Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
2023. október 16. 16:05 Múlt-kor
A street food (utcai ennivaló) elnevezést világszerte használják az olyan ételek elnevezésére, amelyeket kézből falhatunk be menet közben az utcán, vagy ha időnk engedi, kényelmesen sétálva egy parkban. A piaci és utcai árusoknál kapható falatok az ókortól napjainkig minden kultúrában népszerűek voltak. A street food legújabb hulláma a fővárost is elérte, gombamód szaporodnak a Duna mindkét oldalán a gyorsételeket kínáló helyek. A magyar ember klasszikus utcai ételei közé tartozik a perec, a lángos, a kolbász, a főtt kukorica, a sült gesztenye, az édességek közül a fagylalt, a vattacukor, a kürtőskalács. A Városliget múltjába visszatekintve is gazdag hagyományát találjuk a kézből fogyasztható ételeknek.
Sokféle forrás tanúskodik arról, hogy a ligeti árusok már a 19. század elejétől kínálták olcsó, séta közben vagy padon üldögélve megehető portékájukat. Képeken az 1860-as évek végétől bukkan fel a téma a nyomtatott sajtóban. Az egyik legelső ligeti street food ábrázolás egy karikatúra a Borsszem Jankó című szatirikus hetilap 1869 augusztusi számában.
A városligeti színkör népes közönsége egyszerre hallhatja az éhező, szomjazó rab drámai monológját a színpadról és a vízárus és a kolbászárus vevőcsalogató kiabálását odakintről, miközben a fasorban elegáns dámák és keménykalapos urak korzóznak. A humorral teli újságrajz hitelesen adja vissza a kiegyezést követő évek városligeti hangulatát.
A forró kolbász és a friss ivóvíz kezdettől szerepelt a városligeti kínálatban. A kolbász mellé kínált kenyér a karikírozás jegyében kerülhetett a rajzon a puszta földre (Borsszem Jankó, 1869. 85. szám)
A kifli és a perec a kezdetektől népszerű ligeti street food étel volt. Az 1866-ban megnyitott Állatkert törzsvendégének számított a neves politikus, Deák Ferenc, aki legszívesebben a medvebarlangnál időzött. Nap mint nap megetette helyben vásárolt pereccel kedvencét, Kristófot, az Állatkert medvéjét. A Bolond Istók című szatirikus lap, halála után három évvel, városligeti környezetben idézte fel a népszerű politikus alakját.
A karikaturista a Kristóf medvét etető Deák Ferenc mellé, állatkerti perecárusnak odarajzolta Dóczy (Dux) Lajos bárót, aki hírlapi cikkekben lelkes védője volt Deák politikájának. (Bolond Istók, 1879. október)
A nagy ünnepek idején – húsvétkor, május első napján, Szent Istvánkor – több tízezer ember látogatott ki a Ligetbe, de gyakran szerveztek egyéb nevezetes alkalmakra is ligeti népünnepélyeket a 19. század utolsó harmadában. Ilyenkor a lacikonyha játszotta a főszerepet a vendéglátásban. Ezek a szabad ég alatt vagy sátorban működő alkalmi főzőhelyek a tömegek étkezőhelyei voltak: nyárson sütötték a húst, csapra vertek egy-két söröshordót, a lacikonyhában vásárolt ételt-italt pedig mindenki ott és úgy fogyasztotta el, ahol tudta.
Az 1882-es Szent István napi városligeti népünnepély lacikonyhálya. Amint Feszty Árpád rajzán látható, a jókedvű vendégek alkalmi padokon vagy a földön foglaltak helyet (Vasárnapi Újság, 1882)
Már az elsőként bemutatott, 1869-es újságrajzon is feltűnt az egyik legnépszerűbb, olcsó, kiadós, séta közben is fogyasztható korabeli street food, a kolbász. Többen a vurstli nevének eredetét is kapcsolatba hozzák a német würst (kolbász) szóval. Az 1896-ban megnyitott Ős–Budavára tulajdonosai az ételek terén is nagyban gondolkodtak. A szórakozónegyedben egy kolbászgyár működött, ahol persze jófajta pilseni sört is kínáltak a finom falatok mellé.
Az ős–budavári Kolbászgyár (Würster Fabrik) alkalmazottai és kínálata az Ezredéves Kiállítás idején, 1896-ban (Klösz György felvétele, Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.10.125)
Az éhséget egyik sem csillapítja, ám létezik két olyan, utcán is fogyasztható élelmiszerfajta, ami nem maradhat ki a városligeti street food sztoriból. Az egyik a fagylalt, a másik a kávé. Mindkét termék népszerűsége több mint egy évszázada töretlen. Szinte elképzelhetetlen nélkülük egy nyári délutáni, ligeti látogatás. Történelmi körképünk zárásaként idézzük fel két nosztalgikus képpel az utcai fogyasztás eme két állócsillagát.
Többféle utcai élelmiszert is kínáló fagylaltosbódé 1939-ben, a Feszty-körkép akkor még álló épülete előtt (Fortepan / Góg Emese)
Hangulatos Omnia kávézó a Városligeti-tó közelében, az 1968-as BNV-n (Fortepan / Bauer Tamás)
A Városliget életének megvolt a bejáratott, hagyományokon alapuló rendje egészen a 2. világháborúig, amikor a bombázások brutálisan lerombolták a létesítmények jelentős részét. A polgári életforma színtereinek és intézményeinek egész sora tűnt el.
Az enyészeté lett a Gerbeaud Pavilon, a Fővárosi Nagyvendéglő, a Stefánia úti kioszk, az impozáns Iparcsarnok. A szovjet megszállás hátszelével létrejött új rend pedig megpróbálta módszeresen felszámolni a hagyományokon alapuló polgári életforma alapjait is.
Az úrinak minősített Angolparkot a dolgozók Vidámparkjává alakították. Az egykori, elegáns kávézók és kioszkok helyén állami vállalatok igénytelenebb megjelenésű kerthelyiségei fogadták a kicserélődött vendégkört. (x)