Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

„Legyen művelt, de csak mértékkel” – milyen sors várt a nőkre az ókori Rómában?

2017. május 17. 08:29

<

Az asszony legyen művelt, de csak mértékkel

A nők oktatása egy rendkívül megosztó téma volt az ókori Rómában. Írni és olvasni a legtöbb polgári család lányai megtanultak, míg a gazdagabbak magántanárokat is fogadtak, hogy görögül tanítassák őket. A nők képzésének elsődleges célja az volt, hogy elsajátítsák egy háztartás vezetéséhez szükséges készségeket. Fontosnak tartották azt is, hogy valamilyen szintű műveltségre is szert tegyenek, hogy férjük számára  intellektuális téren is partnerré válhassanak. Ugyanakkor sok római férfi úgy  vélte, hogy a „túl magas” műveltség és a vele járó intellektuális függetlenség nem válik előnyére a családnak, mivel az ilyen asszonyokat beképzeltnek, unalmasnak és – ami valószínűleg félelmük fő oka volt – hűtlennek tartották.

A római történelem mindazonáltal számos nagy műveltségű asszonyt tudott felvonultatni. Több levelezés is fennmaradt római feleségek és távoli provinciákban állomásozó katona férjeik között, míg Nero császár édesanyja, Agrippina megírta saját emlékiratait is, igaz sajnos ez elveszett az évszázadok során. Ritkán ugyan, de előfordulhatott az is, hogy szónoki képességeiket csillogtatták a római asszonyok. Cicero egyik nagy riválisának, Hortensiusnak a lánya, Hortensia például messze földön híres szónok volt, így egy alkalommal a római fórumon egy nagy hatású beszédében élesen kikelt egy újonnan kivetett hadiadó ellen, amely Róma leggazdagabb asszonyait sújtotta volna.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

„Legyen művelt, de csak mértékkel” – milyen sors várt a nőkre az ókori Rómában?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra