Az elszakadás története
2008. szeptember 15. 15:10 Kollai István
A szlovák és magyar történelemtankönyvekben a történelmi Magyarország felbomlásának eseménytörténetén belül a hangsúlyok máshová helyeződnek: a „szlovák történelem” és a „magyar történelem” itt válik véglegesen ketté.
Az első világháború és a trianoni határok
A magyar interpretáció a világháborús hátország bemutatása után az őszirózsás forradalom, a tanácsköztársaság, és az azt követő átmeneti hónapok eseménysorozatán keresztül jut el a trianoni békeszerződésig. A tankönyvek a nemzetiségek háború alatti helyzetéről és magatartásukról nem szólnak, csak annyit, hogy a háború végén már az elszakadásban gondolkodtak. Mindkét vizsgált magyar tankönyv szól a Vörös Hadsereg felvidéki hadjáratáról, a „középiskolai” sorozatban emellett többször előkerül, hogy Magyarország a proletárdiktatúra alatt nem tudott jobb határt kiharcolni a tárgyalásokon.
A szlovák tankönyv a háborús hátország bemutatásakor a nemzetiségeket érintő jelenségekre fókuszál. Ezek közé sorolhatóak a háborús szükségállapot kapcsán hozott olyan intézkedések (mint pl. önkormányzati választások elhalasztása), melyek a nemzetiségek mozgásterét csökkentették; vagy a szlovák katonák lázadása a szerbiai Kragujevácban 1918-ban, melynek leverése után 44 katonát végeztek ki. A tankönyv szerint egyébként a Monarchia hadseregének 4 százalékát alkották szlovákok, és a „szlovák területről” mozgósított katonák közül 69 ezer esett el, 61 ezer pedig nyomorékká vált. Ilyen, nemzetiségi szintre lebontott adatok a magyar könyvekben nem szerepelnek. Egy idézet pedig azt próbálja érzékeltetni, a szlovákok számára nyomasztó volt a háború szlávellenes atmoszférája.
A trianoni békeszerződést a magyar történelemtankönyvek negatív kontextusba helyezik. A magyar narratíva szerint a győztesek hamis történelmi jogokra hivatkoztak a béketárgyalásokon, melynek eredményeként 3,3 millió magyart kényszerítettek a szomszédos országokba, úgy, hogy sokszor a határ mellett egy tömbben éltek. Így adódik a végső konklúzió, miszerint „tehát lehetett volna etnikai alapon igazságosabb határt húzni”. Ezt hivatott alátámasztani a mindkét érintett magyar tankönyvben felhasznált Teleki-féle vörös térkép, illetve egyéb illusztrációk is. Trianon tehát „fájdalmas és nehezen magyarázható” történelmi sorsforduló volt, és amely életre hívta a „trianoni traumát”, valamint a revízió általános igényét.
A történelmi Magyarország felbomlásának szlovák interpretációjában a térség etnikai összetétele, így a szlovák-magyar határ kérdése is, háttérben marad. Az eseménysor legfontosabb állomásai, szlovák szemmel, a következőkben foglalhatóak össze. A szlovákok politikai tevékenységét a háború alatt teljes passzivitásba süllyesztették. A csehszlovák emigráció politikai-katonai szervezkedése tartotta életben az ellenállást, ahol már nem föderalizációban, hanem elszakadásban és közös csehszlovák államban gondolkodtak. A Monarchia összeomlása után ezt az elképzelést pedig sikerrel valósították meg a cseh és szlovák politikusok. „A prágai és turócszentmártoni események révén megkezdődött a két közép-európai szláv nemzet közös útja a csehszlovák köztársaság keretén belül” – foglalja össze a tankönyv ezt a történeti folyamatot.
A határkérdés tehát nem kerül igazából elő. Utalás történik arra, hogy a háború után Párizsban döntöttek a határok rögzítéséről, ahol a csehszlovák delegáció célja „a fiatal állam érdekeinek megvédése volt a békeszerződés megkötése révén”; de az etnikai dimenzióval a könyv nem foglalkozik, ahogy etnikai térképek sem érzékeltetik azt, hogy az új országba került magyar lakosság a határ mellett egy tömbben élt.
Egy kisbetűs rész taglalja viszont Magyarország ellenállását az új határokkal szemben – eszerint a csehszlovákok már 1918 decemberében megkapták az antant engedélyét a szlovák-magyar határ ideiglenes kijelölésére, és a csehszlovák hadsereg december 20-ig elfoglalta egész Szlovákiát. A magyar kormány azonban nem tekintette a kérdést lezártnak, és 1919 májusában Szlovákia kétötödét megszállta. 1919. június 16-án sor került a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltására. A csehszlovákok ellenoffenzívát kezdtek, „a békekonferencia pedig ismét állást foglalt a kérdés kapcsán. Véglegesen rögzítették a Csehszlovákia és Magyarország közti határvonalat, és a döntést mindkét kormánnyal közölték. A csehszlovák és az antant-erők nyomása alatt a magyar hadsereg visszahúzódott a kijelölt határvonal mögé”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
