Múlt-kor.hu

Száz éve rejtély, kik ölték meg Tisza Istvánt

Száz éve rejtély, kik ölték meg Tisza Istvánt

2018. október 31. 15:03 Csernus Szilveszter

Tisza késleltette a háború kirobbanását

Az kétségtelen, hogy a háborús miniszterelnök a hadba lépés után a háború elkötelezett híve volt, de mindig a magyar érdekeket tartotta szem előtt. Ahhoz, hogy eldöntsük, mennyire volt Tisza valójában felelős 1914-ben a háború kirobbanásáért, a választ a szarajevói merénylet és a hadiállapot közötti kritikus hónapban kell keresnünk. A legfontosabb döntéshozók e tekintetben a Monarchiában a három közös miniszter (akikhez néha csatlakoztak különböző osztályvezetők, vagy a vezérkari főnök is), a két birodalomfél miniszterelnöke és természetesen a közös uralkodó volt. Ebből a(z 1914-ben) 7 fős tanácsból akkor egyedül Tisza volt a hadüzenet ellenzője.

A kormányfő reálpolitikusként jól átlátta a lehetséges háborús célokat. Ha a Monarchia bekebelezné Szerbiát, akkor drasztikusan megnőne a délszláv elem a birodalomban, ami akár trializmushoz, vagy az immár egyesült jugoszlávok kiválásához vezethetne. Mindkét lehetőség felborítaná a dualizmus kényes egyensúlyát és csökkentené Magyarország jelentőségét, vagy akár az etnikai összetételét is rontaná a magyar elem kárára, s még a Szent István-i Magyarország integritását is veszélyeztetné. Egy vesztes háború következményei pedig nyilvánvalóan tragikusak lehetnek. Nem volt tehát feltétlen híve Tisza egy Szerbia elleni háborúnak, ami győzelem esetén sem hozna sok előnyt. El is érte, hogy az osztrák-magyar diplomácia kijelentse: a birodalom nem készül területi hódításra Szerbiában.

A június 28-i merénylet után július 7-én ült össze Bécsben a fent említett minisztertanács. Itt Tisza kifejtette ellenérveit Szerbia megtámadásával kapcsolatban, amely „minden emberi számítás szerint Oroszország beavatkozását s így a világháborút idézné fel”. Tartott még az akkor szövetséges Román Királyság támadásától is, „miáltal a háború esélyei reánk nézve igen kedvezőtlenül alakulnának” – ekkor még nem tudta senki, hogy ebben prófétának bizonyult.

Javaslatai szerint Szerbiától – ha mégis megtámadja a birodalom – maximum határmenti stratégiai pontokat lehetne annektálni, nehogy még több szerb kerüljön Magyarországra. Szorgalmazta tehát, hogy ne ultimátumot, csak diplomáciai jegyzéket küldjenek déli szomszédunknak. Tiszát eközben a közös kormányzat vezetői és a király a háború fontosságáról győzködte. Bécsben ekkor már fogalmazták az ultimátum szövegét is. A magyar miniszterelnök egyedül maradt a birodalom vezető politikusai között a háború későbbre halasztásának gondolatával.

A magyar miniszterelnök két hétig késleltetni tudta a konfliktust. Ezalatt II. Vilmos a románokat igyekezett megnyerni és a Monarchia tudomására hozni, hogy habozásukat egy kis állammal szemben a gyengeség jelének vennék, ami veszélyes lenne a német-osztrák-magyar szövetségre nézve. A „Vasgróf” – ahogy sokan akkoriban nevezték – pedig a legyőzhetetlenek tartott Német Császárság szövetségében látta a Monarchia védelmének garanciáját.

A július 18-i közös minisztertanácson Tisza végül elfogadta a felhozott érveket és beleegyezett az ultimátum elküldésébe – ami elvileg ekkor sem jelentett konkrétan háborút. Amikor a nyomozás megállapította a szerb kormány bűnrészességét (a merénylők boszniai szerbek révén ugyanis osztrák-magyar alattvalók voltak!) keserűen vette tudomásul, hogy ilyen esetben elkerülhetetlen a Szerbia elleni ultimátum. Egy nagyhatalom nem engedheti meg, hogy „gyávaság bélyegét üsse magára és a nemzetére”. Mint ismeretes, a 23-án elküldött ultimátumot az orosz támogatás tudatában a szerbek elutasították, július 28-án, egy hónappal a szarajevói merénylet után pedig kitört a háború.

Száz éve rejtély, kik ölték meg Tisza Istvánt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra