Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Felülemelkedett korán, és megértette a fausti ember világát Goethe

Felülemelkedett korán, és megértette a fausti ember világát Goethe

2022. március 22. 08:20 MTI

<

Mehr Licht!

Goethe 1821-ben, hetvenkét évesen megkérte Ulrike von Lewetzow kezét, ám a több mint fél évszázadnyi korkülönbség miatt a szülők nem adták hozzá lányukat.

Ezután visszavonulva élt, irodalom- és művészetelmélettel, történelemmel, természettudománnyal, filozófiával foglalkozott, egyetemességre törekedve, lassan kívül, illetve felülemelkedett korán.

Egész életében írta fő művét: a Margit-drámát kifejtő Ős-Faustot kibővítette a Mefisztó-szerződéssel s a Walpurgis-éjjel, így született meg a Faust.

A dráma első része az életet ábrázolja, a másodikban a kutató fausti ember világát, aki a nyugati kultúrát létrehozta. 1832. március 22-én Weimarban halt meg, utolsó szavai állítólag így hangzottak: Több fényt! Halála után titkára, Eckermann Beszélgetések Goethével című könyvében adott képet az író napjairól, gondolatairól.

Élete 83 éve alatt maradandót alkotott a színház, a természettudomány, a képzőművészet és a politika területén. Főbb műveit felsorolni sem könnyű: szentimentális levélregénye, Az ifjú Werther szenvedései egész Európára hatott, Goethét élete végéig a Werther szerzőjeként ismerték.

A Prométheusz, a Ganümedész, a Vándor esti éneke a német irodalmi „lázadó” mozgalom, a Sturm und Drang és a természetrajongás lírai kifejezői.

Három fontos drámája az Egmont, az Iphigénia Tauriszban és a Torquato Tasso. Az első hőse a németalföldi szabadságharcos, a másodikban az önmagát legyőző embert és a humanitás megváltó erejét ábrázolja, a harmadik saját konfliktusát fogalmazza meg az udvari élettel.

A Római elégiák az antik szerelem erotikáját, az érett férfi életörömét fejezik ki. Híres balladáit: A villikirályt, Az isten és a bajadért, A bűvészinast, A korinthoszi menyasszonyt a Schillerrel való versengés során írta, témájuk régi és távoli, Goethe feldolgozásában mégis mély erkölcsi és mitikus tartalommal telítődtek.

Egyik fő műve a tipikus polgári fejlődésregény, a Wilhelm Meister tanulóévei, ennél népszerűbb volt a kor viharait, így a francia forradalmat is érzékeltető Hermann és Dorothea című idillikus polgári eposza.

Versciklusa, a Nyugat-keleti díván keleti és európai versformákban szólal meg, Háfiz 14. századi perzsa költő hangján. Késői szerelmének terméke búcsúja az élettől: a Marienbadi elégia, de befejezte az Utazás Itáliábant, az önéletrajzi Költészet és valóságot, s főművét, a Faustot is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Felülemelkedett korán, és megértette a fausti ember világát Goethe

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. nyár: Hírhedt emberrablások

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra