Rés a vasfüggönyön: így menekültek a magyarok 56-ban
2015. október 22. 16:48 Csernus Szilveszter
Menekülttáborok
Ami a menekültáradat időbeli eloszlását illeti, annak hevessége a konfliktus eszkalálódásával nőtt. A forradalom napjaiban napi 400-600, a szovjet támadást követően átlagosan napi 1100, míg november hónap végére napi 4000 fő határátlépését regisztrálták. December hónapban a menekültáradat fokozatos csökkenést mutatott: a hó eleji napi 1500-ról szilveszter napjára 500 fős intenzitásra csökkent. Az 1957-es évre a menekülteknek már csak a 18%-a „volt hátra”, így a határátlépők száma fokozatosan fogyatkozott. Mire kitavaszodott, már csak elenyésző számú egyén lépte át a magyar-osztrák, vagy magyar-jugoszláv határt.
A nyugatra menekülteket Ausztria-szerte 257 kisebb-nagyobb táborban helyezték el. Néhány nyugat-ausztriai láger a II. világháború terméke volt, sőt nem volt ismeretlen a magyarok számára sem, ugyanis azok német és magyar hadifoglyoknak, menekülteknek és a Közép-Európából (köztük hazánkból) kitelepített népi németeknek épültek. Így nem kizárt, hogy volt olyan 1956-os menekült, aki alig egy évtized után ismét ugyanabba a táborba került azzal a nem kis különbséggel, hogy immáron nem fogolyként.
Az első probléma november 22-én adódott, amikor húsz fő megpróbált kitörni a siezenheimi táborból (egyiküknek sikerült is kereket oldani), míg 23-án verekedés tört ki az egyik bécsi tábor lakói között. December 2-án hasonló esetről számoltak be ugyanott, ám mint kiderült, a tömeg három „exávóst” lincselt meg, felismerésük után. December 7-én jelentette be Puja Frigyes bécsi magyar követ, hogy a háborús helyzet véget ért, így a táborok is nyitottabbakká váltak. Zavargást még 1957 januárjából jelentettek a siezenheimi táborból, melynek oka a beszámolók szerint az volt, hogy a zsidó táborlakók jobban öltözöttek voltak és az amerikai tartózkodási engedélyeket hamarabb megkapták – ez okozta a zsidóellenes lincshangulatot. Az osztrák belügyminisztérium szerint januárban sok helyen már beállt az ún. „lágerhangulat”, amely kisebb-nagyobb (zömmel ittas állapotban elkövetett) verekedésből, lopásból, ritkán késelésből állt. A visszaemlékezők szerint a Szabad Európa Rádió nem kis szerepet játszott a menekültek frusztráltságában, ugyanis adásaiban rendkívül eltúlozta a várható tábori körülményeket.
A tábori élet a fenti esetektől eltekintve atrocitásmentesen zajlott, a március 15-i ünnepségek kulturált hangulatban teltek. A lágerekben osztrák táborparancsnokság működött, kiknek munkáját választott magyar táborvezető segítette. A táborok mindennapi ellátását a Vöröskereszt mellett katolikus, protestáns és zsidó nemzetközi egyházi segélyszervezetek bonyolították, akik nyelvtanulási lehetőséget és ideiglenes munkákat is biztosítottak az embertömeg számára. A menekülttáborok jó kezeléséhez nagyban hozzájárult az is, hogy már 1956 novemberétől kezdve a menekültek szervezetten vándoroltak tovább az őket befogadó országokba szerte a nyugat világában.
A magyar tanulókat és szakembereket könnyedén befogadták nyugaton. Legtöbben, mintegy 30 ezren az Egyesült Államokban próbáltak szerencsét, de Nyugat-Európa és Ausztrália is sok magyart befogadott, 18 ezer magyar pedig Ausztriában talált új otthonra. Burgenlandban, ahol 35 évvel az elcsatolás után már hiányzott a kisebbségi elit, az 1956-os emigráció jótékony hatással volt: ismét feltöltötte fiatalokkal, értelmiségiekkel, lelkipásztorokkal a harmincöt éve még Magyarországhoz tartozó vidéket. Az ausztriai menekültáradat költségei hozzávetőlegesen 473 millió schillingre rúgtak, melynek több mint felét az USA, egyharmadát az ENSZ, míg maradékát az osztrák kormány és magánosok adományai adtak össze.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
