Egy részeg verekedés akár 10 ezer császári katona életébe is kerülhetett a „karánsebesi csatában”
2019. január 3. 17:12 Múlt-kor
1788. szeptember 24-én Kodzsa Juszuf pasa, oszmán nagyvezír katonái a bánsági Karánsebes városához értek. Ellenségüket, az osztrák császári hadsereget a teljes zűrzavar és levertség állapotában találták: egy úgynevezett „baráti tűz” incidens után egyes becslések szerint akár 10 000 halottja és sebesültje is lehetett a császáriaknak, akiknek két csoportja egy sor félreértés (és jelentős mennyiségű alkohol elfogyasztása) következtében az előző éjszaka során egymást hitte a török seregnek, és tüzelni kezdett. A halálos tévedésnek köszönhetően a törökök szinte akadálytalanul be tudták venni a várost, az osztrák haderő pedig kénytelen volt visszavonulni.
Mulatozásból öldöklés
Az eset az 1787 és 1792 között zajló osztrák–török háború során történt, amely a már igen beteg II. József császár II. (Nagy) Katalin orosz cárnő oldalán történő csatlakozását jelentette a már folyó orosz–török konfliktushoz. A háború nem is jöhetett volna rosszabbkor: József birodalma egy távoli területén, Brabantban lázadással nézett szembe, miközben északi szomszédja, az egyre erősödő Poroszország is fenyegette hatalmát a térségben. A császári hadsereg lassú mozgósítása következtében elveszítette esélyét a gyors győzelemre, így a harcok több évig elhúzódtak.
A császáriak soraiban a birodalom szinte minden nemzetisége képviseltette magát, és sokan egyáltalán nem értettek németül, leszámítva a főbb vezényszavakat. Karánsebesnél a német anyanyelvűek mellett szerbek, horvátok és lombardiai olaszok adták a csapatok nagy részét. Összesen körülbelül 100 000 fővel voltak jelen a város körül.
Szeptember 21-én este egy csoport császári lovas felderítő őrjáratra indult a Temes folyó túlpartjára, azonban nem találták nyomát a töröknek. Belebotlottak viszont a beszámolók szerint egy csoport vándorló cigányba, akik itallal kínálták őket. A lovasok elfogadták az ajánlatot, és igen heves ivászat vette kezdetét. Ennek során valamikor egy csoport gyalogos katona rátalált a mulatozó lovasokra, és csatlakozni akart. Amikor ezt nem engedték nekik, dulakodás tört ki, amelynek során eldördültek az első lövések is.
A folyó túlpartján eközben a város mellett táborozó katonák nem mulatoztak, hanem figyelték az éjszakában esetlegesen rajtuk ütni kívánó törökökre utaló jeleket. Amikor kiáltásokat és lövéseket hallottak a szemközti partról, azonnal arra következtettek, hogy megjelent az ellenség a közelben. A tábort felverték, és megtöltötték a levegőt a „törökök, törökök!” kiáltások. A részegen verekedők ezt meghallva úgy hitték, a törökök lerohanták a tábort, így bajtársaik segítségére siettek. A táborban lévők meglátták a túlpart felől közeledő csoportot, és – az ellenségnek gondolva őket – tüzet nyitottak rájuk.
Amikor a visszatérő katonák közül többen azt kiáltották, „halt!” – azaz „állj!”, a németül nem értő „védők” állítólag a törökök „Allah!” kiáltásainak hitték ezeket, ami csak erősítette őket abbeli hitükben, hogy az ellenséggel állnak szemben. Hamar elkezdtek terjedni olyan rémhírek, mint például hogy a törökök körbevették a tábort, vagy már be is hatoltak oda, így a császári katonák minden mozgó árnyékra tüzet nyitottak. A zűrzavar megfékezhetetlen volt, és sokan el is menekültek az erdő sötétjébe.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
