Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Két új jelentős kiállítóhely és kulturális tárlat várja a látogatókat Vésztőn

Két új jelentős kiállítóhely és kulturális tárlat várja a látogatókat Vésztőn

2023. augusztus 31. 11:28 MTI

Két kiállítóhellyel és állandó tárlattal gazdagodott a Békés vármegyei Vésztő: csütörtökön nyílt meg a Kós Károly vonzásában elnevezésű kiállítás a Bagolyvárban, továbbá beköltözött a művész egykori szülőházába a Metykó Gyula-életműkiállítás.

<

Kós Károly vagy egy nagyon közeli munkatársa tervezte a vésztői Bagolyvárnak nevezett egykori családi házat az 1920-as években, és mivel az erdélyi származású polihisztor életműve nincs kellőképp kezelve sem Magyarországon, sem Erdélyben, a vésztői önkormányzat néhány éve úgy döntött, a 2019-ben uniós támogatásból felújított villában a tervező munkásságát bemutató interaktív tárlatot rendeznek be – hangzott el a csütörtöki megnyitón a helyszínen.

A tárlatot a Magyar Kastélyprogram NKft. rendezte be. Virág Zsolt ügyvezető igazgató elmondta, a kiállítás legunikálisabb darabja két bőr karosszék és két, középkori sisakhoz hasonlító lámpa, mindegyiket Kós Károly tervezte, de életében sosem valósultak meg, azokat az eredeti tervek alapján a közelmúltban készítették el.

A bőr karosszékekről nem sikerült kideríteni, hova szánta volna tervezőjük, a kovácsoltvas lámpát viszont az általa tervezett és épített sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba képzelte el az alkotó. Onnan érkeztek díszített tölgyfa padok is Vésztőre, amelyeket szintén a művész tervezett.

Elkészítettek Vésztőn hat festett üvegablakot is, ezeket Kós Károly sztánai, Varjúvárnak nevezett otthonába festette eredetileg. Nem maradtak ugyan fenn, de Gerle János hagyatékában hamis negatív fénykép formájában a kutatások során rábukkantak, onnan tudták rekonstruálni a formákat. A színeket Kós Károly fennmaradt akvarelljein és nyomatain látható színskála alapján alakították ki – mondta Virág Zsolt.

Egy dokumentumfilmen bemutatják Kós Károly életét, és fotókon megjelennek legjelentősebb alkotásai is. Készült egy interaktív, Architect névre hallgató doboz is, amelynek elemeit „kihúzogatva” a műveiről kaphatnak az érdeklődők pontosabb képet.

A tárlat kialakítását segítették a leszármazottak is, ők akvarelleket és Kós Károly által tervezett, ideális szobaterveket bocsátottak a kiállítóhely rendelkezésére – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A vélhetően 1924 és 1927 között épült, boronafalú Bagolyvárat – amelyet Petrovszki György ügyvéd építtetett – 2019-ben nettó százmillió forint uniós támogatásból újították fel, a kiállítás kialakítására bruttó 18 millió forint jutott.

Kós (eredetileg Kosch) Károly 1883-ban született Temesváron és 1977-ben hunyt el Kolozsváron. A budapesti műegyetemen végzett építészként, később Székelyföld építészetét tanulmányozta. Tervezőként elsősorban a kalotaszegi népi építészet, az erdélyi népművészet és történelmi építészeti emlékek motívumait igyekezett felhasználni. Legismertebb alkotásai: a budapesti Wekerletelep, a Fővárosi Állat- és Növénykert több pavilonja, a zebegényi Havas Boldogasszony-templom, a szadai Vécsey-kúria, valamint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum. Ő tervezte az utolsó magyar király, IV. Károly koronázásának díszleteit is.

A Vidékfejlesztési Programon elnyert támogatásából és önkormányzati önerőből, bruttó 45 millió forintból újították fel Vésztőn az 1907-ben ott született festőművész, Metykó Gyula szülői házát, és alakítottak ki ott egy a műveit a korábbinál jóval nagyobb alapterületen bemutató állandó kiállítást.

Metykó Gyula 1992-es halálát megelőzően 337 művét adományozta szülővárosának, ebből csütörtöktől 107 festmény és ceruzarajz látható a felújított egykori szülőház négy helyiségében. A többi mű – nagyrészt ceruzarajzok és karcolatok - jelenleg is a családi ház raktárában pihennek; a kiállított alkotások közül 51-et restauráltak és valamennyit bekeretezték.

Metykó Gyula megörökítette egyebek mellett az 1925-ös nagy vésztői árvizet (amely lassította a Bagolyvár építését is), az azt követő helyreállítási munkálatokat, valamint a vasútvonal létesítését; ezek mind helytörténeti jelentőséggel bírnak – fogalmazott a képtár megnyitóján Nagy András Balázs muzeológus.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Két új jelentős kiállítóhely és kulturális tárlat várja a látogatókat Vésztőn

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. őszi különszám: Ármány és szerelem a Fehér Házban

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra