Múlt-kor.hu

1849 - Az aradi vértanúk tragédiája

1849 - Az aradi vértanúk tragédiája

A dicsőséges tavaszi hadjárat 1849. áprilisi sorozatos sikereire alapozva és a Magyar Királyság korábbi alkotmányos különállását figyelmen kívül hagyó (a magyar területeket csupán a birodalom egyik tartományaként említő, 1849. március elején kihirdetett) olmützi alkotmányra válaszul a magyar országgyűlés április 14-én kimondta a Habsburg–Lotharingiai ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét. A magyar seregektől elszenvedett sorozatos vereségek és a Függetlenségi nyilatkozat hatására a bécsi udvar már április 21-én úgy döntött, hogy segítségért fordul az orosz cárhoz. Ferenc József május 1-jén kelt levelében I. Miklós támogatását és beavatkozását kérte. Az orosz uralkodó 200 ezres sereget mozgósított és küldött a magyar szabadságharc leverésére. Az ország sorsa ezzel megpecsételődött.

Harc a túlerővel

A magyarországi császári csapatok parancsnokává május végén kinevezett Julius Haynau 170 ezer fős seregével együtt így a szintén körülbelül százhetvenezer fős, az ellátásban és a kiképzésben is hátrányban lévő magyar honvédseregnek a továbbiakban több mint kétszeres túlerővel kellett szembeszállnia. A magyar vezérkarban megfogalmazódott és kidolgozott haditerveknek megfelelően a honvédeknek még az ellenséges seregek egyesítése előtt, külön- külön kellett volna legyőzniük az osztrák és az orosz csapatokat. A ragyogó tehetségű Görgei Artúrnak azonban nem sikerült megállítania Haynau támadásait, és a május 21-én visszafoglalt Pest-Budát már július 11-én ki kellett üríteni, és át kellett adni az osztrákoknak.

A főváros elvesztése után a május 2-án hivatalba lépő, Szemere Bertalan miniszterelnök vezette kormány és a magyar országgyűlés a kedvezőtlen és válságossá váló hadihelyzet következtében előbb Szegedre, majd Aradra kényszerült. 1849 februárjában a kápolnai csata során a határozatlanságáról és következetlenségéről ismertté vált Dembinszky Henrik ismét visszavonult, majd vereséget szenvedett az osztrák csapatoktól, de a korábban sikert sikerre halmozó Bem József sem tudott győzni július 31-én Segesvárnál, majd augusztus 6-án a Nagyszeben melletti Nagycsűrnél, végül immár a teljes magyar haderő főparancsnokaként maradt alul augusztus 9-én Temesvárnál, a szabadságharc utolsó jelentős ütközetében.

A temesvári csatavesztést követően, augusztus 10-én Szemere kormányfő és Batthyány Kázmér külügyminiszter a minisztertanács felhatalmazásával felajánlotta a koronát a cári család valamelyik tagjának, ha az hajlandó biztosítani az 1848-as áprilisi törvények érvényességét, orosz részről azonban teljes elutasításra találtak.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2019. ősz számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra