Az elfeledett Batthyány-rokon emlékezete
2007. december 21. 15:00
<
Az elfeledett emlékév
István főherceg nádor ezen is túltett. Nem hívta meg a Batthyány házaspárt szokásos pozsonyi báljára, 1848. február 20-án. A főrendi ellenzék erre tüntetőleg visszaküldte meghívóit, és "ellenbált" szervezett. Így Batthyány házassága és "utórezgései" akaratlanul is az ellenzék politikai küzdelmének részévé váltak, s azokat a törekvéseket szolgálták, amelyek a katolikus egyház "állami hegemóniájának" megtörésére irányultak.
A "szabadságteremtő konfliktust", a házassággal kapcsolatos vizsgálatot az első független felelős magyar minisztérium igazságügy minisztere, Deák Ferenc zárta le végérvényesen. Az esketést végző Török Pál református lelkészt az ellene felhozott vádak alól - jogszerű eljárása miatt - felmentette, Batthyány házasságát pedig megkérdőjelezhetetlenül törvényes kapcsolatnak minősítette.
Batthyány Kázmér 1847-ig csak Fejér és Pest vármegye közgyűléseit látogatta. A kormányzat új stratégiája, az adminisztrátori rendszer bevezetése azonban arra ösztönözte, hogy aktívabban vegyen részt a megyei politizálásban is. 1847.november 5-én Baranyában is megalakult az ellenzéki párt. Vezetőjéül Batthyány Kázmér grófot választották, elnöke Mihálovits Imre, alelnöke Gervay Adolf báró, míg jegyzője Zöld Sándor ügyvéd lett.
Az 1848 márciusi forradalmi eseményekben személyesen nem vett részt, neve az első független magyar kormány miniszter jelöltjei között nem bukkant fel. Szemere Bertalan belügyminiszter előterjesztése alapján István főherceg nádor április 22-én Baranya vármegye főispánjává nevezte ki. Beiktatására 1848. május 4-én igazi népünnepély keretében (melyben valamennyi baranyai község képviseltette magát), mintegy ötezer fős tömeg jelenlétében került sor. Részt vett Pécs város tisztújításán, szervezte az első népképviseleti választásokat és a nemzetőrség felállítását, a honvéd-toborzást.
Kormánybiztosként irányította a Dráva-vonal védelmét 1848 szeptemberében és a megyébe betörő horvátokkal szemben koordinálta Baranya védelmi intézkedéseit. Miután Pécset és Baranyát 1849 januárjának végén a császári csapatok megszállták, Eszék válságos helyzetbe került. Batthyányt a február 4-én tartott haditanács azzal bízta meg, hogy utazzon Debrecenbe segítségért. Távollétében azonban (február 14-én) az eszéki helyőrség kapitulált.19 Időközben Kossuth a "Délvidék" (Bács, Csongrád megye, Szabadka és Zombor) teljhatalmú országos biztosává nevezte ki. Március 22-étől Perczel Mórhoz csatlakozva részt vett Bácska felszabadításában.
Kossuth a Habsburg - Lotharingiai ház trónfosztását követően, 1849. április 16- án levélben kérte fel Batthyányt, hogy legyen az új kormány külügyminisztere. Felkérése a kortársak számára nem okozott különösebb meglepetést. Az első független- felelős minisztérium elnökével megegyező történelmi neve jól csengett bel- és külföldön egyaránt. Tehetségét, a reformok melletti elkötelezettségét, jellemszilárdságát már sokszorosan és meggyőzően bizonyította. Batthyány Kázmér gróf május 2-ától vette át a külügyi tárcát, a miniszteri esküt május 14-én tette le.
Az új külügyér kinevezésének megalapozottságát, a politikai döntés helytállóságát sem a kortársak, sem az utókor nem kérdőjelezték meg. Hivatali megbízatása idején Batthyány pályafutása csúcsára érkezett, országos hírű és jelentőségű politikussá vált, az ország harmadik közjogi máltóságává lett. Igaz szerepét - főként Kossuth illetve Szemere mellett - gyakran másodrendűnek minősítették, működésének körültekintő elemzése alapján azonban árnyaltabb következtetésre juthatunk.
A Temesvár alatti katonai összeomlást követően, a kormányzó lemondásáról illetve Görgei diktátori kinevezéséről értesülve - az ellenállást kilátástalannak ítélve- augusztus 11- én elhagyta Aradot, s hamarosan az országhatárt is átlépte. Szemerével együtt augusztus 24-én Orsovánál lépett török területre. A szabadságharc Törökországba menekült vezetőit 1850 februárjában Kütahiába internálták. 1851 október elején, Törökországot elhagyva feleségével, Keglevich Auguszta grófnővel Párizsban telepedett le. Szemere Bertalan oldalán részt vett a Kossuth lemondásáról szóló 1850-1852 közötti hírlapi vitákban, s emiatt az emigrációban lassan elszigetelődött.
1854. július 12-én - sérvműtétét követően, feltehetően orvosi műhiba következtében - váratlanul hunyt el. Kortársai szerint a halál - derékba törve egy tartalmas, sikeres életutat - a jövő reményteljes politikusától fosztotta meg a nemzetet. Temetésén fegyvertársa, Szemere Bertalan ekképpen vonta meg pályája mérlegét: "Használni kívánt, s nem fényleni." Hamvai - 133 év után - 1987-ben kerültek a Montmartre-i temetőből hazai földbe, a siklósi várkápolna családi kriptájába. Ideje lenne, hogy elfoglalja az őt megillető helyet a nemzet panteonjában is.
Szeretne többet is megtudni? Batthyány Kázmér életútjának részletei a Levéltári Szemle december 24-én megjelenő, 2007/4-es számában olvashatók!
Támogasd a 
szerkesztőségét!
