Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
2019. március 22. 18:26
Nem annyira nagy istenek
Eredményeik azt sugallják, a válasz „nem”. Az óskandináv sagákból, versekből és tárgyi emlékekből látszik, hogy a viking kori emberek hittek abban, hogy természetfeletti lények figyelik őket. Az istenekre tettek esküket, és előfordult, hogy Ullr istennek szentelt eskükarpereceket is viseltek. Egyes harci sisakokon aranyból és gránátkőből készült szem szerepelt, amely Odin isten szemét jelképezte. A korabeli skandináv szerződések mind említették az isteneket, és a sagákban azok a szereplők, akik nem teljesítették az isteneknek ígért áldozatokat, gyakran esetlen módon haltak meg (gyakori sorsa az ilyen karaktereknek, hogy saját kardjuk szúrja át őket).
A skandináv istenek azonban nem tűnnek „nagy” isteneknek, mondta Raffield. Nem bírtak mindenek feletti erővel – sőt, a skandináv mitológia tanúsága szerint még halhatatlanok sem voltak, mivel a Ragnarök nevű világpusztító kataklizmában nekik is az volt a sorsuk, hogy meghaljanak – és mindenhatóak sem voltak. Még csak nem is ők voltak az első lények: a Prózai Edda szerint Odin és testvérei, Vili és Vé az első ember, Borr és egy jégóriás lánya, Bestla gyermekei (Borr eredete nem tisztázott, a világ kezdetén az Auðumbla nevű őstehén nyalogatja őt elő három nap alatt sós sziklák közül). Morálisan pedig Odin és a többi isten nem folytat éppen példás életvitelt.
„Előfordul, hogy megbüntetik a társadalmi normákat megszegőket, de az is, hogy nem, máskor pedig szándékosan idéznek elő helyzeteket, amelyekben az embereknek bajuk esik, egyszerűen azért, mert megtehetik, mert ez teszi őket hatalmassá” – mondta el Raffield. „Tehát úgy tűnik, nem foglalkoztatta őket a morális normák fenntartása, vagy az ezeket megszegő emberek megbüntetése.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
