Paranoia, depresszió, családgyilkosság: 9 őrült uralkodó a történelemből
2019. július 5. 19:31 Múlt-kor
I. Musztafa (1617–1618; 1622–1623), a paranoid szultán
Az Oszmán Birodalomban bevett gyakorlat volt, hogy a szultán legidősebb fia a trón várományosaként bebiztosította örökségét és kivégeztette összes fiútestvérét. Musztafa bátyja, Ahmed ugyan hozzálátott e hagyomány ápolásához, ám valamiért ragaszkodott öccséhez és életben hagyta.
Valószínűleg nem kizárólag a testvéri érzelmek játszottak szerepet Ahmed döntésében, hanem már ekkor kirajzolódhatott Musztafa különcsége, melyből úgy ítélte meg, hogy alkalmatlan lehet a vezetésre, így tulajdonképpen ártalmatlan. 1617-ben a szultán elhunyt és más törvényes vagy elfogadott jelölt hiányában a paranoiától szenvedő Musztafa került az Oszmán Birodalom élére.
Környezete szerint örömét lelte abban, ha gyötörhette tisztjeit, lerugdosta turbánjaikat vagy épp szakállukat rángatta. A szultánok gyakran bántak kíméletlenül katonáikkal, ám nem kedvtelésből, hanem virtusuk erősítése céljából.
Musztafát viszont mulattatta a kötekedés és nem volt igazi tekintélye hadvezérként sem. A lehetőséget kihasználva unokaöccse, II. Oszmán letaszította a trónról és átvette helyét, bár nem sok sikerrel, mert a janicsárok egy összeesküvés keretében meggyilkolták, és újra az alkalmatlan Musztafát tették meg szultánná.
Az események nagymértékben zavarták meg elméjét és folyamatosan azt hangoztatta, hogy unokaöccse életben van és csak a pillanatra vár, hogy életére törjön, órákat töltött Oszmán keresésével. Környezete szemében is egyre kellemetlenebbé vált viselkedése miatt végül ismét megfosztották trónjától.