Uralkodók agyament névvel II.
2015. január 7. 13:30
Nem minden uralkodó volt olyan szerencsés, hogy kortársai, esetleg az utókor a "Nagy" vagy "Bölcs" melléknevekkel illette. A politikai ellenfelek, a humoros történetírók vagy egyszerűen csak a köznép által rájuk ragasztott gúnynevek sokszor igencsak naturálisak voltak, mintha egy bizarr westernfilm szereplőgárdáját olvasnánk: a Jámbor, a Kopasz, a Hebegő, Együgyű, Kékfogú, Bosszúálló, a Véres, az Átkozott és a Szemérmes.
Kékfogú
Ma az egyik legismertebb dán király I. Harald Gormsson (958-986), a Jelling-dinasztia megalapítója, akinek oroszlánrésze volt a kereszténység elterjesztésében Skandináviában. Ismertségének jóval prózaiabb magyarázata van, mégpedig a valószínűleg az utókortól kapott előneve: Kékfogú.
Melléknevének első írásos említése az 1140-es Roskildensei Krónikában található. A magyarázat szerint a király - aki idővel Dánia után Norvégia uralkodója is lett - azért kapta a szokatlan állandó jelzős előnevet, mert egyrészt nagyon szerette az áfonyát, s ez a fogain is meglátszott, másrészt mert feltűnően rosszak voltak és belülről rohadtak a fogai, annyira, hogy már szinte fekete volt.
Harald megkeresztelkedése 960 körül
Egy másik magyarázat szerint alattvalói, illetve más országok lakói az uralkodót "sötét vezérnek" hívták: az angol Thane, illetve az ónorvég Thegn az idők során átalakult, s később a fogazatot értették alatta. A kék szín pedig gyakran jelentett sötétet.
Egy harmadik elmélet szerint, amely Hans Ole Mathiesen dán kutató nevéhez köthető, Harald állandóan kék színű ruhában járt, ugyanis akkortájt ennek a színnek az előállítása volt a legdrágább, így ezzel hangsúlyozta királyi méltóságát. Ez a hipotézis azonban nem ad magyarázatot arra, hogy a kék jelző mellé miként került oda a fog.