„Üssétek őket, rohadékok!” Avagy hogyan lett egy verekedésből az utolsó politikai per a Kádár-korban

2022. november 9. 08:50 Múlt-kor, ArchívNet

Keresztes Csaba: „Üssétek őket, rohadékok!” avagy hogyan lett egy verekedésből az utolsó politikai per a Kádár-korban című tanulmánya az Archívnet internetes folyóirat 2018/3. számában jelent meg, és teljes terjedelmében az alábbi linkre kattintva olvasható.

A magyarországi skinhead mozgalom

Képzeletben lépjünk vissza az 1988-as évbe. A Kádár-rendszer eresztékei – főleg a gazdaságiak – már recsegnek-ropognak, de a hatalmi struktúra még teljesen ép. Az előző évben az infláció már elérte a 8%-ot, az 1988-as esztendő pedig még ennél is nagyobb áremelésekkel köszöntött be, és egyre érezhetőbbé vált a gazdasági helyzet romlása. Néhány új politikai szervezet (például a Magyar Demokrata Fórum) már hallatta a hangját, de a jelentősebb társadalmi átalakulásokban még kevesen hittek. A korszak ifjúságának egy része – ez korukból is adódott – lázadt az őt körülvevő, szigorú és előírásszerű rend ellen. Többségük az 1970-es évek végén nyugatról érkező punk szubkultúra híve lett, és öltözködésén túlmenően a koncerttermek falai között is kifejezte ellenérzéseit. Néhány év múlva azonban a punkok irányzatának riválisa támadt: a skinhead.

A skinheadek, vagyis a bőrfejűek mozgalma szintén nyugatról érkezett hozzánk az 1980-as évek legelején, amikor néhány fiatal átvette e nyugati ellenirányzat ismertetőjegyeit, és magyarítani kezdte eszméiket. Nyugat-Európában a hatvanas évek hippi eszméivel szemben szerveződő külvárosi munkásfiatalok mozgalma az 1970-es évek végére egyértelműen bevándorlás-ellenes, fehér felsőbbrendűséget hirdető, és az államhatalom által üldözött szubkultúra lett. Az 1970-es és az 1980-as évek fordulóján nagyobb hullámban kapcsolódtak be fiatalok a mozgalomba, és a zenéjük is szélsebesen terjedt kelet felé.

Magyarországon már ez az irányzat terjedt el, és az eszmeterjesztésre szintén a kor legelterjedtebb módját, a zenélést választották. Igencsak jellemző, hogy a legelső bőrfejű zenekar, a MOS-Oi!, már az első nyilvános koncertjén olyan zeneszámokat adott elő, amelyek egyrészt kimerítették a közösség elleni izgatás fogalmát, másrészt a fennálló rendszer alapjait is támadták.

A kopaszra nyírt ifjak szubkultúrája a punkokhoz képest sokkal tudatosabb formában kezdett szembefordulni a rendszer elvi alapjaival, sőt a társadalmi keretekkel, eszmékkel is. Letisztult eszmevilágról azonban nem beszélhetünk. Az 1980-as évek magyar skinheadjeinek gondolkodását a következő címszavakkal lehet leírni: fehér fajvédelem (az évtized jelenségeiből adódóan: erős arab- és cigányellenesség), magyar nacionalizmus (nyomokban legitimizmussal párosulva), revizionizmus (a Trianon-kérdés újjáélesztése), antikommunizmus. Esetükben a búvópatakként előtörő nacionalizmus keveredett a kamaszos lázadási és a közösségkeresési vággyal. A korosztályi jellegzetességből adódóan jellemző volt rájuk a punk- és más ifjúsági szubkultúra-ellenesség.

Kép forrása: Fortepan / Urbán Tamás

Megjegyzésre érdemes, hogy az akkoriban már működő Fekete Lyuk nevű szórakozóhelyet rendszeresen „meglátogatták” a kopaszok, és igyekeztek, többnyire ököllel, megzavarni a punk koncerteket. A valutát feketén árusító arabokkal is több összecsapásuk volt, nem szólva a bűnözőknek titulált cigányokkal történt verekedésekről.

A mozgalom a balhék hírei által is terjedni kezdett, és az évtized közepén kamaszok tucatjai vágatták le hajukat, kezdtek magas szárú bakancsot viselni, lehetőleg az amerikai bombázódzseki (a bomber) kombinációjával. 1988-ra, ha nem is robbanásszerűen, de megtöbbszöröződött a magyar bőrfejűek száma. Ekkorra kb. 300–400-an lehettek, amely számadat egyébként eltörpül a többi kamaszkori stílusirányzatot követőkhöz képest.

Már a Kádár-korszak végén megjelenő általánosítások ellenére, a bőrfejűek ebben az időben nem voltak antiszemiták, neonácik (pontosítva, ez csak kis mértékben jellemezte őket), drogosok, munkakerülők, „csellengő” fiatalok vagy éppen köztörvényes bűnelkövetők. Tizenéves fiatalokról lévén szó, mindezeknél jellemzőbbek maradtak a kamaszkori élet- és viselkedésmódok: a bulizás, a kocsmázás, a koncertre járás, a mozizás, a „csajozás”. Emellett azonban sajátos szubkulturális sajátosságok is jellemezték őket: a csoportokba szerveződés (tereken, központi területeken), az elvárt fizikális agresszió (főleg arabok, cigányok és punkok ellen), kisebb-nagyobb mértékben és különböző formákban a közvetlen politizálás (például falfirkálás, röplapozás, a ruházaton magyar jelképek viselése stb.).

Általános és közös jellemzőjük volt a nacionalista gondolkodás. A korszakban a magyarellenes Ceaușescu-i diktatúra számított a leggyűlöltebbnek, és természetesen a skinhead zenekarok rendelkeztek a legnagyobb repertoárral a románellenes dalok vonatkozásában. Számukra mindez magával hozta a határok felülvizsgálatának szükségességét is. Talán ma már külön is hangsúlyozni kell, hogy ez a korban súlyosan üldözendő cselekedetnek minősült.

A legerősebb bőrfejű közösségek Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Egerben, Nagykőrösön és természetesen Budapesten jöttek létre. A fővárosban az óbudaiak voltak a legismertebbek (vezetőjük Dudás András „Dudi” volt), de jelen voltak Kelenföldön, Kispesten és más városrészekben is.

Az 1988-as metróbalhé

1988 elején az államhatalom már kezdett felfigyelni a fiatalság körében terjedő új nézetekre, sőt már eljárások is indultak, például egy tatabányai középiskolás diák ellen, aki az óraközi szünetekben a társadalmi rendszert és a kommunistákat becsmérlő kijelentéseket tett. Jól jellemzi a kort a róla írt belügyi jelentés: „Pontosan meg nem határozható időpontokban osztálytársai jelenlétében arról beszélt, hogy rövidesen rendszerváltozás lesz, és akkor »a kommunistákat fogják legelőször kivégezni«. Arról is beszélt, hogy [a] budapesti román nagykövetség előtt lezajlott tüntetés csak főpróba volt, szerinte március 15-én olyan tüntetés lesz, amely rendszerváltozást eredményez. Adataink szerint ilyen jellegű kijelentéseit olyan gyakran hangoztatja, hogy egyes megnyilvánulásait már nem lehet pontos időponthoz kötni. A fentieken túlmenően olyan beat-számok [!] versszövegeit adta át elolvasásra osztálytársainak, amelyek alkalmasak a cigányság vonatkozásában gyűlöletkeltésre. (Pl.: „Cigánymentes övezet”.)

1988. március 15-én valóban volt egy nagyobb méretű ellenzéki tüntetés, azonban ez közvetve sem rengette meg a hatalmat. Ezen a március 15-én egyébként – az első szervezett bőrfejű megmozduláson – körülbelül 30 kopasz is részt vett, akik a Deák tértől vonultak át a Petőfi szoborhoz (a kis csoportot gépfegyveres rendőrök kísérték).

Ezt követően felgyorsultak az események a „skinhead-történelemben”. Márciusban már néhányuk ellen röplapozás, szovjetellenes falfirkálás és zászlótépkedések okán indultak eljárások. Áprilisban egy igazoltatás során azért vettek őrizetbe egy skinheadet, mert pólójára – házilagosan – Egész-Magyarország ábrát rajzolt. A „jogtalan címerhasználat” okán egyébként más személyek esetében is leszedték az inkrimináló ruhadarabokat.

Április 22-én Budapesten koncertezett egy holland együttes, és a Népszava fotóriportere fényképezni kezdte az ott szórakozó kopaszokat, mely cselekedet nem nyerte el az alanyok rokonszenvét. Dudás András először rászólt, hogy hagyja abba a fotózást, majd mikor ez hatástalannak bizonyult, úgy döntött, kirúgja kezéből a gépet. A fotós – illetve Dudás – balszerencséjére a masina éppen exponálás pozícióba indult, s a rúgástól beleszaladt a fotós szemébe, amely vérezni kezdett. Az esetből „ügy” lett, amiről valamivel később az említett újság is beszámolt, a fotós pedig feljelentést tett.

A mozgalom létének széles nyilvánosságra kerülése azonban nem ehhez, hanem a két nappal későbbi tömegverekedéshez kötődik. A kopaszok akkoriban már rendszeres jelleggel kaptak fellépési lehetőséget Csepelen, a Vasmunkás téri művelődési házban. Április 24-én a Pannon Skins, az Egészséges Fejbőr és a Fehér Virágok zenekarok adtak itt koncertet. Ennek végeztével a résztvevők busszal érkeztek a Kőbánya-Kispest metróvégállomásra (köznyelvi rövidítése: Köki), ahol találkoztak egy szintén buliból hazafelé tartó fekete bőrű kubai vendégmunkásokból álló társasággal. A történet eddig biztos, ezt követően válnak zavarossá és ellenmondóakká az információk.

A Kökin a két csapat között verekedés alakult ki, amelynek végén a kubaiak komolyabb sérüléseket is szereztek. Az előzmények kissé homályosak, de valószínűnek látszik, hogy a skinheadek voltak a támadó fél, és ebben a szegedi kopaszok vitték a főszerepet. Azonban a kubaiak sem lehettek ártatlanok, több visszaemlékezés szerint ittasan provokálták az utazóközönséget, később pedig karókkal felfegyverkezve jöttek vissza az állomásra. A metróállomáson történt néhány perces kergetőzés és verekedés után helyre állt a rend, s a kiérkező rendőrök sem vitték túlzásba az egyébként sem összehangolt intézkedéseiket, és inkább szőnyeg alá akarták söpörni az ügyet.

Keresztes Csaba: „Üssétek őket, rohadékok!” avagy hogyan lett egy verekedésből az utolsó politikai per a Kádár-korban című tanulmánya az Archívnet internetes folyóirat 2018/3. számában jelent meg, és teljes terjedelmében az alábbi linkre kattintva olvasható.