Nem érhette meg Tisza Kálmán, hogy fia is a miniszterelnöki székbe üljön
2020. december 1. 15:59 Estók János
A nagy taktikus és az elszánt küzdő
A politikus Tisza Kálmánnak két arca volt: az egyiket, a rideget, a hol óvatost, hol pedig epésen marót politikai ellenfeleinek tartogatta. A másikat hívei felé fordította: a közvetlent, sőt a barátságosat, a segítőkészt. Mindemellett a bizalmába igazán csak keveseket fogadott.
1875 után sajátos helyzet alakult ki a parlamentben. A két nagy párt, a Deák-párt és a Balközép egyesülésével ugyanis az ellenzék módfelett meggyöngült. A több pártra forgácsolt ellenzéknek esélye és sokszor elegendő képviselőjelöltje sem volt megnyerni az országgyűlési képviselő-választásokat.
Választási visszaélések is voltak. Mindkét oldal – a kormánypárt többet, az ellenzék kevesebbet – ígért, etetett-itatott, és szavazatot vásárolt, de nem ez döntött a választásokon. Sokkal inkább az ellenzéki pártoknak a közjogi kérdésbe (’48 kontra ’67) való görcsös kapaszkodása, illetve a kormánypárthoz képest tényleges alternatívát jelentő gazdasági és szociális programjuk hiánya. Mindehhez társult a szegényebb társadalmi rétegeket kizáró és aránytalan területi eloszlású, mindezzel a kormánypártot segítő választási törvény.
Tisza képes volt arra, hogy az alkotmányos parlamentarizmus viszonyai közepette tartósan biztosítsa a kormányzó Szabadelvű Párt hatalmát. A siker zálogát az általa kialakított pártfegyelem adta. Jól működő, egységes gépezetté formálta a pártját. Engedelmességet követelt, amelynek fejében mandátumot, főispáni hivatalt és sok egyéb érvényesülési lehetőséget kínált. A jó gazda gondosságával estéről estére „rajta tartotta a szemét” a párt tagjain a pesti klubban. Szivarozva, zöld asztalnál kártyázva, fehér asztalnál étkezve vagy éppen cigányzene mellett mulatva egyengette a párt belső ügyeit, és alakított ki személyes kötődéseket. Politikai támadás esetén megvédte az embereit, de az engedetlenséget azonnal megtorolta.
Nem volt igazán jó szónok, de kiváló vitázó volt, aki azonnal ráérzett ellenfele érvelésének gyengéire. Halkan, nehézkes mondatfűzésekkel és gyakran nagyon hosszasan beszélt. Sokaknak az volt az érzése, hogy menet közben keresi-formálja a mondanivalóját. Szónoki képességeiről az akkor még ellenzéki Mikszáth Kálmán így írt: „e beszédek logikája olyan volt, mint a kínai játékdobozok: először van egy nagy doboz, abban egy kisebb, abban ismét egy kisebb, míg végre az utolsó dobozban nincs semmi.”
A nagy palóc szerint később csak az változott, hogy a „kis dobozokból szedegeti ki az egyre nagyobbakat”. Apjával ellentétben Tisza István kiváló szónok volt. Beszédeit a logikus okfejtés, a határozottság jellemezte. Választékos szavaiból világosan domborodott ki a mondanivalója. Ha kellett, tudott szenvedélyesen is fogalmazni, éles szócsatákat vívni.
Tisza Istvánt a kortársak nagy tudású, egyenes, öntudatos és célratörő emberként jellemezték, ugyanakkor szemére vetették merevségét, kompromisszumképtelenségét. Zárkózott személyisége rendíthetetlen politikai hitvallással párosult. Apjához hasonlóan rendszeresen ellátogatott a párt klubjába, de feloldódni ebben a közegben sem tudott, és nem is akart. Egyesek távolságtartónak, mások egyenesen gőgösnek tartották.
Jól ismert és találó Benczúr Gyulának az a festménye, amelyen Tisza félprofilban, kitüntetésekkel és díszmagyarba öltözve látható. A mélyen református Tisza István választékosan, de visszafogottan öltözött. Nem áhítozott elismerésekre. Büszke volt több évszázados nemesi családjára, grófi címét nagybátyjától örökölte csupán. Tehetős nagybirtokos volt, mégis takarékosan élt. Kiválóan lovagolt, szeretett nagy sétákat tenni, teniszezni, és amíg szeme romlása engedte, vadászni is. Nehezen viselte a tétlenséget. Herczeg Ferenc leírja, hogy amikor Tisza felesége kedvéért a pöstyéni fürdőbe utazott, megkérdezte író barátjától: „Mit csinál az ember egész nap? Mert ő sehogyan sem tudja elképzelni, mit fog négy-öt hétig magával kezdeni a naplopásra berendezett fürdői élet keretében.” A cselekvés, a munka éltette.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
