Az orosz cári házasságok koreográfiái

2022. október 28. 17:10 Múlt-kor, Klió

Sashalmi Endre: Cári házasságkötések Oroszországban a kora újkorban című könyvrecenziója a Klió történelmi szemléző folyóirat 2021/3. számában jelent meg, és erre a linkre kattintva olvasható teljes egészében.

Mihail házasságkötése ugyanakkor nemcsak pusztán az uralkodó számára számított fontos eseménynek: minthogy ő volt az első Romanov az orosz trónon (1613–1645), a házasság alapvető jelentőségű volt abból a szempontból is, hogy az új cári dinasztia megalapítója legyen törvényes utódok születése révén. Ez a frigy ugyan nem tartott sokáig a cárné halála miatt, éppen ezért Mihail már 1626 februárjában ismét megnősült, biztosítandó az utódlás előfeltételét. Annak érdekében pedig, hogy a Romanovok az előző cárok igazi utódjaiként tűnjenek fel az alattvalók szemében – erre az első Romanovok minden szempontból kínosan ügyeltek – a két házasságkötés rituáléja is alapvetően a korábbi hagyományokat követte.

Az egyes házasságkötések részletekbe menő tárgyalása azért fontos, mert más rituálékhoz hasonlóan, mint amilyen például különösen a koronázás volt a monarchiák történetében, a kisebb-nagyobb változtatások, hangsúlyeltolódások egy adott szituációban jól megtervezett politikai szándékot közvetítettek, vagy éppen a társadalomban végbemenő változásokat tükrözték, így azok szélesebb kontextusában értelmezhetők. A modern polgári állam megteremtése előtt ugyanis a kormányzás alapvetően „rituális folyamat” volt.

Maguk az uralkodók házasságai kapcsán ki kell emelni, hogy a cárok feleségei a tárgyalt korszakban nem külföldi uralkodóházakból, hanem országon belülről kerültek ki, mégpedig az ún. menyasszonyjelöltek bemutatása keretében. Mivel az uralkodó házassága meghatározó eleme volt a mindenkori udvari politikai erőviszonyok alakulásának, így esetenként intrikák kísérték a menyasszony kiválasztásának folyamatát, hiszen a leendő feleség rokonságának érkezése alapvetően átírhatta a politikai befolyás kérdését. Érdekes megemlíteni például ennek kapcsán, hogy Mihail cár 1616-ra tervezett házassága meghiúsult, mivel az 1615-ben általa kiválasztott menyasszonyjelöltön betegség jelei kezdtek mutatkozni – később kiderült, hogy a hölgyet megmérgezték az udvarban, amiben maga a cár anyja (!) és a cár közeli rokonai, a Szaltikovok voltak a bűnösök!

Mihail esetében az a tény, hogy a két házasságkötés (az első feleség korai halála miatt) időben igen közel esett egymáshoz (1624, 1626), azt eredményezte, hogy a két rituálébeli különbségek elenyészők voltak. Mindegyikben alapvető eleme volt azonban a koncepciónak a hagyományok megőrzése, és ennek részeként hangsúlyosan a dinasztikus kontinuitás megteremtésének igénye, ami mind az elhangzott szövegekben (áldás kérése, hogy „a cári dinasztának adassék meg örökre az utódlás”), mind az ún. mini-zarándoklatok publikus eseménnyé tételében megjelent. Az utóbbiak lényege abban állt, hogy az uralkodók a dinasztia védőszentjének tekintett Radonyezsi Szent Szergij Moszkvában őrzött ereklyéihez, valamint a moszkvai uralkodók és feleségeik temetkezési helyéül szolgáló Kreml-beli templomokhoz vonultak el imádkozni.

I. Alekszej cár (1645–1676)

Martin rámutat, hogy e zarándoklatok a Romanovok előtt csak kis nyilvánosságot kaptak a házasságkötés rituáléjának hosszú folyamatában elfoglalt helyük miatt. A mini-zarándoklat időzítésének megváltoztatása azonban publikus eseménnyé tette a rituálénak ezt az elemét Mihailtól kezdve. Alekszej cár két házasságát (1648, 1671) már sokkal nagyobb időintervallum választotta el egymástól, így különösen a második esetében a dinasztikus aspektus nem volt hangsúlyos, viszont tükrözte a század közepén bekövetkezett változásokat. Nevezetesen, például a cár hatalmának erősödését, amit világosan mutatott az, hogy míg a korábbi házasságkötések koreográfiáját kizárólag a hivatalnokok készítették, addig Alekszej maga is belefolyt az 1671- es verzióba.

Ez a tény pedig részben előrevetítette a rituáléban bekövetkező XVIII. század eleji változásokat. Martin hangsúlyozza, hogy Fjodor cár két házassága, valamint Iván és Péter társcárok házasságkötései az 1680-as években, szemben a korábbiakkal, nem voltak nagyszabású udvari események a XVI. századi uralkodók, illetve az első két Romanov cár házasságkötéseivel való összehasonlításban – Iván és Péter esetében még a ceremóniarend leírása sem maradt ránk! Az egyik kézenfekvő magyarázat az események egyszerűbb voltára a dinasztia, mint egész stabilitása lehetne, de szélesebb perspektívából nézve, érvel a szerző, ezek a házasságkötések mintegy tükrözték az udvarban és a politikában végbemenő változásokat.

Csak egy, de a legfontosabb példát kiemelve, a házasságkötés ceremóniájának változását összekapcsolja a mesztnyicsesztvo kérdésével. A mesztnyicsesztvo a katonai és civil igazgatásban betöltött pozíciókat szabályozta, de fontos elem volt abból a szempontból is, hogy ki milyen szerepet töltött be és milyen helyet foglalt el az udvari ceremóniák, így az egyes uralkodói házasságkötések során. Fjodor 1682-ben rendeletileg eltörölte a mesztnyicsesztvot – az erre vonatkozó hivatalos dokumentumokat pedig a Vörös térre dobták ki, majd rituálisan elégették!

Ez a lépés részben annak volt betudható, hogy a bojár elit létszáma már Alekszej alatt jelentősen megnövekedett, ugyanakkor ennek következtében a duma befolyása lecsökkent, mert a cár egy szűk körrel együttműködve kormányzott, viszont Fjodor intézkedése mindenképpen a hagyományokkal való egyértelmű szakítást jelentette. Így 1682 után nem volt szükséges, vagy nem érezték szükségét annak, hogy az uralkodói házasságkötés ceremóniarendjét külön az alkalomra készítendő hivatalos dokumentumban szabályozzák – mindaddig, amíg egy új koncepció igénye nem jelentkezett e téren, Nagy Péter reformjainak következtében.

I. Péter cár arcmása Jean-Marc Nattier 1717-es festménye után

Péter 1700 utáni reformjai, nem utolsó sorban a nyugatosodás okán, már egy új ceremóniarendet követeltek meg. Péter 1712-es publikus házasságkötése – a cár ugyanis már 1711- ben feleségül vette titokban metreszét, az írástudatlan lett származású parasztlányt, Marta Szkavronszkaját, aki később az ortodox keresztségben a Katalin nevet kapta és I. Katalin (1725–1727) néven Oroszország uralkodója is lett Péter halála után – egészen más koncepciót követett, mint a korábbiak. Bár nem szakított teljesen a ceremónia moszkvai hagyományaival, a változások szembetűnők voltak – nemcsak a helyszín okán, minthogy az esemény Szentpétervárott történt.

A házasságkötést maga a cár koreografálta meg, a tűzijáték, az antik mitológiai alakok, a külföldiek jelenléte, sőt, a nők és a férfiak együtt történő ünneplése egy ovális asztalnál a nyugatosodás egyértelmű jelei voltak – de az újdonságot nem kizárólag ezek jelentették. A ceremónia egésze ugyanis, immár nem magáról a Romanov dinasztiáról, hanem Péterről, az ő személyes karizmájáról szólt. Péter, persze, ekkor még nem kérdőjelezte meg magának a dinasztiának szerepét, de az ő felfogásában az elődök csak mint hozzá vezető előzmény jutottak szerephez: a cár ugyanis a dinasztiát kizárólag a saját személyével akarta összekötni.

Amikor ez a terve meghiúsult – első házasságából származó fiát, Alekszejt 1718-ban kizárta az öröklésből és árulás vádjával elítéltette, Alekszej pedig a kitűzött kivégzése napjának hajnalán meg is halt, második házasságából származó fiúutódai pedig korán elhunytak, és Péternek csak a lányai érték meg felnőttkort – 1722-ben rendeletet hozott a trónutódlásról, ami elvben megszüntette a dinasztikus elvet. Eszerint ugyanis a trónt bárki örökölhette, uralkodói kijelölés alapján, függetlenül attól, hogy a dinasztiából származott-e vagy nem.

Az már Péter utódaira várt, hogy a dinasztikus elvet visszahozzák az uralkodóház házasságkötéseinek rituáléjába. Ezek leírásával zárul a kötet, amelynek zárómozzanata az, hogy Nagy Péter lánya, Erzsébet (1741–1761) idején 1745-ben miként koreografálták meg a korábban külföldről hazahívott és utóddá tett unokaöcs (Karl Peter Ulrich von Holstein-Gottorp), a későbbi III. Péter (1761–1762) esküvőjét a dinasztikus elv jegyében Sophie von Anhalt-Zerbst hercegnővel, aki aztán férjét megpuccsolva később II. Katalinként (1762–1796) Oroszország uralkodója lett. A főszöveg utáni függelékekben leszármazási tábla, érdekességképpen pedig Mihail 1624-es házassági rituáléjának eredetiben közölt munkavázlata található.

Sashalmi Endre: Cári házasságkötések Oroszországban a kora újkorban című könyvrecenziója a Klió történelmi szemléző folyóirat 2021/3. számában jelent meg, és erre a linkre kattintva olvasható teljes egészében.