Mégsem akarták lerohanni Ausztráliát a japánok
2008. szeptember 8. 14:14
Nemzeti legendák kontra történetírás
A kormány tehát még 1942 után is tovább folytatta a háborús propagandát azt hirdetve, hogy Ausztráliát veszély fenyegeti, és emiatt a lakosságnak el kell viselnie a gazdasági korlátozásokat. Később különféle híresztelések kaptak szárnyra az állítólagos `Brisbane vonalról` és a japánok által bevezetendő új pénzről, amik aztán mind legendának bizonyultak, de máig közszájon forognak.
A vita egyik legfontosabb részét az Ausztrália északi partjainál történt események alkotják: az 1942 májusában vívott Korall-tengeri csata, valamint a Pápua, Új-Guinea és a Salamon-szigetek birtoklásáért folyó harcok, illetve ezek hatása az Ausztráliával kapcsolatos japán tervekre. Egyrészről jelentéstani vitáról van szó a csata` illetve az `invázió` definíciója körül, másrészről pedig megválaszolhatatlan `mi lett volna, ha` kérdések felvetéséről.
|
Védekezés helyett támadás |
Stanley szerint azonban a konfliktus védelmi és helyi háborúként való beállítása elhalványítja Ausztrália döntő szerepét Délkelet-Ázsia felszabadításában, amire az ausztrálok valóban büszkék lehetnek. "A Japán elleni háború nem azért fontos számunkra, mert a japánok elfoglalhattak volna bennünket, hanem azért, mert a délkelet-ázsiai népeket tényleg lerohanták, és Ausztrália részt vett a felszabadításukban. Az 'ausztráliai csata' körüli viták meggátol minket abban, hogy felismerjük a második világháború igazi jelentőségét térségünkben."
A vita talán a könyvespolcok és a tudományos konferenciák keretei között maradt volna, ha a kormány nem vezeti be az új emléknapot. "Valójában az történt, hogy a veteránok egy csoportja összegyűjtötte az 1942. év eseményeit, amelyeket aztán 'ausztráliai csataként" adott elő, és meggyőzte vagy rábeszélte a minisztériumot az új emléknap bevezetésére. Az 'ausztráliai csata' ötlete tehát nem más, mint amatőr történészek, rajongók és partizánok kitalációja" - állítja Stanley.
Alan Griffin miniszter bevallotta, hogy "különböző nézetek" ütköztek a vita során, de a döntés előtt kikérték az Ausztráliai Csata Tanácsa és a nyugdíja katonák szervezetének (RSL) véleményét. Az ellenzék pedig szinte azonnal támogatta a felvetést. Griffin azzal érvel, hogy az ausztráloknak szélesebb összefüggésében kell látniuk ezt a nemzeti küzdelmet. "Az Ausztrália védelméhez kapcsolódó csatákra való emlékezés azt jelenti, hogy nem vesszük kellően figyelembe, mekkora áldozatokra volt szükség a japán és a náci hatalom legyőzéséhez."
A bölcsebbek azt mondanák, hogy a történelmet mindig a győztesek írják. Peter Edwards, Ausztrália másik vezető történésze úgy véli, hogy az igazából nem létező "ausztráliai csata" körül kialakított legenda bizonyos kockázatot jelent. Sok dolog azonban szimbolikus jelentőségű, ilyen például az első világháborúban megvívott Gallipoli csata, amely megalapozta az ANZAC (Australian and New Zealand Army Corps) legendáját. Annak ellenére, hogy a nyugati fronton sokkal több ausztrál katona esett el, mégis Gallipoli vált az ausztrál nemzettudat döntő tényezőjévé. Hasonló a helyzet az "ausztráliai csatával", amely ahoz a stratégai vitához kapcsolódik, hogy vajon Ausztráliának szüksége van-e szárazföldi védelemre, vagy hogy az ausztrál érdekek és értékek globálisak-e.
"A háborúkat körülvevő nemzeti mitológia gyakran hadilábon áll a történészek érveivel és bizonyítékaival. Szinte elkerülhetetlen a kettő közötti feszültség" - mondja Edwards.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
