Tomboló sikerekből és csúfos bukásokból áll össze Al Pacino életpályája

2023. április 25. 20:20 Múlt-kor

A színészzseni 1940. április 25-én született New Yorkban Alfredo James Pacino néven, és a kulturálisan rendkívül sokszínű Bronxban nőtt fel.

Édesapja nagyon korán elhagyta édesanyját. A kis Alfredót nem érdekelte az iskola, rengeteget lógott az utcán, kilencéves korában már cigarettára gyújtott, és arról álmodozott, hogy egy napon majd profi baseballjátékosként keresi a kenyerét.

Alfredónak azonban más utat szánt a sors: a fiú ugyanis imádta a mozit és a vetítések után hazatérve gyakran utánozta kedvenc hőseit. A gyerkőcöt már ekkor sokan Marlon Brandónak hívták. A kamaszkor sem hozott nagy változást, a cigi mellett megjelent az alkohol és a lányok, aminek az lett a következménye, hogy Pacinót 17 évesen eltanácsolták a művészeti iskolából.

A következő szűk tíz évben rengeteg élettapasztalatot szerzett, amelyre minden bizonnyal rengetegszer támaszkodhatott színészi pályafutása során. A létminimum küszöbén egyensúlyozva szinte minden munkát elvállalt. Cipőpucolóként, költöztetőként, újságárusként, jegyszedőként, kifutófiúként és épületgondnokként is kipróbálta magát, miközben alacsony színvonalú színházi darabokban lépett fel.

Al Pacino, 1971 (a Pavlo Hummel katonai kiképzése című film kampányfotóján)

1966-ban mosolygott rá a szerencse, amikor felvételt nyert a neves Lee Strasberg színi stúdiójába, ahol korábban James Dean és Marilyn Monroe is tanult. A stúdió nagy lökést adott színészi karrierjének, mert három év múlva már zsebében volt a színházi élet Oscarjának számító Tony-díj.

Filmezni 1969-ben kezdett, de az igazi áttörést Francis Ford Coppola A Keresztapa című filmjében megformált Michael Corleone szerepe hozta meg számára. Coppolának szó szerint harcolnia kellett a „maffiaarcú” Pacinóért, mert a Paramount Pictures vezetői először hallani sem akartak róla. A szerepre Warren Beatty, Jack Nicholson és Robert De Niro is pályázott, végül Pacino lett a befutó. Coppola jól választott, az 1972-es gengszterfilmből kultfilm lett, Pacino pedig megkapta első Oscar-jelölését.

Ezt rögtön még két másik is követte: a Serpicóban (1973) egy zsaru, majd A Keresztapa második részében (1974) már a maffiafőnökké érett Michael Corleone megszemélyesítéséért jelölték Oscarra, de mindhiába, mert a színész mindhárom alkalommal szobor nélkül távozott a gáláról. Ha az Oscart nem is, de egy második Tony-díjat ismét bezsebelt, ezúttal a parádés III. Richárd-alakítása után. Az 1970-es évek második felében Pacinót jobban érdekelte a színház, mint a film.

A Serpico című filmben, 1973

A nyolcvanas évek a filmek terén kissé halványra sikeredtek. Az 1983-as Sebhelyesarcúban egy újabb gengszterfilm feltörekvő maffiózójaként alakított emlékezeteset. A sikert viszont egy hatalmas bukás követte. Az amerikai függetlenségi háborúról szóló, Amerika fegyverben című film csúfos kudarc lett, Pacino pedig évekre eltűnt a filmvászonról. Az 1992-es Egy asszony illatában a vak, mogorva és boldogtalan Frank Slade alezredes szerepének megformálása aztán az Oscart is meghozta számára.

1995-ben végre összejött a nagy párosítás: a Szemtől szemben című amerikai akciófilmben Robert De Niróval alakított emlékezeteset. A klasszikus rabló-pandúr történetben Pacino egy zsarut, míg Robert De Niro egy profi tolvajt alakított. Két évre rá magát a sátánt formázta meg zseniálisan Az ördög ügyvédje című filmben.

Pacino egyébként fajsúlyos főszerepeket is visszautasított, így például nem lett belőle vérmocskos, koszos atlétás, rosszfiúkat ízekre szedő McClane hadnagy a Drágán add az életedben, de visszamondta az Apokalipszis most főszerepét és Han Solóét is a Csillagok háborújában. Pacino, aki mind a mai napig nagy alázattal fordul nemcsak a film, hanem a színház felé is, ezen szerepek mellőzésével is nagy ívű életpályát futott be.