Csak halála után aratott sikert a Carmen szerzője

2023. október 25. 20:20 MTI

Alexandre César Léopold Bizet apja zenekedvelő fodrász, anyja zongoratanárnő volt. Előbb tudott kottát olvasni, mint betűt, és kilencévesen már a konzervatórium hallgatója volt.

Tanárai közül Gounod és Halévy gyakorolta rá a legnagyobb hatást, Gounod-ról később azt mondta, hogy ő jelentette számára művészi élete kezdetét. Bizet tizennégy évesen zongoraversenyt nyert, tizenhét évesen írta első, Gounod hatását tükröző szimfóniáját.

1857-ben egyik kantátájával hároméves tanulmányutat nyert Rómába, rövid életében ez volt az egyetlen hosszabb időszak, amelyet Párizson kívül töltött. Rómában nem sokat alkotott, csak négy műve maradt fenn, a Don Procopio című operát 1906-ban mutatták be.

Hazatérve elutasította a konzervatórium tanári ajánlatát, hogy teljesen a komponálásnak szentelhesse magát. Egzotikus témájú operái azonban – az indiai környezetben játszódó Gyöngyhalászok, a Walter Scott regénye alapján íródott, Skóciába helyezett A szép perth-i lány – nem keltettek különösebb visszhangot, utóbbi alig 18 előadást ért meg.

A csalódott Bizet apja Párizs határában fekvő kis birtokára vonult vissza, itt barátkozott össze szomszédasszonyával, Céleste Mogadorral, aki mögött küzdelmes múlt állt: volt színésznő, író, kurtizán, táncosnő, cirkuszi lovarnő – sokan őt tekintik Carmen mintaképének.

Bizet ekkor még monumentális, soha be nem mutatott és be sem fejezett, Rettegett Ivánról szóló operáján dolgozott. A konzervatív közönség zenekari darabjait kedvezően fogadta, de operái sorra megbuktak, így járt az egyiptomi helyszínű Dzsamilé és az Alphonse Daudet Az arles-i lány című regényéhez írt kísérőzenéje is.

Utóbbi műve később szvitté átdolgozva már sikert aratott, és a halálos beteg Bizet még a Becsületrendet is megkapta érte. A kitüntetésre felterjesztő barátai azt nem mondták el neki, hogy a döntést hozó miniszter abban a hiszemben írta alá az okmányt, hogy Az arles-i lány szerzője a regényíró Daudet, mert Bizet nevét soha nem hallotta.

A komponista utolsó évei keserűségben teltek, a szakmai kudarcokat magánéletiek tetézték: az egykori tanára, az operaszerző Halévy lányával kötött házassága boldogtalannak bizonyult, meg kellett élnie a francia vereséget 1870-ben a poroszok ellen, és egészsége is megromlott.

Annyi ereje még volt, hogy elérje a verista operák ősének is nevezett Carmen bemutatását, holott nem kis ellenállást kellett leküzdenie: a Prosper Mérimée novelláján alapuló nyers szövegkönyv, a szexuális vágy, a laza erkölcsök és a brutális gyilkosság kendőzetlen ábrázolása ellen még az énekesek is tiltakoztak.

Bizet jól nevelt előkelőségek és hősök helyett csempészeket, cigányokat és közkatonákat szerepeltetett, a sevillai cigánylány tragikus szerelmi története volt az első, a való életből merített opera.

A Carmen az 1875. március 3-i bemutatón majdhogynem megbukott: a közönség „nagyon igaznak és nagyon visszataszítónak” találta.

A komponistával három hónappal később, 1875. június 3-án, 36 évesen végzett ízületi bántalmakból eredő szívbaja. Abban a hitben hunyt el, hogy a Carmen csúfosan megbukott.

Az opera Párizsban egy év után lekerült a műsorról, de a német nyelvű bécsi bemutató még abban az évben hatalmas sikert aratott. Budapesten már 1876-ban színre vitték, de Párizsban újra csak 1883-ban – már világsikerként – csendült fel a torreádordal.

A Carmen sikerének magyarázata, hogy zenéje a francia opera értékes hagyományait és Bizet olaszországi tanulmányútjának hatásait ötvözi, tele van lírai és drámai mozzanatokkal.

A komponistát egy időben Wagner-utánzással vádolták, mert már a Carmen előjátékában felcsendül és a tragikus végkifejletig különböző formákban ismételten vissza-visszatér a sors-motívum.

A Carmen az idők során számtalan feldolgozást élt meg a filmvásznon is, az 1954-ben készült Carmen Jones például a cselekményt a második világháború idejére, amerikai feketék közé helyezte át – a főszereplő Dorothy Dandridge lett az első afroamerikai színésznő, akit Oscar-díjra jelöltek.