Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Öt bizarr és paranoid királyi szokás az emberevéstől az őrült orvosi gyógymódokig

2019. május 21. 13:21 Múlt-kor

A XXI. század embere és a korábbi évszázadokban élők közt talán nincs is olyan óriási különbség a lelkialkatot tekintve, mint azt mi, a jelenben élők gondoljuk. Az emberek most is, ahogy korábban is rendelkeztek rögeszmékkel, paranoid viselkedéssel, vagy egyszerűen csak babonásak. Talán nem is olyan meglepő, ha ezek a problémák uralkodókat is érintenek, hiszen számukra is az egészség jelentette a legnagyobb kincset, így érthető, ha a mai szemmel már őrültnek tűnő orvosi kezeléseknek is alávetették magukat.

<

VIII. Henrik párnát csókoló személyzete

Ahogy más uralkodók, úgy VIII. Henrik (1509-1547) is féltette életét esetleges riválisaival szemben. Bevett szokás volt a történelem során minden dinasztia esetén, hogy a számukra felszolgált ételeket és italokat biztonsági okokból először az erre a célra kijelölt személyzet kóstolta meg. Henrik nyugtalansága viszont már komoly méreteket öltött és elhatalmasodott rajta az aggodalom a bőrön keresztül felszívódó mérgek miatt. Mániája következményeképp alkalmazottainak feladataihoz tartozott, hogy uruk párnáját megcsókolják, hogy kiderüljön, a huzatot nem itatták át semmilyen toxikus anyaggal. Külön erre a célra jelölt ki egy fiatalembert, aki alapvetően ágyát tartotta rendben, ám legfőképpen Henrik életét óvta közvetett módon azzal, hogy az ágynemű minden szegletét, a párnáktól a lepedőkig „csók útján” ellenőrizte.

Paranoiája nem csupán saját magára terjedt ki, hanem fiára, Edwardra is. Egy másik rögeszméje volt, hogy utódját ellenségei hasonló módon, méreggel kívánják eltávolítani, azzal a különbséggel, hogy ruházatát fecskendezik át toxikus anyaggal. Aggodalomtól vezérelve, így a herceg sosem ölthette magára a vadonatúj, frissen szabott öltözékét, kizárólag azután viselhette, miután alaposan kimosták a darabot. Apja a mosásban sem látta a biztosítékot, így lévén, hogy fia életéről volt szó, a mosást követően először a személyzetnek kellett magára öltenie, ellenőrizve, hogy a herceg immár biztonsággal viselheti. Az öltözéken kívül állítólag még a gyermek ágytálján található párnát is teszteltette a személyzettel, ám azt már nem tudni milyen módon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Öt bizarr és paranoid királyi szokás az emberevéstől az őrült orvosi gyógymódokig

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra