Hűtőverembe dobálták a szovjet dicsőség mementóit

2008. október 14. 11:16 INRAP

A Párizstól északra 20 km-re fekvő Baillet-en-France kastélyához tartozó park átalakítása során számítani lehetett különböző régészeti jelenségek felbukkanására, ezért a munkálatok felügyeletét a Francois Gentili vezette szakembergárdára bízták. Egy 17. századi hűtőverem feltárása után a kutatások meglepő eredményekkel végződtek: az alapvetően középkori leletekre számító régészek a 20. század egyik meghatározó ideológiájának emlékeit találták meg. A területről nagy, 2 és fél 3 méter magas szobortöredékek, fejek, végtagok, törzsek, domborművek és címerek kerültek elő.

Az egyik feliratos medálon egy kalapácsot, egy sarlót, egy a havas hegy alján levő traktort és egy hajót alakítottak ki. Ez egyértelműen az örmény szovjet köztársaság címere, amely az Ararát hegyét és megfeneklett Noé bárkáját ábrázolja. Az ország 1918-ban kiáltotta ki a függetlenségét, 1920-ban megszállta a szovjet hadsereg, 1936-tól pedig szövetségi köztársaság lett. Egy másik, szintén heraldikai elemeket tartalmazó domborművön Baku olajkútjai szimbolizálták a szovjet Azerbajdzsán szocialista köztársaságát.



Első pillantásra nyilvánvaló, hogy az előkerült töredékek ugyanahhoz a monumentális szovjet emlékről származnak, az 1936 utáni időszakból. Az azonosításhoz nem fért kétség: a korszakban csak egy szovjet építmény létezett francia területen; ez pedig nem volt más, mint az 1937-es párizsi világkiállítás pavilonja. Az erről készült filmek, fényképek és leírások nagy segítséget jelentettek a Baillet-ben megtalált torzók meghatározásához.

A szovjetek épülete az Albert Speer által tervezett, masszív és sassal díszített pavilonnal szemben helyezkedett el. A 160 méter hosszú építmény elején egy 33 méter magas torony állt, amelyen a Vera Muhina tervezte gigantikus szobor hirdette a szovjet dicsőségét. Egy munkás és egy fiatal kolhozparasztnő egy sarlót és egy kalapácsot emelnek fel, lábaiknál ott voltak a 11 szovjet köztársaság jelképei. A domborműveket és betonszobrokat Joszif Csajkov alkotta, és szövőnőket, tankvezetőket, zenészeket és gyermekeket ábrázoltak. Ezeket a szobrokat találták meg a kastély kertjében.

A náci pavilonnal való „szembehelyezkedés” talán már a két hatalom későbbi összecsapását is szimbolizálhatta, mindenesetre a szovjetek karakteres épülete markánsan utalt az államszövetségre. Mindezt a szocialista realizmus jegyében, amely teljes mértékben szakított a húszas évek szovjet avantgárdjával. Amíg Vera Muhina Munkás és kolhozparasztnő című munkája visszakerült Moszkvába, addig a Szovjetunió Csajkov domborműveit a Munkavállalók Országos Szövetségének (CGT) ajándékozta. A Népfront idején, 1937-ben a „vasas” szakszervezet gondozta a szobrokat, és a parkot szabadidő központtá alakították át. Ez az adomány jól mutatta, hogy milyen élénkek voltak kapcsolatok a francia és a szovjet szakszervezetek között.

Végül a Francia Kommunista Párt (PCF) és a CGT betiltása után a park 1940 novemberében a Pétain-ista fiatalság központja lett. 1941 tavaszán a szobrokat lerombolták, és a kastély kertjének hűtővermébe dobálták, felejtésre ítélve őket. A sztálini idők tanúit, a Szovjetunió leghíresebb emlékei közé sorolható szobrait, a Francia Népfront nagy becsben tartott szerzeményeit tehát a kollaboráns Pétain semmisíttette meg. Ugyanakkor a történelem fura fintora, hogy a településen 1988 óta álló Szűz Mária-szobor eredetileg az 1937-es világkiállítás pápai pavilonjának tetejét ékesítette.