Hogyan élték túl a baptisták a Rákosi- és a Kádár-kort?
2014. november 12. 17:01 Kovács Kamilla
1959: a változás éve
1955-ben került bevezetésre az a gyakorlat az ÁEH részéről, hogy csak az általuk kiállított igazolványokkal rendelkező lelkipásztorok végezhetnek szolgálatot, és csak a működési engedélyen feltüntetett helyeken. „Különösebb baj ezen a téren nincs” – mondta a baptista elnök ezzel kapcsolatosan még 1955-ben, ezzel is jelezve, hogy a rendelkezés érvényben van ugyan, de betartásának ellenőrzésére nem fordítottak komolyabb figyelmet.
1959-ben Nagy József alelnök azonban már másképp nyilatkozott: „Az elmúlt fél év a szűkülő lehetőségek időszaka volt. A határozottan kemény kéz első alkalommal a Vaján meghirdetett ifjúsági találkozóval kapcsolatban mutatkozott.” Ekkor arra kényszerítették őket, hogy egy körlevelet adjanak ki, mely szerint az ÁEH tudta és engedélye nélkül semmilyen gyülekezeti alkalmat nem lehet tartani.
„Az ÁEH az utóbbi időben több olyan közösségi kérdésbe is beleszólt, ami eddig a magunk hatáskörébe tartozott. Tudomásul kell vennünk, hogy az ÁEH hozzájárulása nélkül egy lelkipásztor sem fogadhat el gyülekezeti meghívást… misszió utakkal ne provokáljuk a hatóságot. Igehirdetéssel csak azok szolgálhatnak, akiknek felhatalmazó igazolványuk van, és ők is csak ott, ahová az igazolványuk szól” – mondta 1959. november 26-án Szabó László, az egyház akkori elnöke.
A nyíracsádi baptista imaház (eredetileg zsinagóga) Fotó: Fortepan
1959-ig mondhatjuk azt, hogy a baptista gyülekezetek a korábbiakhoz hasonló módon, komoly fenyegetésektől és szigorításoktól mentesen élték mindennapjaikat. A törvénybeli módosítások apróbb változtatásokkal kijátszhatóak voltak, így kisebb cselekkel a korábbi időkhöz hasonló keretek között tudott működni az egyház. Megszüntették ugyan a Magyarországi Baptista Ifjúsági Szövetséget, de Ifjúsági Bizottság néven tovább munkálkodhattak. Balatonföldváron és Tahiban az évenként megrendezésre kerülő evangelizációs tábor helyett nyári tábornak nevezett üdültetéseket szerveztek. Beszüntették a gyerekeknek szóló vasárnapi iskolát, mivel iskolát egyház nem működtethetett, de vasárnapi gyermek-bibliakör néven tovább létezhetett a csoport.
„1960. december 30-án dörgés nélkül jött a villámcsapás” – írja Kovács Géza. Ezen a napon az ÁEH megvonta bizalmát Szabó Lászlótól, az egyház akkori elnökétől. Szabó László nemcsak a Magyarországi Baptista Egyház elnöke volt, hanem a Szabadegyházak Tanácsának elnöke, a Békehírnök címet viselő baptista újság felelős szerkesztője, valamint a Nap utcai gyülekezet lelkipásztora is. Az ÁEH nem fogalmazta meg konkrétan a félreállítása okát, csupán annyit közöltek: ha Szabó László nem mond le, és nem vonul vissza önként, akkor nyilvánosságra hozzák a „bűneit”, amiből aztán nagy baja lesz neki és az egyháznak is. Így aztán betegségre hivatkozva lemondott.
Szabó László félreállításával a megüresedett pozíciókat – az egyházelnökség kivételével – az államhatalom egy párthű férfira, Palotai Sándorra bízta. Palotairól a baptista közösség egyöntetűen negatívan nyilatkozott. Kovács Gézától a következőket olvashatjuk: „Istentelenül élő, de a Bibliát és a kisegyházakat jól ismerő és ügyesen manőverező ember, aki teljes mértékben érvényre juttatta az ÁEH és a Párt szempontjait, de legjobban saját anyagi céljait igyekezett elérni. Mértéktelen kapzsiságát csak hiúsága múlta felül. (…) Sokarcú ember volt: tudott nyájas lenni, prédikálni, de – ha érdekei, vagy pártmegbízatása úgy kívánta – kegyetlenül 'elintézett' bárkit. Róka ravaszságával, kígyó okosságával, és ha kellett, az oroszlán erőszakosságával vitte véghez az ÁEH akaratát. Többször nősült, de családi és magánélete mindenki számára mindvégig rejtély maradt. Később tudtuk meg, hogy az adventisták erkölcsi okok miatt korábban kizárták a gyülekezetből.”
„Átlagon felüli ravaszsága és gátlástalansága az általános műveltség és jó modor teljes hiányával társult, (…) végletek között cikázó személyisége munkatársait számtalanszor a legteljesebb kétségbeesésbe sodorta. Ha kedve úgy hozta, zavarba ejtő nyájasságával bűvölte meg hallgatóit és osztogatta a kisegyházaktól összeharácsolt kegyadományokat. Ám ha kedve bezordult – s ez volt gyakoribb –, gátat nem ismerve gorombáskodott (…) Az a felső beosztású egyházvezető, vagy többdiplomás lelkipásztor, akit a diktátor 'vén hülyének' titulált, vajon mit felelhetett volna erre?” – írja Győri Kornél Vizsgáljuk meg útjainkat című tanulmányában Palotai Sándorról.
Győri Kornél egy személyes tapasztalatról is beszámol a „diktátorral” kapcsolatosan: „1966-ban, a mindannyiunk által becsült Kovács Imre egyházelnöksége idején vonatkimaradás miatt több órás késéssel érkeztem meg az akkori Alkotmányozó Bizottság tárgyalására. Teljesen elcsigázott társaságot találtam együtt. A megbeszélést 'vezető' Palotai Sándor éppen kiment néhány percre. Imre bátyám akkor rám emelte tekintetét és elkínzottan mondta: 'Fiam, mi már teljesen kikészültünk. Ez az ember maga a Sátán! Senki sem ellenkezett' (…)” Palotai tehát szép lassan átvette a vezető beosztású pozíciókat: először a baptista egyház „tanácsadójaként” mutatták be, majd a Szabadegyházak Tanácsa (SZET) ügyvezető igazgatója, végül a Békehírnök főszerkesztője lett, hogy legyen valaki, aki „megmenti” a szerintük haldokló lapot.
1961 Kovács Géza újpesti lelkipásztor életében is komoly változást hozott. Az ideiglenes háromtagú elnökség tagjaként tőle is megkérdezték, hogy kit javasol a Magyarországi Baptista Egyház új elnökének. Az ÁEH a kérdés feltevése előtt már korábban határozottan javasolta ajánlásra Baranyai Mihályt, azonban Kovács Géza nem értett egyet ezzel. „Baranyai Mihály koránál és egyéniségénél fogva is nem alkalmas” – érvelt akkor a 72 éves Baranyai elnökjelölése ellen. „Nagyon rossz néven vették az ellenkezésemet. A vállalt és kimondott véleményemnek gyors következménye lett.”
A következő évre szóló lelkipásztori igazolványa (más néven működési engedélye) ugyanis nem érkezett meg. Palotai Sándor azt javasolta, hogy írjon egy levelet az ÁEH felé, melyben önkritikát gyakorol. Kovács ekkor szegényparaszti származására, és a számos kiváló dolgozóval bíró újpesti gyülekezetére hivatkozva visszakaphatta az igazolványát. A történet azonban itt még nem zárult le. 1961 júliusában ugyanis Palotai Sándor közölte vele, hogy két héten belül a családjával együtt el kell hagynia Budapestet és az újpesti lelkipásztori szolgálatát. „(…) Akkori elképzelésem szerint onnan terveztem majd nyugdíjba menni. Döbbenetemben azt makogtam: de hát miért, mit vétettem? Nem tudjuk megmondani, hogy miért, de te értelmes ember vagy, gondolj ötöt és abban benne van – volt a válasz.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
