Pazarlásnak vélték a ruhaneműk tisztítását az olykor luxussal hivalkodó ókori görögök
2024. augusztus 21. 16:35 Múlt-kor
A megkülönböztetés módja
Mindazonáltal a kérkedő külsőségek maradtak a demokrácia idején is az elsődleges megkülönböztető jele az emberek társadalmi helyzetének. Akár a díszes síremlékekről (amelyeket a demokrácia idején törvényekkel igyekeztek visszafogni), akár a drágább halfajták vásárlásáról és fogyasztásáról volt szó, akár arról a nőiességbe hajló kényelemkedvelésről, amelyet Alkibiadész is tanúsított, a vagyonosság látható jelei továbbra is gondokat okoztak a városállamban.
Szélesebb lencsén keresztül szemlélve a görögöknél általában véve is megszokott volt a luxussal való hivalkodás, mint megkülönböztető jelzés – akár a környező népektől, akár Hellászon belül –, ám ez gyakran éppen inverz értelemben érvényesült: az ősellenség perzsák nőiesnek tartott hivalkodása például arra sarkallta a görögöket, hogy ennek ellenkezőjeként, a luxus mellőzőiként azonosítsák magukat.
A Parthenón máig Athén egyik legfőbb nevezetessége
Ebben természetesen a spártaiak jártak az élen – olyannyira, hogy nevük a mai napig a luxus és a kényelem teljes hiányát jelenti. Velük ellentétben az itáliai és szicíliai görög városok lakói az „édes élet” szeretetéről voltak ismertek.
Azonban az ilyen általánosításokat gyakran árnyalták a közbeszédben zajló viták – az i. e. 5. századra Hérodotosz és más történészek már jóval bonyolultabbá tették a „kényelmes külföldi – rideg, kemény görög” ellentétet, Thuküdidész pedig azzal szállt szembe Athén építkezési programjával, hogy egy magát ékszerekkel feldíszítő prostituálthoz hasonlította a várost.
Ahogy az évszázadok során a görög társadalom fejlődött, úgy változott a luxus nyelve is, és többféle kifejezés is létrejött a hivalkodás különböző fajtáinak jelölésére. Ilyenek voltak a nőiesnek tartott, kényelmes luxust jelentő „truphé”, a szofisztikáltabbra vonatkozó „habroszuné”, vagy a pénzzel való kérkedés, a „polutelész”.
Míg Spártában megpróbálták minden eszközzel elnyomni a luxust, Athénban pedig közhasznú célok felé csatornázni, az egész görög világ számára újdonságot jelentett északi rokonaik, a makedónok érkezése.
A II. Philipposz, majd III. Alexandrosz (azaz a világhódító Nagy Sándor) által vezetett királyság az i. e. 4. század során irányításuk alá vonták egész Hellászt, és a vagyonnal való hivalkodás egészen új szintjét ismertették meg a görögökkel.
Halotti maszk a mükénéi királysírok egyikéből, i. e. 16. század
A hagyományos királyságként működő, idővel Egyiptomot és Perzsiát is magában foglaló birodalomban – majd az Alexandrosz halálát követően ebből létrejövő utódállamokban – az uralkodói udvarban minden elképzelhető kincs és luxustermék megtalálható volt, a hódításokkal pedig egyre csak felhalmozódtak az átlagember számára hozzáférhetetlen, egzotikus cikkek.
Napjainkban hasonló ellentmondásos érzéseink vannak a luxussal kapcsolatban – egyszerre vágyunk rá és ítéljük el élvezőit, miközben a hirdetések folyamatosan kecsegtetnek vele. Az ókori görögöktől annyit tanulhatunk a helyzetet illetően, hogy a vagyon felhalmozása és az ezzel való kérkedés talán könnyebben kezelhető egy bizonyos mederbe való tereléssel, mintha teljességgel tagadni próbálnák.
Ahogy Arisztophanész néhány sorral lejjebb írta Alkibiadészről: „Nem kell oroszlánkölyköt felnevelni / A városban, oroszlánt még kevésbbé: / De a ki fölnevelte, tűrje is.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
