Így védte meg Nyugat-Magyarország határait a Rongyos Gárda
2018. augusztus 28. 11:53 Csernus Szilveszter
A felkelés előkészítése
A Trianont követő országos elkeseredettség sikerélményt kívánt. Az első világháború után megalakult fegyveres szervezetek a Horthy-korszakban sem tudták energiájukat levezetni, hiszen a Magyar Királyság hadereje korlátok közé lett szorítva és (a Ludovikát leszámítva) tisztképzőket sem tarthatott fenn. Az irreguláris alakulatok - amelyeket nem egy esetben a kormány látott el utánpótlással - a békeszerződés aláírását követően fokozatosan a nyugati határvidékre vonultak, mert ott láttak még reményt a határok megváltoztatására.
A tényleges és a trianoni békeszerződésben előírt államhatárok 1921 nyarán még két térségben nem fedték egymást: Dél-Dunántúlon és Nyugat-Magyarországon. A szabadcsapatok azért is választották az utóbbi vidéket, mert tudták: a Szerb-Horvát-Szlovén Királysággal ellentétben Ausztria a vesztes oldalon fejezte be a háborút, így felelőssége, ha nem is nagyobb, de legalább ugyanakkora volt, mint hazánké, ezért a közvélemény számára érthetetlen volt a területváltozás. Emellett az 1918-1919 során megcsonkított Ausztria a térség legcsekélyebb katonai erejével rendelkezett - a Saint-Germainben 30 ezer főben limitált létszámot az Anschlussig sem volt képes feltölteni.
Ranzenberger Viktor százados (Prónay Pál helyettese) az 1., míg Ostenburg Gyula őrnagy a 2. országos csendőr-tartalékzászlóaljjal (amelyet annak előtte a honvédség kötelékéből vontak ki) 1921 augusztusára már a nyugati határvidéken volt. Héjjas Iván a budavári Nádor-laktanyából ekkor szállította Sopronba a Rongyos Gárda 120 emberét is. Endre László, a nyilas időkben hírnevet szerzett szolgabíró már a felkelés kitörését követően vezette felkelőcsapatát Szombathelyre. Ezek az antant figyelmét kijátszó rejtett katonai alakulatok már készen álltak a terület megvédésére, sőt a felkelés során létszámuk csak nőtt.
Visszatérve az eseményekhez, augusztus 27-28-ra az A-zóna sem került átadásra. Mire az osztrák csendőrség megkezdte a bevonulást augusztus 28-án, ellenállásba ütközött: mintegy 2-3 ezer fős elszórt, irreguláris katonasággal találta szemben magát. A területet megszállni akaró osztrákokat az azelőtt a Nemzeti Hadseregben szolgált szabadcsapatok több kisebb-nagyobb csatában visszaverték: ezzel megkezdődött a nyugat-magyarországi felkelés.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
