Sokszor még a valóban „érintetlen” nőknek sem volt esélyük átmenni a középkori szüzességi teszteken
2021. május 30. 17:17 Múlt-kor
Csillogó vizelet és megszelídített vadállatok
Léteztek persze más hiedelmekre épülő módszerek is a szüzesség megállapításával kapcsolatban. A Pszeudo-Albertus Magnus által írt De secretis mulierum szerint, ha egy férfi a hímvesszőjére irányuló fájdalom nélkül be tud hatolni egy nőbe, ez gyakorta jelenti, hogy nem ő volt az első, aki ezt megtette. Ugyancsak ebben a munkában olvashatjuk, hogy ha a feleség vizelete tiszta és világos, olykor pedig fehér és csillogó, akkor a hölgy még szűz. Ha zavaros, az azt jelenti, hogy a szűzhártyából származó vér, valamint a sperma szennyezte be.
Salicetói Vilmos (Guglielmo da Saliceto) 13. századi itáliai sebész úgy vélte, a méhnyak vagy a vagina formájának és méretének vizsgálata nyújthat kulcsfontosságú segítséget. Emellett úgy vélte, sokatmondó lehet az is, hogy a feleség hogyan pisil: ha finom pisszegő hangokat hallat, és hosszabban ürít, mint egy kisfiú, akkor szűz.
Mint láthatjuk, a pisilés a középkorban központi szerepet kapott az ártatlanságot vizsgáló teszteken. Úgy vélték, a megrontatlan lányok – ellentétben a besározott erkölcsű nőkkel – vissza tudják tartani erős vizeletürítési ingerüket. Egy 15. századi olasz orvos, Niccolò Falcucci például úgy vélte, egy nő nem szűz abban az esetben, ha azonnal pisilni kezd, amikor egy cserépkályhából füst száll fel. A doktornak nem ez volt egyetlen bizarr megállapítása: azt tartotta ugyanis, hogy egy nő akkor sem ártatlan, ha sóskaégetés közben nem sápad el.
Forli grófnéja és Imola úrnője, Caterina Sforza (1463-1509) is a vizelet-visszatartásra helyezte a hangsúlyt. Ammónium-karbonát vízben való feloldását javasolta, amelyet aztán oda kellett adniuk a teszt alanyának. Ha a nő szűz volt, Forli grófnéja szerint a gyenge vízhajtóként gyakran használt oldatnak semmiféle hatása nem volt, ha azonban már elvesztette ártatlanságát, azonnal pisilni kezdett, mivel – vélték – a szűzhártya hiánya miatt a vizelet gyorsabban távozott a szervezetből. Mivel ebben az időben még gyakorlatilag nem létezett a plágium fogalma, a recept több 16. századi műben is megtalálható volt.
A szüzekhez számtalan, javarészt a folklórból táplálkozó legenda is kötődött, amelyek szintén támpontot jelenthettek, ha valaki egy lány szexuális előélete felől érdeklődött. Az a szóbeszéd járta róluk, hogy meg tudják szelídíteni a vadállatokat és el tudják csendesíteni a méheket. Arab szerzők amellett érveltek, bizonyos csillagok együtt állásából is meglehet állapítani, hogy valaki szűz-e.
Ha ezeket a módszereket alkalmazták, még a valóban szűz nők is esélytelenül vághattak neki a „vizsgálatnak”, a szita-tesztnél pedig végképp alig maradt arra lehetőség, hogy jó hírük befeketítése nélkül állják ki a próbát. Mivel a szüzekről úgy tartották, kezükből nem folyik ki a víz, elterjedt róluk, hogy egy szita segítségével is meg lehet állapítani, ártatlanok-e még. Ha a kezükben tartott szitán átfolyt a víz, a hiedelem szerint tisztátalanok voltak, ha pedig valamilyen érthetetlen véletlen folytán mégsem, akkor bizonyítottnak vélték szexuális ártatlanságukat. A szita-teszten a nők csalhattak is: az anekdota szerint elterjedt módszer volt a tárgy belsejének lanoninnal, vagyis gyapjúviasszal történő bekenése.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
