Elűzött uralkodók, trónfosztott királyok I.

2005. július 22. 10:00

Német-római császárok

Canossa, Károly és Ferenc

IV. Henrik császár nevéhez mindenki a VII. Gergely pápával folytatott küzdelmet köti. A Gergely és Henrik közötti háborúskodás azzal indult, hogy a pápa szimónia (egyházi tisztségek megvásárlása) bűne miatt számos német püspököt megfosztott méltóságától, és megtiltotta a világi invesztitúrát, ám ez utóbbi következtében Henrik nem tudott beleszólni az egyháziak kinevezésébe. A kölcsönös kiközösítés után végül a német uralkodó a 'Canossa-járást' választotta: alázatosan kérte a pápát, hogy adja meg neki a bűnbocsánatot. Henrik kénytelen volt megtenni ezt a lépést, mivel országában számos ellenfelet szerzett. Bukását végül hasonnevű fia okozta, aki 1104-ben szövetségre lépett a fejedelmekkel apja ellen. A császár végül 1105-ben kénytelen volt lemondani a trónról. Fia fogságba vetette, ahonnan még meg tudott szökni, majd Lüttichbe menekült, de ott meghalt. Még holtában sem adták meg neki a végső nyugalmat: teteme csak 1111-ben kerülhetett a speyeri császári sírboltba.

VII. Henrik az egyik legnagyobb hatalmú császár, II. Frigyes fia volt. Henriket kilenc éves korában választották német királlyá. Mivel apja keveset tartózkodott a német területeken, 1228-tól ő képviselte a császári hatalmat. Önálló politikája miatt azonban egyre inkább szembekerült Frigyessel. Az ellentét odáig fajult, hogy Henrik összeesküvést szőtt apja ellen, aki azonban mindenről tudomást szerzett, és 1235-ben hadsereggel vonult az Alpokon túlra. Közeledtének hírére Henriket cserbenhagyták hívei, apjának meghódolt ugyan, de a fogságot nem kerülhette el. Hét évnyi fogság után szerencsétlen körülmények között halt meg: lovával egy szakadékba zuhant.

Günthert IV. Károly ellenében választották német királlyá 1349. január 30-án, azonban támogatói elpártoltak tőle. Próbálkozott ugyan, hogy hatalmát fegyverrel erősítse meg, de csapatai vereséget szenvedtek. Günther nem sokkal ezután megbetegedett, és 1349. május 24-én lemondott címéről, pénzbeli kárpótlás fejében. Ennek örömét azonban egyáltalán nem tudta élvezni, mivel június 14-én meghalt.

A lemondást választotta V. Károly is, akinek területszerzései világbirodalommá alakították a Német-római Császárságot. Az uralkodónak számos nehézséggel kellett szembenéznie: a reformáció tanai villámgyorsan terjedtek, Franciaország is hatalmi babérokra tört, és az Oszmán Birodalom előretörése megállíthatatlannak tűnt. Számos háborút vívott belső és külső ellenség ellen egyaránt, így az uralkodó belefáradt abba a küzdelembe, hogy a protestánsok és Franciaország minden tervét meghiúsították. Ezért - és sokak által máig rejtélyesnek talált okból - 1556 szeptemberében lemondott a császári koronáról és a Madrid mellett található San Geronimo de Yuste kolostorba vonult vissza. Itt halt meg 1558. szeptember 21-én.

II. (Magyarországon I.) Ferenc nevéhez köthető a Német-római Császárság megszűnése. A Napóleonnal szemben álló császárt a franciák fokozatosan szorították ki korábbi területeiről: Észak-Itáliából, a Rajna bal partjáról, és 1805-ben Austerlitznél az osztrák-orosz seregek súlyos vereséget szenvednek. A végső csapás 1806. július 12-én következett be, amikor Napóleon vezetésével 16 délnémet állam bejelentette a Rajnai Szövetség megalakulását, és egyben a birodalomból való kilépését. A francia császár ultimátumban követelte Ferenctől, hogy mondjon le a birodalmi koronáról. Mivel ezt 1806. augusztus 6-án megtette, a birodalom megszűnt létezni.

előző oldal következő oldal 3 / 4

Támogasd a szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?