Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Rekordáron kelt el a világhírű formatervező munkája

2015. október 28. 13:40 MTI

Jean Prouvé (1901-1984) francia ipari formatervezőnek egy egyetemi ebédlőbe készült asztala 1,29 millió euróért (403 millió forintért) kelt egy árverésen Párizsban. Még soha ennyit nem fizettek a dizájner egy munkájáért. 

<

A korábbi rekord Prouvé esetében 1,241 millió euró volt szintén egy asztalért - közölte az Artcurial árverési ház. A művész Charlotte Perriand, Le Corbusier és Pierre Jeanneret mellett az egyik legkeresettebb francia formatervezőnek számít. A kedden kalapács alá került darab a Tanárok trapéza nevet viseli, és a Párizstól délre található Antony település egyetemi campusának ebédlőjében használták 1956 és 1984 között. Az ebédlőben több ilyen típusú asztal is volt, de a kedden eladott példány az egyetlen nagyméretű darab: 3,3 méter hosszú és 80 centiméter széles, fekete festett acélból és fából készült.

"Ez egy funkcionális bútor volt, ugyanakkor egy letisztult, teljesen építészeti irányvonallal van dolgunk, amit nagyon megbecsül a piac" - mondta Fabien Naudan, az árverési ház alelnöke. Az asztalt 300 ezer euróért bocsátották árverésre és hét európai, amerikai és közel-keleti befektető versenyzett érte. Végül egy amerikai vihette haza - jelezte az Artcurial. Prouvé asztala egy húsz darabból álló gyűjtemény része volt, amelynek minden tárgya elkelt kedden. Charlotte Perriand két különleges darabját is eladták az árverésen: az a falra szerelhető könyvespolc, amelyet Jean Prouvé egykoron a lányának vásárolt meg, 237 400 euróért kelt el, míg a Mexikói házból valónak nevezett könyvespolc egyetlen példánya a világon, amely Charlotte Perriand eredeti rajza alapján készült, 156 800 euróért talált vevőre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Rekordáron kelt el a világhírű formatervező munkája

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra