1911-ben egy párizsi árvaház „tombolán” sorsolta ki a gyermekeket nevelőszülőkhöz

2018. szeptember 3. 11:42 Múlt-kor

A Popular Mechanics című amerikai tudományos-technikai folyóirat 1912. januári száma arról számolt be rövidhírként, hogy egy párizsi árvaház „babatombolát” tartott – azaz a jelentkező szülőjelöltek között árva kisgyermeket sorsoltak ki. Ahogy a hírben közölték:

„Egy lelencispotály [korabeli eufemizmus az árvaházakra] rendezte a sorsolást, a hatóságok beleegyezésével, azzal a céllal, hogy otthont találjon nagyszámú oltalmazottjának, illetve hogy pénzt gyűjtsön. A tombola bevételeit több karitatív intézmény között osztották el. A nyertesek természetesen alapos kivizsgáláson estek át, hogy meghatározható legyen nevelőszülői alkalmasságuk.”

Habár napjainkban egy ilyen hír kétségtelenül nagyobb visszhangot keltene, beszédes, hogy 1912-ben ez egy apró érdekességnek számított csupán. Ebben az időben a nyugati nagyvárosokban az árvák helyzete még mindig Charles Dickens regényeit idézően gyászos volt. A gyermekmunka gyakori volt, és sok esetben veszélyes gépek melletti munkát jelentett gyárakban minimális felügyelet mellett.

Ez azonban sok árva számára még a szerencsésebb esetnek számított: akik nem kerültek be árvaházba vagy a nincstelenek dolgoztatására szakosodott szegényházba, azoknak az utcán kellett magukról gondoskodniuk, ami legtöbbször előbb vagy utóbb a bűnözést jelentette.

A valamiféle gondozásba bekerülő gyermekeknek sem feltétlenül volt jobb soruk – a hatósági ellenőrzés ekkoriban még gyakorlatilag ismeretlen fogalom volt ezekben az otthonokban, így gyakorlatilag bármiféle abúzus megtörténhetett a gyermekekkel, nagy valószínűséggel következmények nélkül.

A legtöbb országban, így Magyarországon is, a megfelelő vagyonnal rendelkező adományozók alapították, illetve tartották fenn a szegényekkel és árvákkal foglalkozó otthonokat. Magyarországon az első országos szervezet 1885-ben jött létre, ez volt a Fehér Kereszt Egylet, amely 1895-ben összeolvadt az Országos Lelencház Egyesülettel, innentől Fehér Kereszt Országos Lelencház Egyesület néven működött tovább. Magas rangú tagjai, illetve pártfogói ugyan voltak a szervezetnek, de nem állt állami ellenőrzés alatt.

Az árvák kérdése sokakat foglalkoztatott világszerte – 1889-ben például Budapesten nemzetközi gyermekvédelmi kiállítást szerveztek – azonban az iparosodás következtében a városokba áramló tömegek miatt a munkabérek mindenhol alacsonyak maradtak, és világszerte nőtt a nyomorban élők aránya. Az állami szervek a századfordulót követően kezdtek komolyabban foglalkozni a kérdéssel. Az Egyesült Államokban például, ahol a cikk íródott, ugyanabban az évben, 1912-ben hozták létre a Gyermekügyi Iroda (Children's Bureau) nevű szövetségi szervet, amely a gyermekhalandóságot, a születésszámot, az árvaházakat, a fiatalkorúak bíróságait, a gyermekmunkát, a gyermekek betegségeit és egyéb kérdéseket vizsgálta.

A világ nagy részén a 20. század közepén indult meg a napjainkban is tartó folyamat, hogy a hatóságok az árvaházakkal szemben a gyermekek nevelőszülőknél való elhelyezését részesítsék előnyben. Ennek egy korai előfutára fedezhető fel a névtelen párizsi árvaház 1911-es „tombolájában”, amelyet akkoriban ünnepélyes alkalomnak tartottak.