Múlt-kor.hu

Brutális gyilkossági ügy tudta csak megingatni a Ku Klux Klan hatalmát az USA-ban

Brutális gyilkossági ügy tudta csak megingatni a Ku Klux Klan hatalmát az USA-ban

2018. október 10. 13:03 Múlt-kor

A Ku Klux Klan eredetileg az Egyesült Államok déli, hajdani rabszolgatartó államaiban jött létre az amerikai polgárháborút követően, a fehér lakosság társadalmi előnyének megtartása céljából. Később több alakváltáson is átment, napjainkra az amerikai szélsőjobboldal marginális szervezetei közé tartozik.

A Klan felemelkedése

A KKK rövidítéssel is illetett szervezet közvetlenül a háború után kezdte tevékenységét, még 1865 decemberében – egy titkos társaság volt, melynek tagjai maszkot viseltek, és biztosították, hogy az újonnan felszabadított feketék ne gyakorolhassák politikai és polgári jogaikat, és ne lehessenek sikeresek gazdaságilag. 1877-re a szövetségi kormány feladta a dél „újjáépítésének” tervét – a megszálló csapatokat kivonták, a politikai és adminisztratív hatalom visszakerült a helyiek kezébe, ami azt jelentette, hogy a fehérek immár intézményesen nyomhatták el a feketéket, így a Klant sem akadályozták a hatóságok.

E korszakában a Ku Klux Klan a szó szoros értelmében vett terrorszervezet volt: kínzással és gyilkossággal (főként lincselésekkel) érte el céljait, de alkalmazott anyagi-gazdasági módszereket is. Nem csupán a fehérek társadalmi elsőrendűségét megkérdőjelezőket büntette, de általában véve az egész fekete lakosságot terrorizálta. Sikerét jórészt az általa gerjesztett félelemnek köszönhette. E félelem főként egy sor hamis vádon alapult – legtöbbször azzal vádoltak fekete férfiakat, hogy fehér nők ellen követtek el szexuális erőszakot. Ez a fajta félelemkeltés megágyazott a Klan további tevékenységének – a fehér nők félni kezdtek a feketéktől, ami miatt a Klan tevékenysége elfogadhatóbbnak tűnt a fehér lakosság szemében.

A déli fehér elit azon kevés tagja, aki ellenezte a Klan tevékenységét, ennek ellenére többnyire tétlen maradt vele szemben. Ezt rendszerint azzal magyarázták, hogy a Klan magánjellegű, nem állami szervezet volt, amely szegény, tanulatlan fehérekből (az amerikai közbeszédben „white trash”, azaz „fehér hulladék” névvel illetett társadalmi szegmens) állt, és emiatt a rendőrség és a bíróságok tehetetlenek voltak vele szemben. Ez nem volt teljesen igaz: sok helyen előfordult, hogy a helyi hatóságok együttműködtek a Klannal, egyes rendőrök vagy seriffek még maguk is tagok lehettek, de legalábbis szemet hunytak terrorista tevékenysége fölött. Gyakori érv volt még, hogy a maszkok és csuklyák miatt nem voltak azonosíthatók a szervezet tagjai – a legtöbb helyi közösség azonban nagyon is jól tudta, kik közülük a Klan-tagok.

A második hullám

A Ku Klux Klan egészen az 1920-as évekig tisztán a déli államokban volt jelen. Ekkor azonban robbanásszerű növekedésnek indult tagsága országszerte, köszönhetően főleg a „The Birth of a Nation” („Egy nemzet születése”) című 1915-ös filmnek, amely a fekete erőszak ellen összefogó északi és déli fehérekről szól. Ez a 3-6 millió tagot számláló „második Klan” azonban mégis más volt, mint az első. Sikeres volt az olyan helyeken is, ahol alig éltek feketék – ekkoriban az ország északkeleti részén 2,3% volt a feketék aránya, míg a nyugati államokban 0,9%. E sikert új stratégiájának köszönhette: a megszokott rasszizmus mellett a Klan beállt a „nativista” mozgalom mellé, amely a bevándorlók, főleg a katolikusok és zsidók jelenlétét ellenezte az országban.

Utóbbiak „hozzáadása” ellenségképként nem jelentett túl nagy akadályt – az új bevándorlók nem számítottak a fehér amerikai eszménykép képviselőinek. Habár az olaszok, zsidók és írek nem voltak színesbőrűek, nem számítottak még valódi fehéreknek sem: a domináns amerikai faji felfogásban ezek a bevándorlók idővel „váltak” fehérré, ahogy betagozódtak a munkapiacra és a politikai spektrumra. A „fehérség” tulajdonképpen azt jelentette, „valódi” amerikaivá vált-e valaki – ebből azonban a színesbőrűek permanensen ki voltak zárva.

Az 1920-as években a Klan által képviselt vélemények teljességgel elfogadottnak számítottak a társadalom nagy részében – egyedül félelemkeltésének intenzitásában és széleskörűségében tűnt ki más szervezetek közül. A legtöbb amerikai intézmény – beleértve az elit egyetemeket – ekkoriban például vagy nem engedett zsidókat köreibe, vagy csupán egy megállapított kvóta alapján. Emellett az eugenika, amely az emberek felsőbb-, illetve alsóbbrendűségét állapította meg, tudományosan elismertnek számított, és a biológia részét képezte, tudományos alapot szolgáltatva ezáltal a megkülönböztetésnek.

A korábbi Klannal, illetve napjaink fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportjaival ellentétben az 1920-as évek Ku Klux Klanja egyúttal vallási szervezet is volt. Valóságos vallási újjáéledésként élte meg ezt az időszakot tagsága, amely a szervezet saját állítása szerint 40 000 lelkészt is a sorai közt tudott. Habár ez az arány szinte biztosan túlzás, való igaz, hogy országszerte több ezer pap zengte a Klan dicséretét szertartásain, köztük az első nagy rádiós evangélista, Robert Shuler, a kor egyik legnagyobb vallási médiaszemélyisége, Aimee Semple McPherson, és a saját magáról elnevezett konzervatív egyetem alapítója, Bob Jones is.

A Klan vallási oldalát hangsúlyozta azzal is, hogy tagadta az evolúciót, és támogatta a szesztilalmat. E kérdéseknek is faji színezetet adott: az evolúció „zsidó tudomány” volt, alkoholt pedig a Klan szerint csak a katolikusok fogyasztottak (magát a szeszt szintén a zsidók készítették). E nézetekhez kapcsolódott a szervezet ideges hozzáállása a szexhez és a nemi szerepekhez is. A katolikusok perverzióiról szóló szenzációhajhász (és természetesen valótlan) beszámolóik annyira részletesek voltak, hogy a Klan tagjai ezeken keresztül nem csupán gyűlölködhettek, de némi könnyed pornográfiát is élvezhettek.

A Ku Klux Klan szemében a katolikusoknál még rosszabbak voltak a zsidók. A szervezet nézetei szerint Hollywood filmiparát a zsidók nem pénzkereseti célból hozták létre (habár természetesen fenntartották azt az ősi sztereotípiát is, hogy a zsidók becstelen, kapzsi kereskedők), hanem azért, hogy bomlasszák a tiszta fehér nők erkölcsét. A Klan által terjesztett irodalom rendszeresen utalt arra, hogy „a zsidó filmek a szexuális bűnözésre buzdítanak”, vagy hogy „a mocskos zsidó szuggesztió mérgező áradata megbénítja Amerika gyermekeinek erkölcsi érzékét”. A szervezet kiemelt gyűlöletáradatot irányított Charlie Chaplinre, akit „vulgáris zsidó humoristának” neveztek. Chaplin valójában nem volt zsidó származású, ezt azonban elvből nem jelentette ki.

Politikai stratégia

A Klan – milliók által elfogadott – tisztességes arculata annak volt köszönhető, hogy erőszakmentes szervezetként hirdette magát. Ez általában véve igaz volt, azonban korántsem teljesen – az időről időre előforduló önbíráskodás jelentette a szervezet egyik vonzerejét. A szervezet fővezére, a „birodalmi varázsló” (Imperial Wizard) váltogatta álláspontját az erőszakkal kapcsolatban – egyes hallgatóságok előtt a törvény betartásának fontosságát hangsúlyozta, mások előtt azonban az önbíráskodás helyességére utalt.

A Ku Klux Klan legfőbb stratégiája azonban a választási volt. Az összetett kampányokkal mozgósított Klan-párti szavazók 16 szenátor, több tucat képviselő, 11 állami kormányzó, és több ezer állami és helyi hivatalnok megválasztásában játszottak kulcsszerepet. Ezek közül sokan nyíltan a Klan támogatóiként kampányoltak, azt ígérve, segítenek visszavenni Amerikát az „idegenektől”. A Ku Klux Klan működése jól mutatja, egyes csoportok miként tudják manipulálni a politika menetét azzal, hogy szavazataik elvesztésével fenyegetik a választások jelöltjeit.

Két nagy országos győzelem mutatja igazán a Klan hatalmát az 1920-as években, mindkettő 1924-ben történt. Az év májusában a Johnson-Reed-féle bevándorlási törvény voltaképpen jogerőre emelte a Klan faji nézeteit, és ennek megfelelően korlátozta vagy támogatta a világ különféle tájairól a bevándorlást. Kvótákat állapított meg, amelyek lényegesen nagyobbak voltak a Klan által „északinak” tekintett emberek számára (mint például az angolok vagy a skandinávok), mint a „nemkívánatosak” számára (kelet-európaiak, olaszok, görögök). Washington állam egyik képviselője, a Klan-tag Albert Johnson volt a képviselőház bevándorlási bizottságának feje, és ő juttatta győzelemre a beterjesztett törvényjavaslatot. Johnson emellett szeretett dicsekedni azzal, hogy részt vett abban az 1907-es zavargásban, amely elüldözte Bellingham városából az indiai bevándorlók nagy részét. A törvény 1965-ig volt hatályban.

Néhány hónappal később a Demokrata Párt országos gyűlésén demonstrálta politikai hatalmát: ennek elején a közelgő elnökválasztás demokrata jelöltségére a legesélyesebbnek Al Smith New York-i kormányzó látszott – ő azonban katolikus volt, ami felkeltette a Klan haragját. Annak ellenére, hogy más, az elnökválasztás megnyerésére esélyes jelölt nem volt, a Klan tagjai és támogatói megtorpedózták Smith jelöltségét, és a szürke egér John W. Davis lett a párt jelöltje, akit aztán a választáson legyőzött a republikánus Calvin Coolidge.

Természetesen sok millió amerikai, köztük fehér protestánsok is ellenezték a Ku Klux Klant. Az ő lekicsinylő véleménynyilvánításaik – miszerint a Klan-tagok tanulatlan, vidéki, modernséget és kifinomultságot nélkülöző emberek – hamisak voltak, és kimondottan félrevezetők: ha közelebbről megvizsgálták volna, látták volna, hogy a Klan tagságának jelentős része korántsem volt szegény vagy tanulatlan, és a szervezet az olyan nagyvárosokban is erős volt, mint Detroit, Los Angeles vagy Portland. A Klan valójában olyan „tiszteletreméltó” szervezet volt, hogy sokak számára előrelépést jelentett a belépés, mivel a szervezetben kapcsolatba kerülhettek magasabb státusú emberekkel. A lenézés emellett csupán megerősítette a Klan megvetését a szekuláris, liberális értékeket képviselők, az Európát kedvelők (a „kozmopolita” rendszeresen használt eufemizmus volt a zsidóra), és a szerintük „tisztátalan” morális értékrendűek iránt.

Csökkenő hatalom

Az 1920-as évek végére a Klan tagsága nagymértékben lecsökkent – csúcspontján akár 5-6 millióan is tagok lehettek, ekkoriban azonban már csupán néhány százezer fővel számolhattak. Akár azt is hihetné az ember, hogy a külső ellenállás eredményezte ezt a csökkenést, azonban az igazság az, hogy a szervezet belülről bomlott fel. A tagokat elkedvtelenítette a tagdíjak és más kötelező befizetések rendszere, több korrupt vezetőt csaláson vagy szeszfogyasztáson kaptak, a szervezet Indiana állambeli vezetőjét („Grand Dragon”, azaz „nagy sárkány”), David Curtiss Stephensont pedig 1925-ben egy fiatal fehér nő, Madge Oberholzer elrablása, megkínzása, megerőszakolása és meggyilkolása miatt elítélték. Az ügy országos figyelmet keltett, és előbb Indiana államban, majd országszerte jelentős csökkenésnek indult a Klan tagsága.

E csökkenés nem jelentette azonban azt, hogy a Ku Klux Klan nézetei eltűntek volna. Sok volt Klan-tag vált az 1930-as évek gyűlöletkeltő rádiószemélyisége, Charles Coughlin követője – Coughlin egyébként katolikus pap volt. Mások a német náci párttal kapcsolatban álló vagy rokonszenvező szervezetekbe léptek be. Mindez leginkább a demagógia és az arra való társadalmi igény sokoldalúságát mutatja, és hogy a gyűlöletet sokféleképpen lehet irányítani – végső soron mindig a félelemből táplálkozik.

Az 1915-ben újjászületett Ku Klux Klan fokozatosan szűnt meg, a második világháború után már gyakorlatilag nem folytatott tevékenységet. Az 1950-es és 1960-as években az intézményesített faji szegregáció felszámolása ellen küzdöttek különféle utódszervezetei, ebben a korszakban a különféle Klan-szervezetek az 1920-as évekhez képest sokkal erőszakosabbá váltak, beleértve a gyilkosságok mellett a pokolgépes merényleteket is. Az 1970-es évektől a csoportok egyre több figyelmet kezdtek a Klan által korábban jellemzően ignorált meleg és leszbikus közösségekre fordítani, az ellenük való erőszakra buzdítva tagságukat. Elmondható, hogy széles társadalmi bázissal vagy hatósági támogatottsággal ekkor már nem rendelkeztek ezek a szervezetek. Az 1980-as és 1990-es évek folyamán a magukat a Ku Klux Klan valamiféle inkarnációjának tekintő szervezetek egyre közelebbi kapcsolatba és együttműködésbe kerültek más szélsőjobboldali, elsősorban neonáci szervezetekkel.

Napjainkban legalább hét szervezet létezik az Egyesült Államokban, amelynek neve valamilyen formában utal a Klanra, vagy annak örökösének tekinti magát – egyes megfigyelők szerint ennél jóval több, akár 30 is lehet. E szervezetek és más szélsőséges csoportosulások között jellemzően nagy az átfedés, és nemigen képesek tagságukat bővíteni vagy támogatókra szert tenni. A meglehetősen zárkózottá vált szervezetekről ugyanakkor emiatt igen keveset tudni, és a hatóságok is nehezen tudják felmérni az általuk jelentett fenyegetést.

Brutális gyilkossági ügy tudta csak megingatni a Ku Klux Klan hatalmát az USA-ban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. ősz: Legendás apák és fiúk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra