Tényleg nem halt meg senki az 1939-es Dohány utcai merényletben?
2016. december 16. 14:25 Frojimovics Kinga
1939. február 3-án tíz perccel hat után két kézigránátot hajítottak a Dohány utcai templom előtt álló tömegre. A merényletet egyértelműen a nyilasoknak tulajdonították, bár néhány kutató szerint a politikai rendőrség által megszervezett akcióról volt szó, amellyel a választások előtt akarták lejáratni a Nyilaskeresztes Pártot, és ürügyet szereztek pártjuk betiltására, sajtójuk elnémítására. Eleinte még 13 sérültről szólt a fáma, később 23 sérültre bővült a kör, akik állítólag 20 nap alatt gyógyuló sérüléseket szereztek. A Pesti Izraelita Hitközség (PIH) fennmaradt korabeli iratanyagát átvizsgálva azonban más is kiderült a súlyos merénylet áldozatairól.
Terrorista merénylet vagy politikai lejáratás?
Kádár Gábor és Vági Zoltán a következőket írták „Zsidó-magyar konfliktusok, merényletek, etnikai tisztogatások 1923-1942” című tanulmányukban: „Nyilaskeresztes merénylők kézigránátokat hajítanak a Dohány utcai zsinagógából távozó tömegre. 1939. február 3-án tíz perccel hat után két kézigránátot hajítottak a Dohány utcai templom előtt álló tömegre. Tizenhárom ember megsérült, senki sem halt meg. [...] A tetteseket néhány hét alatt elfogták. Kiderült, hogy a merényletet Szálasi Ferenc szélsőjobboldali Nemzetiszocialista Magyar Pártjához köthető személyek követték el. [...] A kézigránátokat hajító Kenyeres Jenőt életfogytig tartó fegyházra, bűntársait négy évi fogháztól tíz évi fegyházig terjedő szabadságvesztésekre ítélték. A merénylet egyik szervezője Kovarcz Emil, a Nyilaskeresztes Párt országgyűlési képviselője volt. Ezért 1941-ben börtönbüntetést szabtak ki rá. Az ítélet elől Németországba menekült és csak 1944 áprilisában, az ország német megszállása után tért vissza.”
A témát ugyancsak feldolgozó Vámos György, akinek legfőbb forrásai a merénylők elleni perek és azokhoz tartozó hivatalos dokumentumok voltak, más adatokat közölt tanulmányában: „A később felvett jegyzőkönyvek, a kiterjedt nyomozás és az orvosi leletek szerint a 23 sérültből hatan 8 napon belül, tizenheten pedig 8 és 20 nap között gyógyuló sérüléseket szenvedtek, közülük többen kórházi kezelésre szorultak. Egy idős, szívbeteg ember meghalt. Az igazságügyi orvos szakértők jelentése alapján sérülései – egy kivételével – húsz napon belül meggyógyultak volna [...] A belgyógyászati lelet ennél sokkal súlyosabb volt: L. Zs. tüdőtágulásban, ütőér-elmeszesedésben és súlyos hólyagbántalmakban szenvedett.” Vámos tehát, a Kádár-Vági szerzőpárossal ellentétben nem 13, hanem 23 sérültről tud, és megemlíti a támadás halálos áldozatát is, egy idős, szívbeteg embert.
A Dohány utcai merénylettel legutóbb Karsai László foglalkozott 2016-ban megjelent Szálasi életrajzában. Ő, könyve kronológiai függelékében a következőket írja: „1939. február 3. A Dohány utcai zsinagógából távozók közé három kézigránátot dobnak. A két felrobbant kézigránáttól huszonketten megsebesülnek.” Könyve egyik fejezetében azonban, Vámos György kutatási eredményeire támaszkodva, némiképp eltérő adatokat közöl: „Az eredeti orvosi leletek szerint a huszonhárom sérültből hatan nyolc napon belül, tizenheten nyolc–húsz napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. Egy idős, súlyos szív- és tüdőbeteg férfi halt meg, sérülései egy kivétellel húsz napon belül gyógyulók voltak.”
Karsai egyébként vitatkozik azokkal a kutatókkal, akik a merényletet, a korabeli sajtóra és az elítéltek peranyagára hivatkozva a nyilasoknak tulajdonítják. Nézete szerint „több mint valószínű, hogy a politikai rendőrség által megszervezett akcióról volt szó, amellyel a választások előtt le akarták járatni a nyilasokat, és ürügyet szereztek pártjuk betiltására, sajtójuk elnémítására.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
