Tragédiák kísérték férje kormányzása során Horthy Miklósnét
2020. november 12. 19:03 Bern Andrea
Aggódás az utolsó, életben lévő gyermekért
Hogy Purgly Magda mit gondolt a zsidótörvényekről, s az 1930-as évek egyre fojtogatóbb politikai légköréről, s mindebben férje szerepéről, nem tudjuk. Minthogy azt sem, hogy érintették a személyét támadó nyilas szórólapok, amelyek zsidónak nevezték, „Rebekának” hívták.
1940-ben, István fia házasságkötésekor elvesztett lányai után a sors menye személyében megajándékozta egy lánygyermekkel, aki viszont korán elvesztett édesanyja és szigorú nevelőanyja után szerető szülőt talált anyósában, és haláláig kitartott mellette.
Horthy Paulette halálának első évfordulója volt épp 1941. június 26-án, amikor az ország a kormányzó egy meggondolatlan döntése folytán belépett a második világháborúba, amely egy újabb esztendővel később elvette az asszonytól elsőszülött fiát, az időközben kormányzóhelyettessé választatott Istvánt. „Büszkeségünk volt, reménységünk ez az értékes, szép ember [...] Ezen szörnyű veszteségbe belenyugodni, efelett megbékélni nem lehet sosem” – írta naplójában fia halálának harmadik évfordulóján.
A második világháború politikai eseményeibe menyétől eltérően Horthy Miklósné nem folyt bele. Mégis ő volt az első, akinek Horthy István özvegye az úgynevezett Auschwitzi jegyzőkönyveket megmutatta – egyes történészek szerint 1944. július elején, mások szerint ennél legalább másfél-két hónappal korábban. A két asszony együtt jutott arra a következtetésre, hogy az irat nyilvánvalóan valódi, s a kormányzónak látnia kell, hiszen javában folyt a zsidóság deportálása.
1944. október 16-án, a nyilas hatalomátvétel napján Horthy Miklósnénak lehetősége nyílt volna Vatikán Állam Dísz téri követségén maradnia. Ő azonban ragaszkodott ahhoz, hogy kövesse férjét a német hadifogságba. Előző nap családtagjai eltitkolták előle, hogy egyetlen életben lévő gyermekét Otto Skorzeny SS-különítménye elrabolta. Menye azt mondta neki, ifj. Horthy Miklósnak hirtelen Dél-Magyarországra kellett utaznia, s elővigyázatosan még össze is pakolt, és elrejtett egy bőröndnyi meleg ruhát, nehogy a fia egészségéért aggódó anya ellenőrizze, gyermeke elég gondosan pakolt-e az utazásra, s így a hazugság lelepleződjön.
Horthy Miklósné ezért csupán már német őrizet alatt, a vonaton tudta meg, hogy fogoly fiának egy bécsi állomáson csatlakoznia kellene a családhoz. Ez nem történt meg. Német fogsága hónapjainak monoton óráit Schloss Hirschbergben így meghatározta az aggódás az utolsó, életben lévő gyermekéért. A bezártság, a hírektől elzártság, az aggodalom lehetett az oka, hogy életében először naplóírásba fogott. Egyszerű világkép jellemzi ezeket az oldalakat. Akik férje és fia életére, szabadságára, az ő családi harmóniájukra törnek, „rosszakként”, akik segíthetik családja férfi tagjait, „jókként” jelentek meg bennük.
1945 áprilisában érkezett meg az amerikai hadsereg a kastélyba. Ez a családnak a felszabadulást, a családfőnek viszont a vizsgálati fogsága kezdetét jelentette. A napló folytatódott, de már levél formájában. Horthy Miklósné naponta írt, ahogy egykor tengerésztisztként távol lévő férjének, még a megszólítás is ugyanaz volt, mint három évtizeddel korábban: „Drága Susókám”. „Ilyen reményetlen, kilátástalan helyzetben még sosem voltam, Susókám, hiszen amíg mellettem voltál, olyan könnyű volt mindent elviselni” – írta 1945 májusában, visszanosztalgiázva még a német fogság hónapjaira is.
A család végül találkozhatott, s 1948 végén portugáliai vízumot kapva elhagyták Németországot. Horthy Miklósné majdnem pontosan egy évvel a férje után, 1959 januárjában hunyt el Estorilban. Kérése szerint jegygyűrűjével az ujján temették el.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
