Ezer évvel ezelőtt pusztított cunami áldozatainak maradványaira bukkantak Tanzániában
2020. május 14. 13:23 Múlt-kor
A tanzániai Pangani folyó partján, pár kilométerre az Indiai-óceán partjától egy szuhaéli halásztelepülés élte mindennapjait egy évezreddel ezelőtt. Néhány férfi hálóval halászott, a kézművesek egyszerű, de praktikus kerámiákat készítettek, kagylókból pedig ékszereket varázsoltak. A virágzó település idillje hirtelen ért véget, amikor az Indiai-óceán túlvégén megmozdult a föld és a földrengés következtében szökőár keletkezett. A cunami elérte Kelet-Afrika partjait, a vízár szó szerint berobbant a halászfalu életébe, pillanatok alatt elsöpörve mindent.
Alacsonyan fekvő vidék
A lakókat, akik mit sem sejthettek a veszélyről, hiszen a földrengés több ezer kilométerre keletre történt, teljesen váratlanul érte az irdatlan víztömeg. Sokakat felkapott és elsodort az ár, mások a cunami által szétrombolt lakóépületek romjai alatt lelték halálukat. A National Geographic Society támogatása révén a szakemberek feltárhatták a halászfalu romjait; az ásatás eredményeiről a Geology portálon jelent meg nemrégiben egy tanulmány.
A tanzániai helyszín azért különleges, mert itt található Kelet-Afrikát tekintve az első és egyben a legrégebbi, cunami által lerakott üledék, amelyben emberi maradványokra bukkantak a kutatók. Egyébként a világ legősibb ilyen üledékét az Indiai-óceán túlpartján, Pápua Új-Guineában találták meg, korát 7000 évre becsülték.
A Tanzániában talált letarolt falu fontos információkkal szolgál az Indiai-óceán térségének szökőárkutatásához. Bár a nagy erejű, pusztító cunamik ritkák a térségben, 300-1000 évente egy ilyen adódik Kelet-Afrikában, a rizikó viszont egyre csak nő. Itt van például a tanzániai Dar es-Salaam tengerparti városa, amely a világ leggyorsabban terjeszkedő poliszai között található. Az ENSZ előrejelzése szerint a város igazi megapolisszá alakul 2030-ra, várhatóan 10 millió lakossal. A lélekszám pedig az azt követő évtizedekben is növekedni fog és a század végére – egyes becslések szerint – 70 millió ember otthona lesz a város.
Kelet-Afrika 2004-ben szerencsésen elkerülte a Szumátra közelében egy víz alatti földrengést követő cunami fősodrát, amely 277 ezer ember életét oltotta ki Délkelet-Ázsiában. Bár a szökőár akkor is elérte Kelet-Afrika partjait, de a nagyon alacsony apálynak köszönhetően nem mutathatta meg igazi, ördögi erejét.
Az ezer évvel ezelőtti szökőár egy más történet volt. „Az akkori cunami nem a legpusztítóbbak közül való volt, de ha az emberek alacsonyan fekvő vidéken élnek, és fogalmuk sincs, hogy milyen veszély érkezik, az a legrosszabb forgatókönyv” – nyilatkozta Jody Bourgeois, a Washingtoni Egyetem szedimentológusa és cunamiszakértője, a Geology-ban megjelent tanulmány lektora. „A földrengés nem figyelmeztethet, mert te akkor az Indiai-óceán másik felén vagy” – tette hozzá.
A tragédia feltérképezése
Annak ellenére, hogy az Indiai-óceánon történő földrengések által gerjesztett szökőárak nagy százalékban elérik a kelet-afrikai partokat, a cunamik kockázati elemzéséről mind a mai napig várat magára a fekete földrész keleti partján. Az elpusztított tanzániai halászfalu, egyike annak a néhány kelet-afrikai helyszínnek, ahol az elmúlt 12 ezer év szökőár lerakódásai megtalálhatók. A tanulmány egyik szerzője, a National Geographic kutatója Vittorio Maselli elmondása szerint „ezeknek az információknak el kell jutnia a kormányokhoz és az itt lakó emberekhez”.
A kanadai Dalhouse Egyetem geológusa, Maselli 2017-ben a Dar es-Salaam Egyetem geológia tanszékének munkatársaként kezdte tanulmányozni az ezer évvel ezelőtti cunami helyszínét. A kollégájának, Elinaza Mjemanak köszönhetően szerzett tudomást a szökőár által letarolt faluról. Mjema akkor éppen Pangani városától 150 kilométerre északnyugatra dolgozott egy kis halászfalu feltárásán. A terület bővelkedett gyöngyökben és kerámiákban, így az egyetem ide hordta a régész hallgatókat terepgyakorlatra.
Mjema, aki 2010 és 2017 között többször kutatott a lelőhelyen, egy nap emberi maradványokra bukkant a sárban. A csontvázak pozíciója azonban gyanús volt, hiszen úgy hatottak, mintha a halottakat mindenféle rendszer nélkül spontán elhantolták volna. A terepen semmi sem utalt arra, hogy a település harci cselekmény vagy valamiféle gyilkos kór miatt pusztulhatott el. A csontokon nem voltak vágásnyomok és betegség sem hagyott lenyomatot rajtuk. Az egyikük csuklóján egy sértetlen vas karkötő díszelgett. A férfi, női és gyermek csontvázak pozíciójából Mjema azt a következtetést vonta le, hogy azok lerombolt otthonaik romjai alatt lelték halálukat, és minden bizonnyal megfulladtak.