Így szórakoztunk régen a téli Városligetben

2020. december 1. 16:21

Az egyik népszerű képes újságban, 1905-ben jelent meg hangulatos leírás A városliget télen címmel. Szerzője szerint a tél beköszöntével felesleges elszomorodni és búcsút venni a Ligettől, mert megvannak annak a téli bájai is: „Igaz, hogy hinták, forgómalmok, bábszínházak s más effélék csendes téli álomba merültek, ámde azért ugyancsak népes a Városliget, csakhogy a társaság a kavicsos utakról, a fák árnyékából a tó jegére költözött le. Ott rohannak, kanyarognak a korcsolyasport nagyszámú kedvelői, vidám, kipirosodott arcokkal, s látszik rajtuk, hogy egy cseppet se sajnálják a nyarat.” A cikk a tavasz felidézésével végződik; amikor a március ismét “enyhe szellővel hullámzó vízzé változtatja a sikor jégtükröt, zöld szőnyeget terít ki a fák alá. A nyárkedvelő népség mind sűrűbben özönlik ki gyalog, villanyoson, s örömmel keresi fel ősz óta nem látott kedvenc helyeit, a korcsolyázók pedig sóhajtva csavarják össze a korcsolyaszíjjat: hej, mikor lesz megint tél!”

Akadt persze olyan tél is, amikor építkezések zaja verte fel a hóborította Liget csendjét. Az 1896-os Millenniumi Kiállítás előkészítő munkálatai már 1894-ben megkezdődtek, és az építkezések a tél beálltával sem maradtak abba. A Vasárnapi Újság alkalmi tudósítója, dr. Czobor Béla így számolt be a helyszínen látottakról 1895 januárjában: „Az építkezés lázas sietséggel folyik.  Az enyhe időjárás módfelett kedvezett a kőmíveseknek, akik nemcsak novemberben, hanem december közepén is csaknem fennakadás nélkül falazhattak.  A Városliget átváltozásának legmeglepőbb képe  a «Széchenyi-szigeten» tárul elénk. A lombtalan fák közül már messziről láthatólag, mint valami mesebeli vár hívogatja ezen épületcsoport tornyaival és kupoláival a sétálót, s mentől közelebb érkezünk hozzá, annál fokozottabban fölcsigázza érdeklődésünket, leköti figyelmünket. Ez a történelmi főcsoport építkezése, mely az ezredévi kiállításnak valóban fénypontja lesz.”

Idézzünk még a korabeli sajtóból, amelyik, hasonlóan napjaink médiájához, különös figyelmet szentelt minden rendhagyó eseménynek. Ilyen különös eset történt 1899. márciusának végén, amikor egy szokatlanul enyhe tél után, váratlanul hatalmas havazás kezdődött és vastag hóval borította be a fővárost, s persze a Városligetet is: „Mintha nem is húsvét, hanem karácsony közelednék. Itt, Budapesten az utcák két oldalán magasra hányt hóhalmok sáncai közt jártunk, a háztetőkről dermesztő szél szórta le a havat. A téli ruhák megint előkerültek, s a Városligetben, hol már megindult a tavaszi séta és kocsizás, vastag hó takart mindent. A márciusi tél éppen olyan volt, mint akár a januári szokott lenni. A természet e szokatlan jelenségét látni is sokan kijártak a Városligetbe. Úgysem lehetett látni havat az egész télen.”

A Millenniumi Földalatti Vasút eredetileg a mai Hősök tere alatt elhaladva, a Millenniumi emlékmű mögött kilépett alagútjából és a Városligeti tavat megkerülve érkezett felszíni végállomásához a Széchenyi Fürdőnél. Évtizedekig kiváló téli témát kínált az amatőr és profi fotósoknak a földalatti vasút behavazott felszíni szakasza.

A Városliget épületei közül a legtöbb fotó, képeslap, művészi ábrázolás nagy valószínűséggel a festői szépségű Vajdahunyad váráról készült az elmúlt százhúsz évben. Ezek között sokféle téli kép is található. Különösen gyakran ábrázolják a jégpályán korcsolyázókat úgy, hogy a háttérben Vajdahunyad vára csipkés tornyai látszanak. Ugyancsak kedvelt fotótéma – a régebbi és a mai képeken is gyakran feltűnik – a behavazott várkapu a sétány felől, a várhoz vezető híddal.

A téli mulatságok legjobbika a behavazott Városligetben kétségtelenül a korcsolyázás és a szánkózás volt. Utóbbit különösen kedvelték a gyerekek, összekapcsolva egy kis hógolyózással. Akármelyik korszak fotóira pillantunk, jókedvű felnőtteket, a hidegtől kipirult arcú, vidám gyerekeket látunk. A romantikus pillanatokhoz szintén kiváló színhelynek bizonyult a téli Városliget, különösen a korcsolyapálya. A visszaemlékezések szerint Radnóti Miklós költő és szerelme, Gyarmati Fanni számára is egy életre emlékezetes maradt.  A műjégpálya jegét 1931 telén azzal tette egy életre feledhetetlenné Fanni, aki akkor 19 éves volt, hogy bátorságát összeszedve, korcsolyázás közben azt mondta partnerének: „Miklós! Én hozzád akarok menni feleségül.”  Négy évvel a városligeti vallomást követően, 1935-ben összeházasodtak. Hitvese alakját,  mély érzelmi kapcsulatukat a költő klasszikussá vált versekben örökítette meg.

Külön fejezet illeti meg a téli Városliget történetében az Állatkertet. Nem is elsősorban az emberek miatt, bár számukra is többféle programot, sportolási lehetőséget kínált a télen nyáron nyitvatartó intézmény. Az ott élő állatok jóval békésebb, nyugodtabb időszakként élhették át a havas évszakot a látogatók nyüzsgő seregét hozó nyárnál. Az Állatkerti tóra ilyenkor távoli szállóvendégek is érkeztek, átutazóban lévő vándormadarak vegyültek hosszabb rövidebb időre az Állatkert szabadon tartott, állandó szárnyas lakói közé.

A második világháború – az 1944 nyarán elkezdődött légibombázás, majd a főváros ostroma – rendkívüli károkat okozott a stratégiai célpontok közelében fekvő Városligetben. Bombatalálatokat kapott a Liget szinte minden része, jelentős épületek egész sora rongálódott vagy semmisült meg. Az ostrom során pedig az addig viszonylag épségben maradt létesítményeket is kifosztották, tovább rongálták. A Liget történetének legdrámaibb, legtöbb ember-, állat- (!) és anyagi áldozattal járó, legszomorúbb tele volt az 1944–45-ös.

Régen sem csak korcsolyázó, szánkózó, szórakozó gyerekek és felnőttek töltötték meg a hófödte Ligetet. Napjainkhoz hasonlóan, a szabadtéri munkahelye is volt sokaknak: hótakarítóknak, jéggyártóknak, a közlekedési eszközök működtetőinek, az állatkerti állatgondozóknak. Mindazoknak, akik járhatóvá tették az utakat, használhatóvá a korcsolyapályát, működtették télen is a szolgáltatásokat. Történeti áttekintésünkben villantsuk fel a múlt néhány jellegzetes alakját!

Az évszázados feljegyzések szerint voltak kivételesen egyhe, hó- és jégmentes telek is. Ezek közé tartozott a már említett 1898–1899-es, de érdemes megemlíteni  az 1901–1902-es téli szezont is. Ebben a korcsolyaidényben a ligeti pályát meg sem tudták nyitni, mert nem fagyott be a tó vize. Az 1922–23-as korcsolyabajnokság is elmaradt a kivételesen enyhe tél miatt.  Akadtak persze nagyon hideg telek is. Közülük az egyik legdrámaibbat Podmaniczky Frigyes báró így örökítette meg naplójegyzeteiben: „Az 1830-i tél rendkívül szigorú volt, s a szegény ember sokat szenvedett fűtőanyag hiányában. Akkor történt az, hogy József nádor kiadta a rendeletet, hogy a városligeti fasor sudaras nyárfái mind vágassanak ki, s azok fája osztassék ki a szegények között. Így is lett. Sohasem feledem el, ama havon elterülő két sor hatalmas fa, a pusztulásnak mi különös emlékét hagyta hátra emlékezetemben.”

Amikor eláll a havazás, elcsendesedik a szél és mindent egyenletes, fehér hótakaró borít, beköszöntenek a tél legszebb napjai. Hideg van ugyan, de ez senkit sem érdekel. Megélénkül a Liget és környéke, a kisgyerekeket szánkón húzzák maguk után a szüleik, a fiatalok a korcsolyapályára igyekeznek. Mindenki megy a dolgára a behavazott fák és házak között, élvezettel lépkedve a ropogós havon. A városligeti tél utánozhatatlan hangulatát költők, írók is megörökítették. Íme egy részlet Erdős Virág Téli tájkép korcsolyázókkal című verséből:

minden megvolt még hibátlan
hófelhők az égen
láthatatlan kézzel írott
vízjelek a jégen
viccesnek tűnt hirtelen hogy
lázadsz és én lázadok míg
észrevétlen zúznak el a
lábunk közt a századok egy
belmondó szám ment éppen és
pont a lesz volt van most
vitt magával pedig amúgy
nem vagyok egy fan mind
egy ütemre siklottunk még
pontosan és szépen
mégis valószerűtlenül mint egy
brueghel-képen (x)