Elképzelhető, hogy a Habsburgok magyarországi restaurációját akarták finanszírozni a frankhamisítással

2017. december 19. 08:22 MTI

A holland hatóságok elsőként Jankovich Arisztid nyugalmazott ezredest vették őrizetbe, aki két hamis ezerfrankost akart felváltani, ő külügyi futárigazolvánnyal igazolta magát. Utána fogták el a hamisított román útlevéllel rendelkező Mankovich Györgyöt és Marsovszky Györgyöt, akiknek bőröndje tele volt hamisított bankjegyekkel. Jankovich mellett eleinte kiállt a külügyminisztérium, ám amikor a házkutatás során nála is egész koffer hamis pénzt találtak, a hágai magyar ügyvivőt a beavatkozástól való tartózkodásra utasították. (Jankovichot később a holland bíróság három, a másik két vádlottat két-két év börtönre ítélte.)

A botrány azután kezdett dagadni, hogy az eleinte hallgató Jankovich beszélni kezdett, és azt vallotta, a hamis bankjegyeket Magyarországon nyomtatták. Az ő feladata csak az lett volna, hogy a bankókat átadja két társának, ám megpróbálkozott a beváltással is, és rajtavesztett. Szavai szerint a bankógyárról a budapesti politika felső köreiben több százan tudtak, a támogatók között volt Nádosy Imre országos rendőrfőkapitány is. A célt illetően a későbbi perben megoszlottak a vallomások: a közvélemény legszívesebben azt hitte el, hogy Trianon megbosszulását, a Felvidék és Erdély felszabadítását akarták elérni, de felmerült az is, hogy a Habsburgok restaurációját akarták finanszírozni. (Magyarországon már korábban is kísérleteztek pénzhamisítással, 1920-ban jugoszláv dinárt, 1921-ben cseh szokolt gyártottak.)

A szálak Windischgrätz Lajos herceghez, a szabadságharc ellen fellépő tábornagy unokájához, a királypárti legitimisták vezetőjéhez vezettek. A herceg 1918-ban közoktatási (más források szerint közélelmezési) miniszteri posztjáról panamái miatt kényszerült távozni, egészen Svájcig, később képviselő lett, s megbízatását jól hasznosította üzleti téren, de családi birtokát komoly adósságok terhelték.

Mint kiderült, Windischgrätz már 1922-ben is kísérletezett saját szakállára a frank hamisításával, majd megkereste Bethlen István miniszterelnököt, aki visszautasította. A herceg és társai ezután egy Arthur Schulze nevű német "szakértőt" fogadtak fel és az üggyel rokonszenvező állami szervek segítségét is igénybe vették. A nyomdagépet a Pénzügyminisztérium rendelte meg, a feladat műszaki részét a Teleki Pál volt kormányfő által vezetett Állami Térképészeti Intézetben Gerő László őrnagy, tanácsnok irányításával végezték. Hiába dolgoztak azonban több mint egy évig, leküzdhetetlennek bizonyuló nehézségekbe ütköztek, a végül elkészült 30 ezer bankjegyből csak 4400 minősült elfogadhatónak, de ezekkel is csak az utca emberét lehetett (volna) becsapni.

A bankók terítésére szánt "frankhadseregnek" Olaszországban és Hollandiában kellett volna a pénzt más valutákra váltania, de Jankovich kétbalkezessége miatt már az első alkalommal kudarcot vallottak. A botrány egyre dagadt, a hírt a világsajtó is felkapta, a nyomozás eredményeként Európa nagyvárosaiban sorra buktak le a csalás résztvevői, 1926 januárjában idehaza is megtörténtek az első letartóztatások. A kínos helyzetbe került kormány végül beleegyezett a parlamenti vizsgálóbizottság felállításába. A bizottság - miután Windischgrätz titkára, Rába Dezső visszavonta a sokakat kínos helyzetbe hozó vallomását, a koronatanú Hír György képviselő pedig agyvérzésben meghalt - a kormánypárti többség által elfogadott jelentésében felmentette a kormányt a felelősség alól.

A frankhamisítási per 1926. április 30-án kezdődött és meglepően enyhe ítélettel zárult. A bíró, aki ugyanazon irredenta szervezetek tagja volt, mint a vádlottak egy része, a törvénykönyv által rendelt 5-10 év szabadságvesztés helyett Windischgrätzre és Nádosyra csak 4-4 év fegyházat és 10-10 millió korona pénzbüntetést szabott ki, a többi 22 vádlott még kisebb fogházbüntetéssel úszta meg. A két fővádlott 1928-ban kormányzói kegyelemben részesült, az ügy lassan feledésbe merült. A botrány azonban súlyosan rombolta Magyarország nemzetközi megítélését, külföldön még sokáig élcelődtek azon a magyaron, aki tévedésből jó pénzzel fizetett.

Az ügy dokumentumai nagyrészt megsemmisültek, többek között egy kúriai betörés során, még 1926-ban. A francia állam egy frank jelképes kártérítést kapott, mellé a hamis bankjegyeket és a nyomáshoz használt köveket, ezek közül két példány ma is a francia jegybank tulajdonában van.