Amatőr régészek inspirálják a csataterek kutatóit
2008. május 22. 14:00
A hadi eseményekhez köthető leletek számos izgalmas problémára adhatnak választ, a speciális értelemben vett csatatérkutatás mégis csak az utóbbi évtizedekben nyert polgárjogot. Négyesi Lajos, a kérdés hazai szakértője, a Hadtörténelmi Közlemények 2008/1 számában foglalta össze a diszciplína legfontosabb ismérveit.
<
200-ben alakult meg a Magyar Hadtudományi Társaság Csata- és Hadszíntérkutató Szakosztálya. A szervezet már több konferenciát tartott, és számos, 1711 után keletkezett hadtörténelmi emlékhelyen folytatott kutatásokat. Vizsgálataikat a határokon túlra is kiterjesztették, többek között az olaszországi, sok harcot átélt Doberdó-fennsík területét is elemezték. Nagy előrelépést jelentett, hogy 2006-től több alkalommal folytattak terepbejárásokat Zrínyi-Újvár feltételezett területén.
A harcászati tapasztalatok helyes értelmezése megkívánja, hogy a terep és a terepi nyomok megfelelő hangsúlyt kapjanak. Négyesi a hadirégészet feladatát a hadtörténelem terepi nyomainak felkutatásában, dokumentálásában, elemzésében és értékelésében határozta meg. Ez voltaképpen egy új forráscsoport bevonását jelenti a rekonstruálásba.
A hadirégészet megindulása 1983-tól datálható, amikor a Little Big Horn-i Nemzeti Park főfelügyelője felkérte Richard Alan Fox régészt, hogy kezdjen kutatásokat a csatatéren. Fox bevonta a projektbe Douglas D. Scottot, akivel átfogó felméréseket végzett. Minderre azért volt szükség, mert a Custer tábornok vezetésével harcoló 7. lovasezred katonáit az indiánok mind egy szálig megölték 1876-ban.
Fox és Scott módszertana nem volt előzmény nélküli: az amerikai nemzettudat erősítésében a csaták fontos szerepet kapnak, ezért komoly figyelmet fordítanak a csataterek védelmére és megőrzésére. 1927 és 1933 között az USA hadseregének Történelmi Részlegén belül külön csatatérkutató alcsoport működött. 1933-tól a csataterek felügyeletét és a tudományos kutatómunkát a Nemzeti Park Szolgálata vette át. Jelenleg 31 polgárháborús csatatér részesül védelemben.
Az európai tudományos műhelyek is bekapcsolódtak a hadszínterek kutatásába. Angliában egy 1996-ban feltárt szenzációs lelet adott lendületet. Towton szélén ugyanis az 1461. évi csata egyik tömegsírja került elő. Tim Sutherland a sírok és a csatatér kapcsolatát vizsgálta. Ő volt az, aki megszervezte a Konfliktusrégészet Nemzetközi Kutatóhálózatát. Tony Pollard 1999-ben a dél-afrikai zulu háborúk helyszíneit kutatta. Az eredményeket komoly médiatámogatással (Channel 4, BBC 2) tudta megismertetni a nagyközönséggel.
A csaták kutatása hosszú ideig a történészek felségterülete volt, Pollard szerint azonban a régészeti leletek figyelmen kívül hagyása téves következtetésekhez is vezethet. Az írott források gyakran pontatlanok és elfogultak, míg a régi csatatér vizsgálata szinte bűnügyi helyszíneléshez hasonlítható. A régész apró részleteket használ fel, ezek segítségével kiküszöbölhetők a győztesek által az írott kútfőkben rögzített torzítások. A győzelem felnagyítása érdekében bizonyos tényeket nem a valóságnak megfelelően közöltek.
A hadszínterek kutatásában az amatőr régiségbúvárok is komoly szerepet kapnak. A motiváció inkább személyes jellegű, fémkeresőikkel nagy területeket tudnak átpásztázni. A kutatók próbálták a maguk javára fordítani a lelkesedésüket, ezért az amatőr hadirégészek számára kézikönyveket írtak. Természetesen az újabb művek hangsúlyozzák, hogy a fémkeresőzést nem lehet értékmentő tevékenységként beállítani.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
