttek megteremtették a tüntetéshez vezető hangulatot, így az azt követő Szilágyi-féle felszólalás a kialakult helyzeten nem változtatott, harmadrészt a tüntetéssel kapcsolatban rávilágított arra, hogy egy ilyen fokú fellépés túlmutat a Kopácsi vezette Rendőrkapitányság hatáskörén, sőt a tüntetést október 23-án a Belügyminisztérium is engedélyezte. Ezek alapján a vádlott „ törekvése az volt, hogy a becsületes tömegekről a huligán, fasiszta elemek leválasztódjanak.” Zalán védőbeszédének végén kérte a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát, hogy az ítélet meghozatalánál vegyék figyelembe Szilágyi kommunista múltját, szangvinikus természetét, és azt a zavaros politikai helyzetet, ami október 22-e és november 4-e között jellemezte Magyarországot. „Kérem a Népbírósági Tanácsot, hogy az igazságnak, a szocialista humanizmusnak megfelelő ítéletet hozzon.”
Szilágyi az utolsó szó jogán: ismét visszatért a Jugoszlávia és Magyarország által 1956. november 22-én kötött megállapodásra, aminek értelmében Kádár nem vonja felelősségre a Jugoszláv Nagykövetségen tartózkodókat. Ennek ellenére elfogadta, hogy a magyar - jugoszláv megállapodás nem mentesíti a felelősségre vonás alól. Szilágyi felvetette a szocialista etika kérdését, mivel Kádár ígérte, a Jugoszláv Nagykövetségről hazaszállítatja Nagy Imrét és csapatát. Emellett azt is elmondta, vagy minden október 22-e és november 4-e között elkövetett cselekmény bűncselekmény, vagy egy sem. Ha azt vesszük alapul, hogy az októberi és novemberi események többsége nem bűncselekmény, akkor abban a pár napban vezető szerepet betöltők közül sem kell mindenkit felelősségre vonni. Az egésznek nem ez a központi eleme, hanem, hogy a legfőbb ügyész kik ellen emel vádat és kik ellen nem. Ha elfogadjuk a jogállami elveket, akkor megkérdőjelezhető a legfőbb ügyészi vádemelés tisztasága, ami mögött egyértelműen felettes pártérdekek állnak.
Szerinte akik október 23-án fegyvert fogtak nem a népi demokratikus rend ellen léptek fel, hanem a rákosizmus bűnei ellen, így ellenük fellépni bűnös cselekedet, és azt is elmondta, hogy „Október megmutatta, hogy a magyar nép a zsarnokság szocialista mezébe öltöztetett vállfaját sem hajlandó elviselni.(...) A perek, melyek jelenleg folynak, egy alapvető hibában szenvednek. Mégpedig abban, hogy a vádlottak padján Rákosi Mátyásnak és társainak kellene ülnie. A jelenlegi rezsim részéről mérhetetlen önleplezés az, hogy Nagy Imrét és társait ültetik a vádlottak padjára. Ez nem azt bizonyítja, hogy ez a rezsim a rákosizmus ellen lenne. Mi nem megdönteni akartuk a Népköztársaságot, hanem Rákosiéktól akartuk megvédeni. A magyar nép nem fogja megérteni azt, hogy Rákosi ellenségeit miért ítélik el.”
„Én és társaim valóban izgattunk, de nem a népi állam ellen, hanem a rákosizmus ellen. Szabadságharcra izgattuk a magyar népet és ha ezért elítélnek, vállalom érte a következményeket. Szocialista kötelességemet teljesítettem, felemeltük a szocializmus zászlaját, melyet a rákosizmus meggyalázott. Rákóczi, Petőfi, Kossuth eszméjére neveltük a magyar népet... A per körülményei bizonyítják, hogy a jelen kormány tart attól az igazságtól, amit mi itt elmondunk. Hogy mi mit és miért csináltunk, arra kíváncsi az egész magyar nép, és a nemzetközi közvélemény. Ha a kormánynak igaza lenne, a legnagyobb nyilvánosság előtt kellene az ügyünket tárgyalnia. Miféle államtitok az, amiről végeredményben mindenkinek tudomása van... Summázva, én is egyet értek a vád képviselőjével abban, hogy a mostani perek jelentősek. Egy azonban bizonyos, a végső szót a sztálinizmus és annak magyar válfaja a rákosizmus elleni perben nem a bíróság fogja majd kimondani. Igazam tudatában nyugodtan és bátran nézek az ítélet elé.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
