Hogyan élték túl a baptisták a Rákosi- és a Kádár-kort?
2014. november 12. 17:01 Kovács Kamilla
'De a fejük meg az égben van!'
A baptisták először 1950-ben érezték saját bőrükön az államszocializmus vallásfelszámoló törekvését. Ekkor Révai József népművelési miniszter a „Harc a klerikális reakció ellen” címet viselő beszámolójában a következőket mondta: „Fokoznunk kell a harcot a különböző szektákkal szemben is. Az adventista, jehovista, baptista és egyéb szekták vezetői a legtöbb esetben az amerikai imperializmus szolgálatában állnak – imperialista propagandaszervezetek.”
Révai József, a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetőségének tagja, a Szabad Nép főszerkesztője a munkahelyén
Ennek fényében az 50-es évek elején megkezdődtek az első kisebb ijesztgetések, hatósági megszorítások. Kovács Géza, az akkor Újpesten szolgáló baptista lelkipásztor a következőkre emlékezik: „1952-ben az Újpest Tanács VB felszólított, hogy – mint valamilyen egyesület – számoljunk el az előző év bevételeiről és kiadásairól. …én pontos elszámolást küldtem, de ugyanakkor megjegyeztem, hogy az 1947/33. tc. szerint nem egyesület, hanem teljes jogú egyház vagyunk. …a XIII. ker. Tanács VB beidézett, hogy a 'gyülekezet nyilvántartásba vétele' miatt jelenjek meg. A kerületben működő két gyülekezet taglétszámáról és az ott szolgálók neveiről érdeklődtek. Ingerülten kifogásolták, hogy a leányotthont még nem oszlattuk fel, holott az egyháznak erre nincs jogosítványa, követelték, hogy az utcán lévő keresztet ne világítsuk ki, és hogy záros határidőn belül hozzam be az ÁEH által kiállított működési engedélyünket.” A lelkipásztor azt válaszolta, hogy a törvény által egyenjogúsított egyházként működnek, úgyhogy ha bármilyen követelésük van, azt írásban közöljék velük. Írásbeli felszólítás azonban nem érkezett. A további konfliktusforrás megszüntetése érdekében azonban a leányotthonban lakó öt lányt valóban elküldték, és nem világították ki többet a keresztet.
Néhány hónappal később, az ÁVH XIII. kerületi parancsnoksága rendelte be Kovács Gézát. Az idézésben arra is előre felszólították, hogy hozza magával a gyülekezet tagjainak névsorát. „(…) Ávós egyenruhában levő őrnagy fogadott. Amikor kiderült, hogy nem vittem névsort, éktelen dühbe tört ki. Én arra hivatkoztam, hogy Magyarországon szabad vallásgyakorlat van, a vallás magánügy. Erre az őrnagy: 'De önnek van névsora, és ide fogja hozni. Ön a béke ellensége, a szocializmus ellensége, reakciós pap!' Mikor elcsendesedett azt kérdeztem tőle: Látja az itt épülő lakótelepet? Ennek az építésvezetőnek a sztahanovista építésvezetője a mi gyülekezetünk tagja. Mi nem vagyunk a béke ellenségei, mi építjük a szocializmust. 'De a fejük meg az égben van!' – kiáltotta. 'Nem szégyelli magát, hogy tanár létére ilyen bolondságokra adta a fejét? Ön a mi egyetemünkön történelem tanári diplomát szerzett!' Én minden alkalommal a világtörténelem legnagyobb eseményéről tanítok – mondtam. Arról, hogy a mindenható Isten Fia, Jézus Krisztus eljött a földre, és halála és feltámadása által megváltást szerzett minden ember számára. (…) Hellyel kínált, beszélgettünk. (…) Elmondtam, hogy lettem hívő. (…) A névsor szóba se került többé.”
A fentiekben bemutatott konfliktusok ellenére Kovács Gézánál a következőket olvashatjuk: „Aktív missziómunkásként éltük át az 50-es éveket, úgy emlékszünk, hogy a mi közösségünkben az evangelizációs és a gyülekezetközi missziós tevékenységek is a legtöbb helyen – ha csökkentett intenzitással is, de – tovább folytak.” Ez a látszólagos ellentmondás azzal magyarázható, hogy 1948-1953 között a politikai vezetés a nagy történelmi egyházakkal folytatott harccal volt elfoglalva, aminek következtében a baptistákra vonatkozó bevezetett korlátozó intézkedések végrehajtatására és ellenőrzésére nem volt kellő kapacitás. (Vagy egyszerűen taktikai okokból nem fordítottak rá kellő figyelmet.)
A teljes figyelmüket ugyanis a nagy egyházak tájékán történő „rendteremtésre” fordították. Ahogyan az a fenti, Révai Józseftől származó idézetből is kiderült, elképzelés szintjén már megszületett a gondolat a szabadegyházak figyelemmel követésére és korlátozására is, de mindez a gyakorlatban a 60-as évek elejéig nem vált jelentőssé. 1956 októbere után ugyanis a megújult kommunista hatalom ismét a nagy egyházaknál kezdte meg „a rend visszaállítását”. A kisegyházak szerencséjére tehát ’56 után sem rájuk szegeződött az államhatalom szigorú tekintete. Ezt a baptista vezetők is tisztán látták.
„Komoly problémák kerültek rendezésre. A katolikusoknál a Mindszenthy ügy, a reformátusoknál a Papp László-féle nyilatkozat, az evangélikusoknál most kezdődnek a tárgyalások. Ha ezek a történelmi egyházakkal folytatott tárgyalások befejeződnek, a Szabadegyházakkal is sor kerül a megbeszélésekre” – mondta Szabó László, a Magyarországi Baptista Egyház akkori elnöke. Mindez azt igazolja, hogy a vezetőség pontosan érzékelte az 50-es évek végén bekövetkező változást, amely magával hozta a ’60-as évek elején már a gyakorlatban is jól érzékelhető, feléjük irányuló szigorodó ellenőrzést és felügyeletet.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
