Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Zseniális módon csábították Angliába a normannokat Hódító Vilmos utódai

2015. május 27. 12:08

Több ezer emberi csontvázat tártak fel a herefordi székesegyházban dolgozó régészek, akiknek érdekes magyarázatuk van arra a jelenségre, hogy a 12. századi maradványok férfi tagjai zömében normandiai és észak-walesi származásúak, míg a nők főként helyiek. A szakemberek szerint a történelem egyik legkorábbi „önkéntes fiskális számkivetettségével” (tax exile) van dolgunk, ugyanis egy törvény adómentességet kínált a betelepülő idegeneknek, ha feleségül vesznek egy helyi asszonyt.

<

A nyugat-angliai Hereford katedrális területén zajló, az előzetes becslések szerint 750 ezer fontba kerülő ásatások során a régészek meglepő felfedezést tettek. Egy, a normann hódítást követő helyi törvény szerint ugyanis, ha valaki a mai Franciaországhoz tartozó Normandiából vagy más területekről Herefordba költözik, és feleségül vesz egy helyi asszonyt, nem kell adót fizetnie.

A szakemberek szerint a hereford katedrális körüli hatalmas temetőben csaknem 40 ezren nyugodhatnak. Eddig mintegy 2500 maradványt találtak a régészek, ezek közül 700-zal foglalkoznak behatóbban és tanulmányozzák részletesebben. A normann hódítástól a 19. századig használt sírok és "lakóik" érdekes információkat nyújthatnak az egyes korszakok mindennapjairól, egészségügyi helyzetéről, a betegségekről, balesetekről és az egyéb sérülésekről. Az eddigi ásatások során feltártak egy lovagot, aki több súlyos harci sérülést is túlélt, valamint egy asszonyt, akinek - minden bizonnyal a lopás büntetéseként - levágták a kezét.

A herefordi katedrális

„A 12. századból feltárt maradványok közül minden nő helyi volt, míg a férfiak - egy kivételével - mind idegenek voltak. Egy részük Normandiából, egy másik részük pedig Észak-Walesből, illetve Északnyugat-Angliából származott. Ez korántsem véletlen” - mondta Andy Boucher ásatásvezető. Hozzátette: természetesen ez nem jelenti azt, hogy a helyi férfiak eltűntek volna, ám minden bizonnyal kissebbségbe szorultak.

„Volt egy törvény Herefordban, amely szó szerint kimondta, hogy bármelyik férfinek, aki Herefordba költözik és elvesz egy helyi nőt, nem kell adót fizetnie. Minden bizonnyal ez lehetett a történelem első adómigrációs (angolul: tax exiles) esete” - tette hozzá.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Zseniális módon csábították Angliába a normannokat Hódító Vilmos utódai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra