Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Öt ember, akit kitöröltek a történelemből

2015. március 31. 13:50

<

A kompromittáló asztronauta

Grigori Nelyubov a szovjet légierőnél teljesett szolgálatot, majd 1960-ban húsz másik pilótával egyetemben (köztük Jurij Gagarinnal) őt is kiválasztották a szovjet űrprogramban való részvételre. A következő egy év kiképzéssel, valamint értékelésekkel telt, és az év végére hat jelentkezőre szűkítették a mezőnyt (őket hívták a „szocsi hatosoknak”), amelynek három toppilótája volt: Gagarin, German Sztyepanovics Tyitov és Nelyubov.

Az utóbbi pilótatartalékként szerepelt az űrprogramban, a Vosztok-1-nek (amellyel Gagarin első emberként lépett ki a világűrbe) a második, míg a Vosztok-2, a Vosztok-3 és a Vosztok-4-nek az első számú tartalékosa volt. 1963 márciusában Nelyubovot azonban két társával együtt letartóztatták, ugyanis részegen rendbontást követtek el az egyik katonai bázison. A jelentések szerint elnézték volna az asztronautának az incidenst, ha bocsánatot kér, azonban ez nem történt meg, így felsőbb körökhöz került az ügy. A rendbontás, valamint a korábbi kisebb kihágások miatt 1963 áprilisában mindhárom férfit elbocsátották, így egyikük sem mehetett az űrbe.

Nelyubov ezután ismét vadászpilótaként igyekezett elhelyezkedni, azonban alkoholizmusa ebben nagyban hátráltatta, s 1966. február 18-án Ippolitovka állomáson egyik mámoros pillanatában a vonat elé lépett, s szörnyethalt. Az öngyilkosságot a hatóságok a szovjet űrprogram imázsának megőrzése érdekében igyekezték eltussolni, s a „szocsi hatosról” készült fotón Nelyubovot festékszóróval eltüntették.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Öt ember, akit kitöröltek a történelemből

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra