Miért irigykedünk, és mit árul el rólunk?

2025. március 1. 18:04 Múlt-kor

A 6. században Nagy Gergely pápa összeállította a hét halálos bűn listáját: harag, irigység, falánkság, kapzsiság, lustaság, büszkeség és bujaság. A 6. században Nagy Gergely pápa összeállított egy listát a hét halálos bűnről, amelyek a következők: harag, irigység, falánkság, kapzsiság, lustaság, büszkeség és bujaság. Vizsgáljuk, hogyan befolyásolják agyunk és idegi mechanizmusaink az irigység kialakulását és működését.

Mint történelem formáló erő

Az irigyséh számos alkalommal játszott szerepet a történelem során, Nikola Tesla és Thomas Edison között a híres „áramháború” idején erős versengés zajlott. Edison, aki a saját egyenáramú rendszerét támogatta, irigykedett Tesla találékonyságára és az általa kidolgozott váltó áramú rendszerre, amely hatékonyabbnak bizonyult. Edison irigysége és féltékenysége miatt rágalomhadjáratot indított Tesla és a váltó áram ellen, megpróbálva lejáratni őt és találmányát.

Antonio Salieri, a Habsburg Birodalom udvari zeneszerzője, eleinte támogatta a fiatal Wolfgang Amadeus Mozartot, ám hamarosan irigyelni kezdte Mozart rendkívüli tehetségét és népszerűségét. Bár a legenda szerint Salieri annyira irigyelte Mozartot, hogy mérgezéssel meggyilkolta volna (ami nem igaz), a dokumentumok és visszaemlékezések tanúsítják, hogy valóban erős féltékenység munkált benne Mozart zsenialitása miatt.

VIII. Henrik második felesége, Boleyn Anna, a király kegyeltje volt, de ellenségei – különösen a korábbi királyné, Aragóniai Katalin hívei és Thomas Cromwell – irigykedtek hatalmára és befolyására. Amikor Anna nem tudott fiú örököst szülni, politikai ellenségei kihasználták a helyzetet, és hamis vádakkal (házasságtörés és árulás) perbe fogták. Az irigység és hatalmi harc végül Boleyn Anna kivégzéséhez vezetett.

Hatsepszut, Egyiptom egyik legnagyobb női fáraója, sikeresen uralkodott és jelentős építkezéseket hajtott végre. Halála után azonban mostohafia és utóda, III. Thotmesz, aki hosszú ideig háttérbe szorult, irigységből megpróbálta eltörölni emlékét a történelemből. Parancsára Hatsepszut nevét és arcképét számos templomból és emlékműből eltávolították, hogy úgy tűnjön, mintha soha nem is uralkodott volna.

Ösztönös

Természetünkből fakad, hogy vágyakozunk arra, amivel mások rendelkeznek – legyen szó anyagi javakról vagy személyes tulajdonságokról. Az irigységnek két fő formája van: az úgynevezett „egészséges irigység”, amely inspirál és motivál, valamint az a fajta, amely keserűséget és frusztrációt okoz.

Ez az érzés akkor jelentkezik, amikor a munkatársadat főnököd megdicséri, de téged figyelmen kívül hagy. Vagy amikor az Instagram megmutatja barátod legújabb szelfijét, amelyen eldugott egzotikus strand kristálytiszta vizében úszik. Felismered az irigységet, mert keserű utóízt hagy benned. Inkább elkerülnéd ezt az érzést, de nem tudsz tenni ellene. Részben azért, mert evolúciós gyökerei vannak.

Az evolúciós háttér

Az irigység őseink egyik eszköze volt arra, hogy felmérjék helyzetüket másokkal, különösen versenytársaikkal szemben. Segített abban, hogy megállapítsák, hol állnak a hierarchiában, és szükséges-e stratégiát változtatniuk a túlélésért és a szaporodásért folytatott küzdelemben.

Bár természetes érzés, az irigység fájdalmat is okoz. Agykutatások kimutatták, hogy ugyanazokat az agyi területeket aktiválja, amelyek fizikai fájdalom esetén is működésbe lépnek. Japán kutatás szerint az elülső cinguláris kéreg aktivitásának intenzitása arányos azzal, hogy mennyire érezzük magunkat alsóbbrendűnek másokhoz képest.

Az irigység által kiváltott szenvedés hasonlíthat az égési sérülés okozta fájdalomhoz. Mégis, kulturálisan gyakran pozitív konnotációval bír: ha valami kiemelkedő, azt mondjuk, hogy „irigylésre méltó”. Quevedo szavaival élve: „Az irigyelt erény kétszeres erény.” Mégis, nehezen képzeljük el a sikert anélkül, hogy ne keltsen irigységet másokban.

Különböző típusai

A tudomány is megerősíti, hogy az irigységnek különböző formái vannak. A holland Tilburgi Egyetem kutatása szerint kétféle irigységet különböztethetünk meg:

Romboló irigység: Olyan érzés, amely azt kívánja, hogy mások kudarcot valljanak, és örömöt érez, ha rosszul járnak (ez az úgynevezett káröröm).

Motiváló irigység: Olyan érzés, amely arra ösztönöz, hogy fejlődjünk és elérjük azt, amit mások már megszereztek.

Az irigység az utóbbi években a közösségi média miatt még intenzívebbé vált. A Darmstadti Műszaki Egyetem kutatása szerint az irigység és a féltékenység egyaránt fokozódik a Facebook passzív használata során. A felhasználók 41%-a bevallotta, hogy irigységet érez, amikor mások boldogságáról szóló bejegyzéseket lát, különösen, ha azok több lájkot kapnak.

A féltékenység

A féltékenység és az irigység közötti alapvető különbség, hogy az irigység két embert érint, míg a féltékenység legalább hármat. Az irigység akkor jelenik meg, ha valaki elér valamit, amit mi is szerettünk volna, míg a féltékenység az a félelem, hogy valaki elvesz tőlünk valamit.

Bár meglepő, az irigység és a féltékenység biológiai hátterében jól ismert hormon, az oxitocin áll. Ez a hormon felelős az empátia és a szeretet erősítéséért, de versenyhelyzetekben növelheti az irigységet és az agressziót is. A San Diego-i Kaliforniai Egyetem kutatása szerint a fiatalok hajlamosabbak az irigységre, különösen a saját nemű társaik iránt.

A madridi Carlos III Egyetem tanulmánya szerint az emberek 90%-a négy fő személyiségtípus egyikébe tartozik: optimista, pesszimista, magabiztos vagy irigy. Az irigykedők csoportja a legnépesebb, 30%-os aránnyal, szemben a többi csoport 20%-ával.

A British Columbia Egyetem kutatói kimutatták, hogy a Facebook-felhasználók úgy érzik, hogy életük kevésbé teljes, amikor mások bejegyzéseit nézik. A kompenzálás érdekében sokan igyekeznek tökéletesebb képet mutatni magukról, de az ilyen irreális portrék nem tesznek boldogabbá.

Az egománia

Ha valaki igazi egomániás, nem érzi az irigységet. Az Iowa Állami Egyetem kutatása szerint a nárcisztikus emberek túlzott felsőbbrendűségük miatt nem irigyelnek senkit, mert mindenkit kevesebbnek tartanak maguknál.

Az irigység mélyen gyökerezik az emberi természetben, és bizonyos mértékig elkerülhetetlen. A fontos kérdés az, hogy milyen módon kezeljük: hagyjuk, hogy romboljon minket, vagy inkább motivációként használjuk fejlődésünk érdekében.

A muyinteresante.com cikke alapján.