„Szavazz a Hazafias Népfrontra!” – amerikai megfigyelők az 1949-es választásokon

2023. január 28. 19:20 Múlt-kor, Korall

Somogyvári Lajos Az 1949-es választások amerikai szemmel. Nagykövetségi úti beszámolók a vidéki Magyarországról című tanulmánya a Korall társadalomtörténeti folyóirat 21. évfolyam 79. számában (2020) jelent meg, és teljes egészében az alábbi linkre kattintva olvasható. Amennyiben az írást forrásként kívánja felhasználni, kérjük, hogy az eredeti megjelenési helyet adja meg forrásul.

A korban idehaza meghatározó marxista–leninista ideológia nyelve helyett itt ennek ellenpárját figyelhetjük meg működés közben: az úti beszámolók a kommunistaellenes hangulatot, megnyilvánulásokat próbálták megragadni, mivel az információgyűjtés feltételezhető szándéka a rendszer gyenge pontjainak feltérképezése volt. A fókusz áthelyeződik e dokumentumokban: a hagyományosnak tekinthető fővároscentrikusság és a pártok, politikusok által dominált interpretáció helyét a vidéki Magyarország ismeretlen állampolgárainak egy olyan időpontban rögzített megszólalásai veszik át, amikor az újfajta berendezkedés tényét, kereteit még nem feltétlenül fogadták el automatikusan a beszélők.

Városligeti fasor (Vilma királynő út) 17-21, a mtván futballkapus, középen, világos nadrágban Garay Sándor atléta, a jobb szélen Kárpáti Rudolf olimpiai bajnok vívó, mögötte Brandi Jenő olimpiai bajnok vízilabdázó.(Fortepan / Kovács Márton Ernő)

Előfeltevések és kutatói kérdések

Az élesedő hidegháború nemzetközi kontextusában lezajló magyarországi választásról szóló úti beszámolók első megközelítésben a vasfüggöny végleges lezárulása előtti pillanatot ragadják meg. A vasfüggöny azonban sosem zárt hermetikusan, hiszen számos, magyaroktól származó élménybeszámolót olvashatunk az 1949 utáni időkből is, melyek elérhetőek voltak a döntéshozók számára, és megszűrt, torzított formában a propaganda is közvetítette őket. A bipolaritás, antagonisztikus ellentét, elkülönülés és bezártság közkeletű kulcsszavak a hidegháború jellemzésére (főként az 1949-től 1953-ig terjedő időszakra vonatkozóan), ennek ellenére a kommunikáció, az információcsere, az adatszerzés, az érintkezés különböző formái folyamatosan jelen voltak a két világrend között.

Néhány példa a „hosszú” ötvenes évek vonatkozásában az amerikai irányból érkező aktív lépésekre: amellett, hogy az 1949-es budapesti Világifjúsági Találkozó alkalmat teremtett a találkozásra az eltérő berendezkedésű országokból érkező diákok számára, a CIA is kihasználta az eseményt az információgyűjtésre, beépülésre. Az úgynevezett Peripheral Reporting Unit 1954-ben például az előző két év során disszidált magyarok vallomásait (összesen 14-et) engedett át a Szabad Európa Rádió számára, hogy azokat műsoraiban felhasználja, bemutatva a kommunista rendszer elnyomó jellegét.

A forradalom után is folytatódott az USA információszerző tevékenysége, 1957–1958-ban a kollektivizálás befejezésére irányuló magyar kormányzati szándékok feltérképezése céljából amerikai nagykövetségi alkalmazottak több körutat is tettek állami gazdaságokban, falvakban érdeklődve, a főutak melletti szántóföldeken dolgozó parasztokat megkérdezve. A fenti epizódokhoz hasonlóan a választási úti beszámolók is a nyugati információgyűjtési kísérletek történetéhez tartoznak. 1949-ben és 1957–1959- ben egyaránt a közvéleményt szondázó, a hivatalos utazások protokollját átlépő, informális kapcsolatfelvételekre került sor.

Hatalompárti választási agitátorok, úgynevezett

Az 1949. májusi utakban a legfurcsább az, hogy mennyire készségesen válaszoltak (és adtak hangot szovjetellenes érzelmeiknek) az ismeretlen amerikai hivatalnokoknak a megkérdezett magyarok – a leírások szerint legalábbis. Sok lépés választja el azonban az egykor ténylegesen elhangzottakat a jelentésekben olvasható megállapításoktól. A választások után néhány nappal készült összefoglaló jelentések az eredmények ismeretében készültek, ami minden bizonnyal befolyásoló tényező volt. Nem tudjuk, mit hagytak ki, és mit hangsúlyoztak a jelentéstevők (nem ismerjük a szelekció folyamatát), sem azt, hogy milyen szempontok szerint végezték feladatukat. Az antikommunizmus ideológiai szűrője torzító hatással lehetett, s az is feltételezhető, hogy akik szóba álltak az amerikaiakkal, nem mindig átlagpolgárok voltak, lehettek közöttük provokátorok, beépített emberek is.

A fenti szempontokat is figyelembe kell vennünk, ha közelebb kívánunk jutni a korabeli magyarok látásmódjához, máskülönben a forrásban megjelenő értelmezési rétegek ezt elfedhetik. A tanulmány tárgyául szolgáló kétfajta látásmód tehát a következő: – a korabeli magyar emberek nézetei hatalom és politika működéséről, vagyis a diktatúra hétköznapi percepciója; – az angolszász látószög a korabeli Magyarországról (a forrásban valójában ezen keresztül válik hozzáférhetővé az előbbi az elemzés számára). Az ismertetendő források amerikai látószögből értelmezték a választási eredményeket, megmagyarázták az amerikai kormány számára a teljes kommunista hatalomátvétel lezáró eseményét, miközben igyekeztek felmutatni a lakosság ellenállását is.

Rákosi Mátyás az 1945-ös nemzetgyűlési választások idején (Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény)

Helyszíni megfigyelések

A megfigyelések két nagy csoportra oszthatók: vannak „kemény” tények, az utazás környezetének értékelés nélkül rögzített, külső jellemzői, tárgyi, térbeli és személyi tekintetben egyaránt. Idetartoznak: – a választás díszletei, – a szavazóhelyiségek, – a hivatalos épületek, – az utazáshoz kapcsolódó egyéb terek, – események, tömegek, – hivatalos és nem hivatalos személyek, civilek leírásai. Az emberek jellemzése átvezet a második típusba tartozó megfigyelések területére, ez pedig a magatartás, a viselkedés szubjektív megítélése, érzelemkifejezések, hangulatok és az általános atmoszféra dekódolása, más szóval a „puha” tények.

Egy rendőrrel való találkozás írásba foglalásánál mindkét szempont érvényesül, hiszen az öltözék, a felfegyverzettség hiánya vagy megléte után a jelentéstevő rátér az arckifejezésre, az intelligencia vélelmezett mértékére, az életkor megtippelésére stb. – erre majd több példát is látunk. A felsorolt elemek megmutatják, melyek lehettek a nagykövetség szóbeli instrukciói az utazások előtt. Valószínűleg azt is jelenteni kellett egyébként, ha semmit sem észleltek, hiszen nagyon gyakoriak a kitételek az eseménytelen, csendes településekről (Hajdúszoboszló, Monor, Székesfehérvár és Siófok is ilyen volt).

Amikor már nem kellett izgulni: Rákosi Mátyás és jakut származású felesége, Fenya Fjodorovna Kornyilova szavazatukat adják le az 1950. október 22-i első tanácsválasztáson. (Fortepan / Bauer Sándor)

A vörös zászlókat említették meg legtöbbször a jelentéstevők – 13-szor írták le, hogy volt-e valahol vörös zászló –, ezért furcsa, hogy ötször éppen a zászlók hiányát emelték ki. Ilyen esetekben nyomatékosan írták le, hogy nincsen vörös zászló, vagy feltűnően hiányzik, Kenderes esetében: „Red flags were noticeably absent…”. További három alkalommal hangsúlyozták a 13 említés során, hogy csak 1-2 vörös zászló látható, például Ceglédnél: „Only one red flag was observed…”. Úgy tűnik – nem csak itt egyébként –, hogy nagyobb előkészületeket, látványosabb külsőségeket vártak az amerikaiak.

Ezek a zászlók mindig hivatalos épületeken (pártbizottságokon, rendőrőrsökön, tanács- és községházákon, orosz emlékműveken, szavazóhelyiségeken, bíróságon) voltak láthatók. Szolnokon 25-30 főnyi, 14 és 18 év közötti fiatal masírozott vörös zászlóval és egy felirattal: „Kövess minket, szavazz a Hazafias Népfrontra!” (majd hozzáteszi a szerző kommentárként, hogy nem keltettek különösebb feltűnést a járókelők körében). A nemzeti színű zászlókat gyakran a vörös zászlóval szembeállítva jelenítik meg, ez pedig már egyfajta irányultságot jelez. Úgy tűnik, mintha a hazafias érzés különböző jelentkezési formáit szerették volna kidomborítani (míg a vörös zászlók hiányoznak, addig a magyar mindenhol ott van), ezt azonban nem támasztják alá a tények.

A nemzeti érzelmek a kommunista rendszert destabilizáló tényezőnek tűntek az amerikaiak szemében, nem véletlen, hogy kiemelték, amikor Kecskeméttől északra magyar dalokat éneklő fiatalokkal, vagy Karcag külterületén Kossuth képével találkoztak (jóllehet a nemzeti jelleg a kommunista intenciók része volt, de nem biztos, hogy az amerikaiak ezt tudták vagy értették). Természetesen jelen volt a klasszikus kommunista ikonográfia is, a Duna–Tisza közén például a május elsejei díszítést hasznosították újra, egy kicsit kevesebb Lenin- és Sztálin-arcképpel, a virágokból és szőlőlevelekből épített boltíveket inkább Rákosival kiteljesítve. Rákosi mellett Gerő képe tűnt még fel a választási plakátokon Törökszentmiklóson és Kenderesen, a két pártvezér egyformán hangsúlyos pozícióban szerepelt.