Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kilenc elterjedt mítosz a Barbarossa-hadműveletről

2018. július 3. 17:38 Múlt-kor

<

Sztálin összeomlása

A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. Kongresszusa előtt mondott híres 1956. februári beszédében Nyikita Hruscsov azt állította: „A fronton elszenvedett első súlyos vereség után Sztálin úgy gondolta, eljött a vég. Azokban a napokban egyik beszédében azt mondta: 'Mindent, amit Lenin teremtett, örökre elveszítettünk!' Ezután Sztálin hosszú ideig nem tett semmit.”

Ennek az állításnak köszönhetően Sztálin 1941. június végi paralizált állapota vált az egyik legelterjedtebb toposszá a Barbarossa-hadművelettel kapcsolatban. A valóságban azonban – a Steven Main, az Edinburgh-i Egyetem oktatója által végzett kutatások szerint – Sztálin hivatali programnaplója semmiféle változást nem mutat a szóban forgó időszakban, így az állítás merő hazugságnak tekinthető Hruscsov részéről. Mint azt Main bemutatja, Sztálin hivatalos munkanapja 1941. június 22-én reggel 5:45-kor kezdődött és 16:45-kor végződött. Június 23-án, amikor az „összeomlásnak” be kellett volna következnie, 22 órát és 35 percet töltött munkában. E hosszú és nyilván kimerítő nap után Sztálin legrövidebb munkanapja június 24-e volt, ekkor mindössze 5 órát dolgozott – ez lehetett az alapja Hruscsov állításának.

Június 25-éről 26-ára azonban Sztálin 24 órán keresztül tartott tanácskozásokat. Június 27-én Main szerint „feljegyzett munkanapja egy kicsivel 10 óránál tovább tartott, és talán e fizikailag és mentálisan kimerítő időrend hatására június 28-ai munkanapja valamivel több, mint 5 óra volt.” Kijelenthető tehát, hogy Sztálin nemhogy „nem tett semmit”, de 168 órán keresztül dolgozott az egész június 22-28-i héten.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kilenc elterjedt mítosz a Barbarossa-hadműveletről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra