Egymás után pusztultak a római hajók egy öreg zseni ötletei miatt
2022. február 10. 15:05 Forisek Péter
A második pun háború (i. e. 218–201) elsősorban a karthágói Hannibál és Publius Cornelius Scipio Africanus csatáiról és tetteiről ismert. A harcok színtere előbb Itália, majd Észak-Afrika (a mai Tunézia) volt, azonban több mellékhadszíntéren is fontos stratégiai küzdelmek zajlottak. Ezek egyike volt Szicília szigete, ahol Szürakuszai (Siracusa) városa a punok oldalán kapcsolódott be a küzdelmekbe. A szürakuszaiak a védelem megszervezésével polgártársukat, a korszak leghíresebb tudósát, Arkhimédészt bízták meg. A görög tudós aztán számos furfangos hadigépet szerkesztett, amelyekkel a védők csaknem három évig kitartottak a túlerővel szemben. Plutarkhosz ókori történetíró szerint az ostromló rómaiak már annyira rettegtek Arkhimédész szerkezeteitől, hogy „azonnal rémületbe estek, ha csak egy kötelet vagy fadarabot megpillantottak a várfalakon, és azt kiáltozták, hogy Arkhimédész újabb hadigépet vetett be ellenük, aztán fejvesztetten elmenekültek”.
Az ostromtechnika hajnala
Az i. e. VIII–VI. században a görögök egy része kivándorolt az antik Görögországból, és a Földközi-, valamint a Fekete-tenger partvidékén alapított gyarmatokat. Ekkor jött létre Szicíliában Szürakuszai városa is, amely két évszázad alatt nemcsak a nyugati görögök, hanem az egész görög civilizáció egyik legnagyobb és legjelentősebb településévé vált.
A városban az i. e. V. századtól kezdve a demokratikus államformát felváltotta a zsarnokuralom. I. Dionüsziosz hatalmát ugyanis nem a polgárokra, hanem külföldön toborzott zsoldosokra alapította, így uralma megdönthetetlenné vált.
Szicília területén három nép osztozott ebben az időszakban, a sziget keleti felén görög gyarmatvárosok voltak, a nyugati partvidék a pun Karthágó fennhatósága alatt állt, a többi területen az őslakos szikeloszok éltek. I. Dionüsziosz nagyravágyó uralkodó volt, az egész szigetet uralma alá akarta vonni, ezzel pedig a legnagyobb hatalmú görög uralkodóvá kívánt válni.
A zsarnok ezért háborút indított a kisebb görög városok és a punok ellen is, seregei azonban nem boldogultak a városok falaival, nagy részük bevehetetlennek bizonyult. I. Dionüsziosz ezért parancsba adta az udvarában élő tudósoknak, hogy tervezzenek olyan gépeket, amelyekkel le lehet rombolni a városfalakat.
Egy több száz évvel későbbi szicíliai történetíró, Diodórosz szerint ekkor találták fel a későbbi számszeríj ősét, a gasztraphetészt. (A szóban szereplő gasztér [gyomor] arra utal, hogy a katonák a hasukhoz nyomva húzták fel az íjat). A következő évtizedekben aztán sorra alkották meg a különféle torziós lövegeket, illetve hajítógépeket. Az i. e. V–IV. század fordulóján így megszületett az ostromtechnika.
A tudomány szentélyei
Az ókori keleti civilizációkban az istenek szentélyei és az uralkodói udvarok voltak a tudomány központjai. Az egyiptomi, a babiloni vagy a perzsa királyi udvarokban számos felfedezés, találmány és újítás született. A klasszikus görög-római civilizációban is az uralkodói központok vonzották a gondolkodókat, amint azt már I. Dionüsziosz esetében is láttuk.
Az ő fiának, II. Dionüsziosznak a kor legnevesebb tudósa, az athéni filozófus, Platón volt a tanítómestere, míg a makedón király, II. Philipposz Arisztotelészt hívta meg fia, Alexandrosz (a későbbi Nagy Sándor) és az arisztokrata ifjak nevelőjének.
Ennek is köszönhető, hogy a makedón világbirodalom széthullását követő időszakban az Egyiptomot megszerző Ptolemaiosz, Nagy Sándor testőrparancsnoka székhelyén, Alexandriában létrehozta a Muszeiont, amely nemcsak az ókor legnagyobb könyvtára volt, de minden későbbi tudományos kutatóhely mintaképévé is vált.
A szürakuszai Arkhimédész az i. e. III. század második felének volt jelentős tudósa. Személyében kapcsolódott össze a szürakuszai mechanikai iskola és az alexandriai tudományosság. Fiatal korában ő maga is tanult Alexandriában, ahol megismerkedett a Muszeion későbbi vezetőjével, a csillagász és geográfus Eratoszthenésszel, akivel hazatérése után is tartotta a kapcsolatot.
Arkhimédész alapvetően elméleti tudós volt, de egyúttal járatos a ma matematikának és fizikának nevezett tudományokban, ugyanakkor elméleti elképzeléseit a gyakorlatba is átültette, így az ókor egyik legismertebb mérnökének számított.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
