Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Érintetlen etruszk sírt fedeztek fel Perugiában

2008. július 15. 07:55

Érintetlen etruszk sírra bukkantak építkezés közben: négyszögletű sírkamrában, amely épségben vészelte át az évezredeket, hét, színpompás mitológiai jelenetekkel díszített urnát találtak.

<

A hamvakat tartalmazó urnákat a padokon helyezték el. Az előzetes vizsgálatok szerint az urna falán látható írás azt jelenti, hogy a sírkamra az Aneis-család végső nyughelye volt. A leletek között egy bronzágy, valamint edények is szerepelnek.

Az etruszkok hozták létre az első fejlett civilizációt Itália területén. Az i.e. 6. századra domináns erővé váltak Olaszország középső részén, ám a gallok és szürakúszaiak ismétlődő támadásai miatt szövetségre kényszerültek az épp kialakuló római állammal, amely fokozatosan "elnyelte" az etruszk civilizációt.

Annak ellenére, hogy az etruszkok adták a rómaiak első hét királyából az utolsó hármat, köztük a híres Tarquinus Superbus-t is, egykorvolt jelenlétüknek igen kevés emléke maradt fenn. Némely történész szerint a rómaiak tudatosan igyekeztek kiirtani elődeik emlékét, kiknek vidám életfelfogása igencsak különbözött a korai Római Köztársaság merev patriarchális berendezkedésétől.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Érintetlen etruszk sírt fedeztek fel Perugiában

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra